DS – Az én utcám, a te utcád 49.

Malom állt a Pódafai úton

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – részlet az Úr imádságából.

A gyerekek karácsonyfáját a Jézuska hozza, de mivel Ő ilyenkor nagyon elfoglalt, illik besegíteni neki – gondoltuk minap a feleségemmel. A városból kelet felé haladva jutottunk el a Fő utcán át a Pódafai útra. Annak is a legelejére, egy hatalmas, a Jednota birtokában lévő, évtizedek óta üresen álló telekre, amelyet ilyentájt ellepik a szebbnél szebb fenyőfák. Egy időben azt beszélték, hogy a Jednota egy „Malom Centrum” nevezetű, üzletekből és lakásokból álló egységet tervez felépíteni.

Az utca, amely a Dunaszerdahelyhez közeli Pódatejed (vagyis Pódafa és Lidértejed) községbe vezet, tudomásom szerint sosem viselt más nevet. A fenyőfákat mustrálva jutott eszembe egy történet az öreg malomról. Itt, a Fő utca és a Pódafai út között állt ugyanis annak idején a dunaszerdahelyi, Monarchia-korabeli malom épülete. Néhanapján mi is belestünk. Anyu mesélte, hogy nagyapám, vagyis ahogy én hívtam, a „szigorú” papa, valamikor régen a Jednotának is fuvarozott.

A Pódafai út eleje a város felől fotózva. Balra állt az egykori dunaszerdahelyi malom, jobbra a Southerm kazánháza és kéménye, illetve a Sisi autóbazár található.

A malom udvara a mai körforgalom felől, míg a Jednota autóparkjának telephelye a Pódafai útról nyílt.

Mára mindkét terület a földdel egyenlő, így fizikailag sincsenek elválasztva egymástól. A betonkerítéssel körbevett udvar kapuja sarkig tárva, közvetlen mögötte egy csodaszép, narancssárga 148-as Tatra dömper várakozik. Elöl silótartályok, hátrébb maga a malom, amelynek zöld színű homlokzata gyámoltalanul repedezik. Gerendái, mint egy szálkás öregember vállai, szürke, beesett arccal, aki megette már a kenyere javát. Vagyis inkább megitta pálinkáját, s csak arra vár, hogy a Mindenható kegyelméből magához szólítsa.

Pódafai út. Balra a KNN bútortartozék-szaküzlet, jobbra az Agrocenter boltja. Háttérben a Pódafai úti vasúti átjáró.

Nem malom volt, inkább csak egy épület, amit egykor malomként tartottak számon, ahol nem lát többé lisztet a molnár. Raktár, sőt hangár, leszakadt ajtópánttal, padlása galambtanya. Kéményéhez éltemben már nem volt szerencsém, gőzmasinája réges-rég kilehelte lelkét. Varázsát saját történelmével zárta magába, mert amit Ő átélt, arra egy-két emberöltő nem sok, annyi sem elég.

Ezt igyekeztem felkutatni, porszemekből, lisztes zsákok cafatjaiból, molnárlegények dalaiból. Mélyre ásunk, talán a legmélyebbre, amit ez a rovat elbír: Anno Domini 1895. Városunk és környéke fekvéséből adódóan sosem volt iparilag fejlett: keményítőgyár, lengyár, konzervgyár, baromfifeldolgozó… Ugyanakkor mindezeket megelőzte a malomipar, vagyis mindennapi kenyerünk alapanyagának, a lisztnek való „gyártása”. [Az alábbiakban saját kutatásaim forrásait néhány helyen zárójelben közlöm – szerk.megj.]

1896-ban kezdte meg működését városunkban a Csallóköz legnagyobb gőzmalma.

Megalapítása és kezdeti üzletelése felett a Dunaszerdahelyi Takarékpénztár bábáskodott, amely abban az időben talán egyetlen helyi bankként vett részt ipari vállalkozás létrehozásában. A gőzmalom elnök-vezérigazgatói posztját a bank képviselői töltötték be [Gaučík István: Egy folyamat állomásai: Dunaszerdahely pénzintézetei 1872-1913 között – tanulmánya alapján]. A dunaszerdahelyi gőzmalmot a Magyar Királyi Törvényszék 1895. május 30-án jegyezte be:

Pódafai út. Az egykori dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Építővállalat (PHS) 04-es részlegének üresen álló objektuma – később Stavil kft.

„A czég szószerinti szövege: Első dunaszerdahelyi gőzmalom részvénytársaság / Erste Duna-Szerdahelyer Dampfmühl Actien Gesellschaft. Főtelep: Duna-Szerdahely. A társaság jogviszonyai: Ezen részvénytársaság az 1895. évi máj. hó 17-én tartott alakuló közgyűlés által elfogadott alapszabályok szerint keletkezett. A vállalat tárgya: Egy gőzmalom felépítése és gyári kezelése…” [A Magyar Királyi Törvényszék pozsonyi részlegének Központi Értesítője, 1895.7.13.]

Felépítését követően a város egyik büszkesége lett, ami nem csoda, hiszen az ország egyik legmodernebb gőzmalma a 20. század elején gazdaságosan üzemelt. Kiemelt helyet kapott a korabeli dunaszerdahelyi képeslapokon is [Adler N., valamint Goldstein Józsua kiadásában]. A társaság ún. altelepként Pódafa községben egy további, a 19. század elején épült gőzmalmot birtokolt, amely még a 20. század elején is működött [Pódafa község honlapja szerint]. 1922-ben a dunaszerdahelyi malmot „rekonstruálták” [a Szabad Földműves, 1963.10.3-i száma alapján], mivel:

„Leégett a dunaszerdahelyi gőzmalom. A tűz a malom régi szárnyában keletkezett és pillanatok alatt tovább terjedt, 14 vagon liszt és 14 vagon gabona esett a lángok martalékául. A kár egy millió csehszlovák korona.” [Magyar Újság, 1922.3.23.]

Az 1930-as évek elején a „szlovenszkói” malmok válsága nem kerülte el Csallóközt sem:

„…amelynek legnagyobb malma: az Első Dunaszerdahelyi Gőzmalom Rt., mely napi 800 mázsa búza őrlésre van berendezve, gabonahiány miatt kénytelen lesz üzemét pár napon belül beszüntetni. Ha rövidesen, nem kap a malom a megfelelő mennyiségű külföldi búzára behozatali engedélyt, 40 tisztviselőjének és munkásának kénytelen lesz felmondani…” [Prágai Magyar Hírlap, 1931.10.23.]

Pódafai út. Jobbra az Istermeat húsfeldolgozó üzem kerítése, a háttérben pedig a Metrans Danubia konténerterminál adminisztratív épülete. A Metrans telephelye után a Pódafai utat a várost elkerülő 63-as körgyűrű keresztezi, ahová a közeljövőben körforgalmat terveznek építeni.

 

Az Első Dunaszerdahelyi Gőzmalom Rt. további működéséről megtudhatjuk, hogy 1938-ban szervezték át villanyerőre, az akkori kor igényeinek megfelelően [A visszatért Felvidék adattára szerint, 1939.]. Ekkortól gyakorlatilag feleslegessé vált a kéménye. Hogy meddig működött malomként, illetve, hogy a 2. világháború után miképpen alakult a sorsa, mikor bontották el pl. a kéményét? – arról nincs pontos adatom, így minden észrevételt szívesen fogadok.

Annyi viszont bizonyos, hogy 1959-től az öreg, leállított malmokat országszerte takarmánykeverő üzemekké alakították át, amelyek a Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalatokhoz tartoztak.

A dunaszerdahelyi malomban létesült az ország egyik első ilyen üzeme. Ahol azelőtt kenyérhez való lisztet őröltek a molnárok, ezentúl vagonszámra készült az állatoknak szánt takarmány. Az ott dolgozók már nem a malomipart, hanem nagyüzemi mezőgazdaságot szolgálták. De mert feladatuk az egykori feketemolnárok – vagy ahogy közismertebb, hántoló molnárok – munkájára emlékeztetett, feketemolnároknak nevezték el őket [az Újszó, 1963. június 30-i száma alapján].

Egy város, ahol malom nélkül is aktuális cím maradt a Malom utca!

A dunaszerdahelyi malmot valamikor az 1990-es években bontották le. Köztudatunkban azonban tovább él, hiszen utcát, sőt egy egész, de valójában be nem fejezett lakótelepet neveztek el róla. Lásd itt.  Magáról a malomépületről viszont alig maradt fenn fotó. Főként a gyermekkorom időszaka hiányzik, ami már a malom agóniájának utolsó, nagyjából másfél évtizedét tette ki.

Pódafai út. Az Istermeat húsfeldolgozó üzem adminisztratív épülete, illetve a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, valamint az Exata Trade és egyéb vállalatok objektumai.

A következő történet alig pár hónapos: Kedves barátom, Nagy Attila dunaszerdahelyi helytörténész készülő, épp a napokban megjelent Fénnyel írva – Dunaszerdahely város fotókrónikája c. könyvének néhány, vasúti témájú fotográfiájához kért útbaigazítást tőlem.

Az egyik, kb. az 1930-as évekből származó képen egy sorompóval biztosított vasúti átjáróban egy fiatalember a „Pozor na vlak! / Vigyázz, ha jön a vonat!” útjelző táblának támaszkodik. Vajon melyik átjáróban készülhetett a kép? – hangzott el a kérdés. Mivel a háttérben felsejlett a dunaszerdahelyi gőzmalom épülete s annak kéménye, ezért a válaszom minden kétséget kizáróan a Pódafai úti vasúti átjáróra esett. Persze Attila is arra tippelt, „kvízjátékunk” lényege inkább abban rejlett, hogy az egykori dunaszerdahelyi gőzmalmot mindketten a maga korabeli pompájában csodálhassuk meg. Méghozzá egy eddig még sehol sem közölt képen, a Pódafai úti vasúti átjáróból városunk felé fotózva.

Vasutasként nyilván az sem volt közömbös számomra, hogy megtudtam, a Pódafai úti vasúti átjáró egykor sorompóval volt biztosítva.

Tehát a Komárom–Dunaszerdahely, 1896-ban átadott helyiérdekű vasútvonal ezen útátjárójához valószínűleg őrház is tartozhatott, ahonnét a bakter kijárt letekerni a sorompót. Tudjátok, pont, mint a Szabó bakter, az Indul a bakterház c. filmben. Mert a bakterház valójában nem az „én” váltókezelői őrhelyemet, hanem nyíltvonali őrhelyet jelent. A bakter a sorompót kezeli, és nem feltétlen tartozik – tartozott – munkakörébe a váltók állítása is…

(Roberto)

 

ELŐZŐ RÉSZEK: 
DS – Az én utcám, a te utcád 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább