FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL, ARCHÍV (1)
A kiemelkedő sportolókkal való beszélgetések mindig feltöltenek, és szerencsésnek érzem magam, hogy a sikereiket megosztják velem. Minden egyes diskurzus olyan mélységeket indít el bennem, amiért kijelenthetem, büszke felvidéki magyar vagyok. Az interjúsorozatban olyan csallóközi/felvidéki sportolókat szólítok meg, akik kivételes módon inspirálóak lehetnek mindenki számára és szeretettel beszélnek magáról a sportról. „Számukra ez az élet, ez az igazi otthon!”
A sportolók felkutatása egy külön feladatnak számít, hiszen szeretnék olyan embereket bemutatni, akikre mind büszkék lehetünk. Elképesztő érzés, hogy az interjúsorozatom folyamatos fenntartásához hozzásegítenek mások, hiszen a célunk közös. Pár héttel ezelőtt egyik reggel jött egy üzenet Taric Lacitól: „Juli, van különleges és inspiráló sportolóm számodra, Pajger Kifer Edina”. Azonnal megnyitottam Edina profilját, és láss csodát, lenyűgözött az, amit láttam és olvastam. Elismerően konstatáltam, hogy micsoda eredményeket ért el triatlonban. Érezhető volt az eltökéltség és a sporthoz való alázatos hozzáállás. Edinával a dunaszerdahelyi Buena Caffe House-ban találkoztunk, és az első pár mondat után tudtam, ez a beszélgetés útmutató lesz mindenki számára, egy út a sport világába. Edina lelkesen mesélt a sport iránti szenvedélyéről, az Ironman versenyek világáról, a felkészülési időszakról és a jövőbeli elképzeléseiről.
Edina, a sport és a mozgás iránti vágyad már kislánykorod óta az életed része volt?
Mindig is igazi örökmozgó gyermek voltam. Alapiskolában igyekeztem jeleskedni bizonyos sportágakban, mint a röplabda vagy a kosárlabda. A sport és a mozgás mindig része volt a hétköznapjaimnak. Az életemben a nagy változás mégis öt évvel ezelőtt jött el, mikor belecsöppentem a triatlon „hármasába”. Nem volt kérdés, ez a sportág lett az életem. Az Ironman versenyek világa szerelem volt első látásra! Úgy éreztem, nekem erre van szükségem. Motiválttá váltam, fejlődni akartam. A biciklizés és a futás már azelőtt is közel állt a szívemhez, de az úszás része egy ismeretlen terület volt számomra. Érdekes, de ez egyáltalán nem ijesztett meg, úgy gondoltam, ha ez is kell hozzá, megtanulom. Az első fél Ironman versenyem után éreztem, hogy valóra vált az álmom. Abban a pillanatban tudtam, én ezt szeretném csinálni, tovább menni, fejlődni és küzdeni.
Hogyan jutottál el addig a pontig, hogy indulj az első triatlon versenyen?
Egyszer futni voltunk a barátnőimmel Budapesten, ami az Ironman verseny kísérő rendezvénye volt. Izgatottá váltam, nem tudtam, mi is jelenthet az, hogy „ironman”, hiszen ha angolból lefordítjuk, vasembert jelent. Majd felvilágosítottak, hogy úszásból, kerékpározásból és futásból áll. Éreztem valamiféle erős indíttatást, hogy ez kell nekem, ebben van kihívás. Nem tudtam elengedni a gondolatot, meg akartam próbálni. Az én filozófiám szerint nincs olyan, hogy lehetetlen, csak tehetetlen. Az embernek törekednie kell arra, hogy mindig kihozza önmagából a maximumot. Bejelentkeztem az első kisebb távra Szencen, és élveztem a verseny minden pillanatát. A paradox az egészben pedig az, hogy a mai napig pont ennél a klubnál, a Trinitynél úszom.
Az elmúlt évek során egyedül készültél a versenyekre?
Elsőre egy kisebb távot tűztem ki magamnak, ami 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból állt. Eleinte egyedül készültem a versenyekre, eljártam futni és biciklizni. Az úszás kicsit másképp történt, hiszen nem mozogtam igazán otthonosan e területen. Próbáltam elsajátítani az alapokat. Idővel motiválttá váltam, ahogy egyre jobban ment, egyre nagyobb távokat voltam képes leúszni. Azon kaptam magam, hogy a vízben is otthon érzem magam.
A víz egy teljesen más világ, ott tényleg a saját gondolataiddal lehetsz. Nem zavar senki és semmi. Csak saját magadra koncentrálsz. Úgy éreztem, ez egy újabb kihívást ad az életemnek.
Az idei évben kezdtem komolyabban foglalkozni a triatlonnal, amelyben edzőm, Krascsenits Dávid végig támogatott. Mindig jótanácsokkal látott el, segített a felkészülési időszakban és az edzésekben. Emellett sok segítséget kapok a Bikeuniontól és a FitClubtól is. Megtanultam beosztani az energiámat. Tíz hónapja dolgozunk együtt, amely alatt négy fél Ironman-t és egy olimpiai távot (ez 1,9 km úszást, 90 km kerékpározást és 21,1 km futást jelent) sikerült véghez vinnünk. Nekem ez volt a nagy álmom, amit képes voltam teljesíteni. Eltökélt vagyok, hogy véghez vigyek egy teljes Ironman távot is, amely 3,86 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km futásból tevődik össze.
Elképesztő akaraterő kell ahhoz, hogy fokozatosan elérd a kitűzött célokat. Nem is kis távokat tettél meg, végig kitartottál. Milyen kihívást nyújtott mindez számodra?
A legnagyobb kihívást mentálisan éltem meg. Úgy gondolom, ha az ember teste és elméje összhangban van, s igazán eltökélt, akkor nem létezik olyan, hogy nem éri el a célját. Pontosan ezzel a gondolattal éltem át az első Ironman versenyemet. Meg sem fordult a fejemben, hogy nem fog sikerülni. Az elejétől a végéig élveztem a küzdelmet. Az úszás részével kapcsolatban voltak kétségeim, a fő célom az volt, hogy beleférjek az időlimitbe, ám végül sokkal jobban sikerült, mint hittem volna. A kerékpározás része is nagyon jól ment, hiszen 3 óra alatt sikerült letekernem 90 kilométert. A verseny legkritikusabb része maga a futás, hiszen ez az utolsó megmérettetés a fennmaradó energiakészlettel.
Emlékszem, mikor megláttam a célegyenest, elkezdtek potyogni a könnyeim. Hihetetlen érzés, hogy az ember fél éven keresztül minden energiáját a felkészülésbe és az edzésekbe öli, majd véghez viszi a „lehetetlent”. Nem volt kérdés, hogy „ez megvan, mehetünk tovább”.
Hihetetlen motiváló személyiség vagy, Edina. Volt olyan pillanat, mikor azt érezted a verseny alatt, hogy feladod?
Teljesen célorientált vagyok, mert élvezem a sport adta sikerélményeket. Nem gondolom azt, hogy bármikor is képes lettem volna feladni egy versenyt. Talán olyan volt, hogy kellett egyfajta „lendület”. Szerbiában volt a legemlékezetesebb versenyem, mivel olyan időjárást fogtam ki, ami nem a legideálisabb egy triatlon teljesítéséhez. Ez akkoriban volt, mikor nagy esőzések és árvizek voltak. Pénteken átvettem a regisztrációt, szombaton szakadó esőben bepakoltam a depóba (ide helyezi a versenyző a felszerelését, ahová az úszás után érkezik átöltözni) és vártam, mi fog történni a verseny napján. Úgy voltam vele, ha már itt vagyok, meg kell próbálnom és leküzdenem az időjárás adta akadályokat. Emlékszem, vasárnap hajnalban felkeltem, és a szakadó eső ellenére is rajthoz álltam. Tíz fok volt, hűvös szél, de ez sem riasztott el. Még ilyen körülmények között is képes voltam élvezni a verseny minden pillanatát. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás az életemben, mert harcoltam az elemekkel. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy bármennyire is nehéz, mennem kell.
Mire tanított meg téged ez a sportág?
Megtanított a fegyelemre. Az edzések és a versenyek miatt időhiányban szenvedek, mindez sok lemondással jár. A sport vált a fő prioritásommá, ez tesz igazán elégedetté és boldoggá. Ezzel a gondolattal kelek és fekszem. Emellett öntudatossá és kitartóvá váltam. Megtanultam beosztani az időmet. A legfontosabb pedig az, hogy a triatlon által ráleltem a sport iránti szenvedélyre és boldogságra. A családom mindenben támogat, ez pedig megnyugtató számomra.
Miért fontos, hogy az ember rátaláljon a számára legideálisabb sportolási lehetőségre?
A sport által az ember összhangba kerül a saját lelkével és testével. Mindig mindenkit bátorítok arra, hogy próbáljon ki minél több sportágat, mert egyszercsak azon kapja magát, hogy „rátalált önmagára”. Ez pedig hihetetlen motivációt adhat az életben.
Ha ráérzel arra, hogy a mozgás mennyi energiát képes nyújtani, elmúlik a mindennapi frusztráció és szorongás érzése.
Az ember idővel elkezd jobban bízni önmagában, és nem lesz olyan akadály, amelyet ne lenne képes leküzdeni. Ami a sportban működik, az a magánéletben is! Ne adjuk fel soha, ha valami nem megy elsőre, egyszerűen csak tarts ki, hidd el, ez meghozza a várva várt eredményt.
Mesélj picit a jövőbeli időszakodról és céljaidról.
Most egy kis pihenőidőszak következik, de már fejben megvannak a további terveim a jövő év tekintetében. Szeretnék indulni a Šamorín Challenge versenyen, amelyből már három táv megvan, így már csak az utolsó táv várat magára. Májusban készülök Olaszországba, ahol egy fél Ironman távot szeretnék teljesíteni. Szeptemberben és októberben Horvátországba utazunk, hogy egy újabb fél Ironman címet bezsebeljek. A fókuszt az időm javulására helyezem, minden erőmet bevetem, hogy képes legyek fejlődni. A legnagyobb álmom pedig az, hogy két év múlva ott legyek az Ironman teljes távjának céljában.
