FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Kezdjük talán az utca névadójával: Peter Jilemnický cseh származású szlovák író, újságíró és tanár volt. A legtöbb helyen a kommunista jelzőt is odabiggyesztik a neve mellé, így némiképp furcsa, hogy városunk eme nem éppen „ősi” utcájában a rendszerváltás után is az ő neve szerepel a panelházak falain. A legtöbb blokk a Keleti lakótelep részeként az 1970-es években épült – amit az 1980-as évek közepén további kettő követett. Pontosabban 1973-ban indult lakótelep műszaki hálózatával, az utca mai nyomvonalának kiépítése, valamint az első lakásegységek kivitelezése. A tervezet 1978-at jelölte meg a „Východ” befejezéseként.
Az utcában lévő sulit, vagyis városunk egyik szlovák tannyelvű alapfokú oktatás intézményét Jilemnický utcai Alapiskolának hívják. Ez viszont már a Malom-lakótelep projektjéhez tartozott. Az iskola 1962-ig a Május 1. téri oktatási intézmény (ez ma a Szt. István téri Vámbéry Ármin Gimnázium) része volt, majd 1962 szeptemberében önállósult, és a Vajanský utcai újonnan épült alapiskola (a mostani Kodály Zoltán alapsuli) épületébe költözött. Jelenlegi helyén, itt a Jilemnický utcában, 1982 februárjától indult az oktatás.
A kezdetekben jó ideig – talán napjainkig? – magyar osztályok is „vendégeskedtek” berkeiben, hogy a Keleti lakótelep magyar ajkú kiselsőseinek ne kelljen naponta a távoli Komenský utcai alapiskolába (szintén a mai Kodály Zoltán alapsuli) bandukolni. Hol volt akkor még városi buszjárat?
Ebbe a suliba igyekeztünk egy nyári reggelen a gyerekekkel, hogy az oda szervezett sportos-táncos tábor színvonalát megtapasztalhassuk. Történelmi pillanat volt ez számomra, hiszen életemben először léptem át az iskola kapuit. Jobban mondva, csak az iskola tornatermének kapujáig jutottam – de ez csupán részletkérdés. Emlékszem, a városi busszal tervezett utazásunk meghiúsult, mivel a jó előre kiválasztott járat csak tanítási napokon közlekedett. Mondtam már, hogy nyári szünet volt éppen? Egy apró megjegyzés, amit a városi hírportál elfelejtett leközölni, s csupán a buszmegálló kifüggesztett menetrendjén szembesültünk vele. Jöhetett hát a B-terv, taxiba pattantunk felfedezni az ismeretlent.
Odabent az iskola – a szó jó értelmében vett – fanatikus tornatanára és gyerekzsivaj fogadott. Minő meglepő, igaz? Persze arra csak később eszméltem rá, hogy a tornatanár mérhetetlen mozgásigénye őt folyamatosan szinte levitációban tartja, s mindezt játszva adja tovább a fiatalságnak.
A hazafelé út már jókora séta volt, végig az éppen útfelújítás alatt álló Jilemnický utcán. Jómagam havonta megteszem a távot, na de a két lurkóval, baggerek és aszfaltmaró gépek közt? – micsoda buli volt! Jut eszembe, ezen a nyáron a gyerekek is asszisztáltak a Klikkout magazin hordásban, és azt is, hogy élvezték. Itt a „Jilemnickýn” a Seven étteremben és a mellette lévő Artica Décor szaküzletben volt jelenésünk egy-egy paklival. A Galántai úti körforgalom „sarkán” lévő egykori Partner M épületét, ahol egyik országos bankfiókunk dunaszerdahelyi kirendeltsége is működik, azt hiszem nem kell bemutatnom a városlakóknak. Vagy mégis?
Egyébként azt szoktam mondani, hogy azért van a dunaszerdahelyi körforgalmaknak sarka, mert minden ilyen csomópont annak idején útkereszteződésnek „született”. Világos!?
Ez is itt, a Partner M idején még útkereszteződés volt. Az egyik, 1980-as években közepén épült hétemeletes blokk – pont, mint a Neratovicei téri, Qutinor-rendszerű panelek – alatt, a rendszerváltást követően gondoltak egy merészet és megalkották a város első szupermarket-szerű boltját.
Ez volt az a blokk, amelynek oldalára 1985-ben panelnyi nagyságú betűkkel kipingálták: DAC – 1. LIGA! – tuti nem vendégmunkások követték el!
1993-at írtunk talán, a Partner M objektuma kicsit a Makovecz Imre-féle magyar organikus építészetre hajazott. Egy diplomás építész most valószínűleg nagyot kacag soraimon, de maradjunk annyiban, hogy mindaddig ismeretlen formavilágnak számított Dunaszerdahelyen.
Azt beszélték, palettákról fognak árulni, mint nyugaton. Én meg a magam korai süldő fejével arra gondoltam: nagyon szegény lehet ez a nyugat, ha még polcokra sem futja nekik.
Ez van, amikor az emberfia a Jednota masszív fémpolcain edződik. Meglát egy cabriót és elkiáltja magát: – Na mi van öcsém, nem telik tetőre?! Őszintén szólva nem lep meg, hisz gyerekkoromban nem volt mindennap melegvíz sem, és hétfőnként a tévéadás is szünetelt. Ahogy emlékszem, egész jó üzlet volt, magyar termékekkel. Szerettem ide járni, csak éppenséggel nem tartott ki sokáig a lendülete. Hogy miért, arról ne engem kérdezzetek. Valamikor 1999 körül megszűnt a Partner M a partneremnek lenni…
MÉG TÖBB FOTÓ A JILEMNICKÝ UTCÁRÓL