FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Rovatunk mai vendége egy dunaszerdahelyi, ízig-vérig DAC-szurkoló család sarja, Olgyai Lóránt, aki mellett, ha emlékekről van szó, nehéz megszólalni. Legendás neveket idézünk fel!
Szervusz Lóri, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Legutóbb talán nyáron, a Habos Napok rendezvényén találkoztunk, ahol egy retro DAC-os korszakot idéztük fel, amikor… De kezdd inkább te a legelején.
Az Olgyai család egy elég nagy szerdahelyi család, a papámék tizennégyen voltak testvérek. A papa, a papa testvérei, a nagybátyám, de nyugodjék apukám is nagy DAC-drukkerek voltak. Én már ebbe születtem bele. Akiket még nem is láthattam játszani a DAC-ban – mert még nem éltem –, hallomásból mindet ismertem. Apum nagyon korán kivitt magával a stadionba, anyu mesélte, ötéves óvodás lehettem. 1985-ös születésű vagyok, és az 1990/91-es szezon még Csehszlovák Liga volt. Kisgyerekként apától kérdeztem: fekete-fehér csíkos mez? Így maradt meg bennem, hogy akkor az a České Budějovice vagy a Hradec Králové. És a többi cseh csapat: Sparta, Slavia, Cheb, Ostrava, Vítkovice… Szóval azzal kezdődött, hogy apu kihordott meccsre az öreg tribünre. Mindenkinek megvolt a helye, papáéknak, apumnak, nagybátyáménak is. Apu gyakran bevitt Bíró Tomi kis fülkéjébe, nagy élmény volt. Hétéves koromban elkezdtem focizni, majd húsz évig folyamatosan rúgtam a bőrt. A DAC-ban végigvittem az összes korosztályt: fiatalabb-, idősebb diákok, fiatalabb-, idősebb ifjúságiak. A „kis” Medgyes Józsi meg a Belkovics Lacus, velük fociztam végig.
Mely edzők kezei között csiszolódtál?
Első edzőm a Karcsi bá – a vezetéknevére már nem emlékszem. Aztán a Lépés Gyuri bá, Jákli Laci, Kvačkaj Ľubomír, Leskiv Pali bácsi, Majoros Gyuri bácsi, Zsákovics Tibi. És a Sidó Franci bá meg a Brányik Sándor, akiket szintén a DAC-legendák közé sorolnám. Csak hallomásból tudom, mekkora csatártrió volt az Audi-Tóth-Majoros és a Gyuri bá engem edzett, képzelheted! De szerettem őt! Majd elfelejtettem megemlíteni Rosťo Prokopot, aki miután a „dorasztból” kiöregedtem, a DAC B-ben volt a trénerem Dióspatonyban. Ő is nagy focista volt annak idején a DAC hátvédsorában.
A DAC B után évekig fociztam a felnőttek között, mégpedig Hodosban, ahol Takács Bandi, alias Manó volt az egyik edzőm. A másik, apu nagy barátja, nyugodjék Bertalan Gabi. Sokat hallottam a legendás bal lábáról. Játékosedzőként beállt közénk, felemelő érzés volt egy csapatban focizni ekkora legendával. Simon Gyuszit és nyugodjék Stano Lieskovskýt is személyesen ismertem.
Liba, Šrámek, Pavlík, Hodúr, Kašpar – emlékszem rájuk. Majd a Meixner, Jančula, Radványi, Zsákovics, Diňa, Súkenník, Rimanovský, Ürge-féle csapatra. Aztán a Balla Bélára. Amikor kiestünk a 2. ligába, akkor is jártunk focira. Sőt, volt itt 3. liga is. A papa begyújtotta a Felíciát – nem tudok évet mondani – és mentünk Pöstyénbe meccsre a Gőgh Árpi-féle gárdával. Voltak itt korszakok, amikor nem volt melegvíz sem a stadionban. Nem akarok senkit sem megsérteni, de néha nem értem a mai „divatdrukkereket”. Azokat, akik nem jártak ebben az időszakban az öreg stadionba. Logikus, hogy nem a mai tizenévesekre gondolok, hanem a 30-40-50 éves korosztályra, akiknek csak az új stadion jelentette a dunaszerdahelyi focit!? Ők hol voltatok, amikor nem volt melegvíz a stadionban? És még sorolhatnám a sok problémát a DAC körül.
Ez a melegvíz história a 2008 utáni Antal, Mohseni-éra.
Azelőtt is voltak gondok. De ami akkor volt, meg ami most van? – összehasonlíthatatlan. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy a DAC 2014-től 2024-ig a 12 csapatos bajnokság első felében végez, hogy 7-8 évig dobogós lesz, menten aláírom. Anno sokszor a kiesés ellen ment a küzdelem, épp csak megmenekültünk. Vagy kiestünk és egy év múlva visszakerültünk. Persze, a szerdahelyi szurkoló igényes, de régen mit megadtunk volna azért, ami most van? – valljuk be! Nyilván mindenkinek fáj, hogy megint kiestünk a kupából, mit tudsz csinálni? Ha hiszed, ha nem, pár nappal előtte összefutottam a Trusával Pozsonyban. Megszólítottam:
„Matej, te vagy a kapitány, a bajnokságot már elcsesztétek, a kupában tegyétek oda magatokat! Valahogy csináljátok meg a döntőt, itt lesz Szerdahelyen!” – erre fel tessék! Eljött a Besztercebánya védekezni és rúgtak két gólt nekünk. Hihetetlen, hogy az utóbbi években milyen csaptoktól estünk ki a kupában!? Nehéz erről beszélni, mert a kupagyőzelmet reálisabbnak látom, mint a bajnoki címet. Nem látom azonban tragikusnak a helyzetünk, ez is egy epizód, a Világi-epizódja. Ez is letelik egyszer, az emberek folyton beszélnek ezt-azt: eladja a klubot? De amit felépített, az már itt marad. Bízom benne, hogy egyszer megcsináljuk a bajnoki címet is, csak nehéz ebben az országban a magyarságunkkal érvényesülni. Guľával nagyon közel voltunk, mégis hagytuk elúszni. Zólyombrézón kellett volna hoznunk a meccset!
Volt az évek során olyan szurkolói csoport, akikkel azonosulni tudtál?
2008-ban megindult mindenki, aztán az is alábbhagyott. Megalakultak a csoportok, az YBS-től kezdve a Felvidéki Harcosokon át a Wallace Army-ig. Én 2016-ban a Ultras Felvidék csoportba kapcsolódtam be, köztük voltak a barátaim, a „Gonoszék” Ekecsről, a „Rodyék”, a „Toteszék” Somorjáról, ők alapították a csoportot. Aztán megalakult a Vidéki Urak, a Galántai Betyárok, a Crazy Boys nagy futball-láz volt akkoriban is Szerdahelyen. Hogy lesz-e olyan még valaha, nem tudom. Pedig jó lenne összehozni egy komoly brigádot, 300 embert, aki odatette magát korábban. Elmenni egy kinti meccsre, abban még én is benne lennék. Említsem meg még a kb. két éve alakult Ultras 1904-et, a Romant, a „Mucseszékat”, akiknek ha tehettem, szintén besegítettem.
Énekeljük a Nélküledet, viszont nem látok összetartást. Sokan hamar feladták: én már nem megyek többet DAC-meccsre – mondják. Az, hogy én most nem járok, az nem azért van mert nem akarok, hanem mert minden hétvégén dolgozom. Attól én még szerethetem a DAC-ot, a szívügyem marad, itt nőttem fel. Csak most olyan időszak van, hogy nem tudok, viszont lesz olyan időszak is, amikor megengedhetem magamnak. Akár még kintre is!
Nem mindig a fociról szól ez az egész. Olyan fajta ember vagyok, aki meccs előtt összejön a haverokkal, leülünk grillezni, kaja-pia. Főleg a nagyobb meccsek előtt, Slovan, Nagyszombat. Összejövünk 10-15-en, néha olyanokkal találkozol, akikkel 2-3 hónapja nem láttátok egymást.
Jön a derbi és összebeszélünk: menjünk ki, öltözzünk minden feketében. Megvan ennek a maga fílingje. Mostanában nagyon megosztott minden, az emberek kedvetlenek, egy részből meg is értem őket.
Egy dunaszerdahelyi, pontosabban egy egykori „východi” srácnak mit jelent a DAC? Hogyan látod a mostani helyzetünket?
Egy életérzés. Végigjártam a korosztályos csapatokat, s bár nem akartam kitérni rá – a magyar-szlovák viszonyról beszélni –, de bele kell írnod, hogy ebben az országban minket nagyon nem szeretnek. Kiskoromban, amikor elmentünk Nemsovára, Máriatölgyesre, bejártuk az országot, kiabáltak ránk: menjünk a Duna mögé! Ez aztán bennem maradt, kaptunk hideget-meleget.
Amikor bekerültünk a sportosztályba, 5-6. évfolyamban nagy dolog volt, hogy mehettünk labdát szedni. Mindig vártuk! Jött a Slovan vagy a Nagyszombat, és 11-12 évesen féltünk a vendégszektor elé menni. Füstbombákat, petárdákat dobáltak, de azért nagy élmény volt. Kiszólt a kapus, talán a Šanta Peti: lassan dobd vissza a labdát, ha vezetünk. Ebben nőttem fel, olyan családból származom, ahol ha a papámat sz*ros madzaggal kötöd meg, azt is elrágja, csak mehessen meccsre. Még betegen is. Ott lakott egy utcára a stadiontól, 79 évesen hunyt el, de 78 évesen még ott ült a meccsen. Nélküle nem kezdődhetett DAC-meccs, és az apukám ugyanilyen volt.
Ez benned van, ebbe beleszülettél. Az én családom egy focirajongó család, nekem a DAC egy életre szól. Tőlem hiába kérdezik, hogy mi van? Jó, negyedikek vagyunk, az edzővel senki sincs kibékülve, de biztos, hogy egy új edző megváltaná a világot? Itt nem csak az edzővel van gond, itt az is sokat megmagyaráz, hogy a Škrtel egy hónap után elment. Ami biztos, egyes pozíciókban nem hozzáértő emberek dolgoznak.
Senkit nem akarok megsérteni, mert hibát találni az én munkámban is lehet, de attól nincs rosszabb, amikor nem a megfelelő ember dönt. Sajnos ennek a felelőse végső soron a tulajdonos úr. Ő rakja bele a pénzt, ő szavaz bizalmat a nem hozzáértő embereknek is. Sokat köszönhetünk neki, mert nem hagyta, hogy kiessen, hogy elvesszen a DAC. De, hogy így mi lesz velünk? – nem tudom. Valami nagyon nincs rendben klubon belül, látod az üres lelátókat. Ami most van, egyértelműen nem a szurkolók hibája. Sok embernek elment a kedve, mert ment az ígérgetés, amiből alig valósult meg valami.
Köszönöm szépen a beszélgetést, Lóri. Egy retro túrába én is benne lennék azokkal, akiknek valamit is számított a hangjuk egykor a lelátón. Akik „nem müzlin nőttek fel”. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
