FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Szurkolói rovatunk mai vendége Szmatana Zoli, egy királyrévi fiatalember, akire egy nemes cselekedet kapcsán figyeltem fel. Akkor még nem sejtettem, hogy nem csupán DAC-drukker, hanem a sárga-kék klub mindennapjaink egyik mozgatórugója.
Szia Zoli, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Egy nemes gesztus kapcsán kerültél a látószögembe, s amikor elhatároztam, hogy megszólítalak, akkor tudatosult bennem, hogy 2016-ban egy hasonló ügy érdekében már felvettük egymással a kapcsolatot. Szóval DAC – hogy jött az életedbe a sárga-kék klub?
Ez egy klasszikus válasz lesz: kb. 13-14 éves lehettem, amikor apummal és egykori kollégájával eljöttem életem első DAC-mérkőzésére. Az Aranyosmaróttal játszottunk, 1:1 lett a végeredmény. Még a régi stadionban a fő lelátó bal oldalán lévő világoskék székeken ültünk. A mérkőzés előtt természetesen elénekelték a Nélküledet – nem ismertem addig ezt a dalt. Megfogott a szövege és a hangulata. Elhatároztam, hogy megtanulom, mert legközelebb én is szeretnék bekapcsolódni az éneklésbe. Meccs után hazamentünk, az első dolgom volt, hogy interneten kikeressem. Leírtam egy papírra a szövegét és megtanultam.
A következő hazai meccsen a Zólyombrézóval játszottunk, Michalík góljával 1:0-ra nyertünk, és már együtt énekeltem többezer szurkolóval a klubhimnuszt. Ezek az első DAC-cal kapcsolatos élményeim. Ha jól emlékszem, a 2014/15-ös idényben történt mindez, azóta rendszeres látogatója vagyok a DAC-stadionnak, később pedig a MOL Arénának. Kivéve a szenci időszakot, ahová a távolság miatt nem jártunk. Akkor még lényegében gyerek voltam, nem úgy, mint most, hogy beülök az autómba és megyek.
De nem csak látogatója lettem a DAC-meccseknek, hanem a klub egyik hűséges szurkolója is. Otthon és idegenben egyaránt. Nyilván ne Kassára vagy Nagymihályra gondoljunk, hanem a közelebbi helyszínekre, ahol már szinte mindenütt megfordultam.
2014/15, még a régi csapat: Turňa, Brašeň, Štepanovský, a Szarka Ákos-féle gárda. És Roman Sabler, akkor mint feltörekvő tehetség, akiről úgy tartották, a DAC következő nagy csatáregyénisége lehet. Ebből a szezonból még egy találkozóra emlékszem, a zsolnaiak elleni 0:1-es vereségre, amelyen a zsolnaiak akkori fiatal szupertehetségének kikiáltott Čmelík rúgta a vendégek gólját. Az a Čmelík, akit később leigazolt a DAC.
Említettem, hogy Szencre nem jártunk, de a MOL Aréna avatóján, a Trencsén ellen már ott voltam. Szintén egy szép emlék: Živković gólja örökre megmarad bennem, ahogy a szakadó esőben a háló megrezdül a bombaerős lövéstől, majd a víz szétfröcsköl – katartikus élmény volt. Ha volna Top5 DAC-gólom, Živkovićé biztosan köztük lenne. Hidegrázós egy ilyen szép stadiont – bár akkor még csupán L-alakban volt kész – egy ekkora góllal megnyitni teltház előtt.
Ahogy beszélsz a fociról, nem tudom elképzelni, hogy te magad is ne műveld ezt a csapatsportot. Jól gondolom?
Lényegében gyerekkorom óta focizok, apum nyomdokaiba lépve, hiszen ő is a királyrévi egyesület mezét viselte. A foci szeretetét szintén neki köszönhetem, kétévesen már focilabdával a kezemben álltam a torta mellett. Kilencéves koromtól igazolt labdarúgó vagyok, először a szülőfalumban – ahol apu volt az edzőm –, majd az ifik között Alsószeliben és Felsőszeliben, ahol a 3. ligáig jutottam. A felnőttek között aztán visszatértem Királyrévbe, a Galántai járási bajnokságban játszunk.
Arról szabad pár szót szólnunk, hogy milyen funkciód van a DAC-nál, illetve, hogy ez mennyire befolyásolja a szurkolói létedet?
A meccsek alatt én ugyanolyan szurkoló vagyok, mint bárki más.
Egyébként az A-csapat recepciósa vagyok a DAC Akadémián, ez mellett pedig az ügyvezető igazgató szakmai asszisztense. Ellátom a feladatköröm a recepción, csomagokat veszek át, osztok szét, tehát napi kapcsolatban vagyok az A-csapat játékosaival.
Fogadom a vendégeket és intézem a városban, amit éppen kell. A kollégákkal nap mint nap azon dolgozunk, hogy nekik csak a focira kelljen koncentrálniuk.
Visszatérve a focira, hogy látod a DAC jelenlegi helyzetét?
Nem lehet nem észrevenni, hogy egyre kevesebb néző van a stadionban. Egyrészt a mutatott játék, másrészt a sikerek elmaradásának tükre a lelátó. Mert lehetsz úgy is sikeres, hogy nem játszol szép focit, de amikor sikeres sem vagy, és a szép foci is elmarad, az a legrosszabb kombináció. Mondok egy példát: az utóbbi két évben elég dicstelenül estünk ki a kupából. Tavaly a Rózsahegytől, idén a Besztercebányától kaptunk ki odahaza, a két találkozót viszont nem lehet összehasonlítani. Míg a rózsahegyiek ellen végigtámadtuk a mérkőzést, és semmi nem ment be, addig a Besztercebánya ellen gyakorlatilag helyzetünk sem volt a 90 perc alatt. Más-más polcra kell helyezni ezt a két vereséget. A saját példámmal élve, járási szintén is megesik olyan, hogy játszhatsz te 24 órán át, mégsem megy be semmi. Apu egy ideje már nem jár meccsre, őt megviselte a Dila Gori elleni kiesés és akkor megfogadta, hogy egy ideig hanyagolja a DAC-ot.
Ami a mostani helyzetet illeti, az edzőváltás óta javult a játékunk, nagyon bízom benne, hogy kihozzuk ebből a szezonból a maximumot, és a következő idényben ismét a Slovan elsőszámú kihívói leszünk. Mindenki nagyon szeretne trófeát nyerni, és biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb sikerülni is fog, a klub és a szurkolók is nagyon megérdemelnék.
2014, vagyis éppen 10 éve lettél DAC-drukker. Miért éppen a DAC, mit jelent számodra a sárga-kék klub?
Először is egy közösséget, ami mindenen felülemelkedik, tehát vallástól, nemtől, hovatartozástól függetlenül szurkolhatsz egy olyan csapatnak, amely a felvidéki magyarság egyik alappillére.
Nem tudok olyan emberről, aki azért járna DAC-meccsekre, hogy kizárólag a focit nézze. Itt vannak a barátai, ismerősei, maga a közeg, ahol jó kapcsolatok alakulnak ki. Magam is nagyon sok barátot köszönhetek a DAC-nak.
Egyszóval, az összetartozást és a baráti kapcsolatokat jelenti nekem a DAC. Nyilván más klubok is hasonló elven működnek, de nálunk az ember megélheti a magyarságtudatát, ami egy erős kapocs. Magyarul énekelünk, elénekeljük a Himnuszt, amit már számtalanszor be akartak tiltani, de sosem érhetik el a céljukat!
Amit még talán fontosnak tartok elmondani, az az, hogy a többi csapat szurkolásán túlmutat. Arra gondolok konkrétan, hogy sok DAC-drukker egyben Fradi- vagy Újpest-drukker is. Én speciel Újpest-szurkoló is vagyok, de nagyon sok Fradi-szurkoló barátom van a DAC-on keresztül. Vagyis itt nincs meg köztünk az ellentét, hogy én most zöld-fehér vagyok vagy lila-fehér, hanem itt közös a cél, mindannyian a DAC sikereiért szurkolunk, és ez sokat számít szerintem.
[Én Videoton…]
Na tessék, tudok győri szimpatizánsokról is például. Itt nem az számít, melyik a másik kedvenc csapatunk – mert nyilván az első a DAC –, nincs köztünk rivalizálás, hanem az egyazon csapat sikereiért való küzdelem. S csakhogy megmagyarázzam, miért az Újpest: az egyik nagymamám Pestről származik, és az ottani rokonság nagy része Újpest-drukker. Kuriózum, hogy az apum viszont fradista.
Na de vissza a DAC-hoz. Melyik a legkedvesebb emléked ezalatt a 10 év alatt?
Egyértelműen a krakkói túra, amikor a Cracoviát búcsúztattuk hosszabbítás után idegenben. Ott olyan hangulat volt, amit azóta sem tapasztaltam. Extázisban volt mindenki. Maga a város is, a környezet, ahogy a lengyel szurkolók fogadtak minket, leírhatatlan. Nem azt kellett nézni, hogy jaj, nehogy balhé legyen – kezet nyújtottak és sok sikert kívántak nekünk. Megmutatkozott, hogy lengyel-magyar, két jó barát! Azelőtt bérletesek voltunk apuval, de annyiszor üti a járási foci a DAC-meccseit, hogy nem érte meg anyagilag. Ugyanez a helyzet a DAC idegenbeli mérkőzéseivel, sok helyszínen voltam már, de néha nem jön ki a lépés. Viszont a nyitrai stadionavatón sikerült ott lennem – elrontottuk az örömüket, a 93. percben lett 2:3 a javunkra. Úgy hullámzott a vendégszektor, hogy azt hittem, leszakad a nyitrai „buszmegálló” – ahogyan hívjuk azokat a stílusú stadionokat. Bayo, Šatka, Huk, Pačinda – ez a parti játszott akkor a DAC-ban.
Pačinda nagy kedvencem volt, az ő játéka miatt is szerettem meg igazán a DAC-ot. Persze minden korszaknak megvoltak a maga kedvencei, említhetném Ronant, Bayot, Krstovićot, Davist – akivel megegyezik a posztunk.
Én is hátvédet játszok, illetve tetszett az a mentalitás, ahogy ő a DAC-hoz állt. Szerintem példaértékű! – ellentétben honfitársával, Blackmannel, akit a DAC felkarolt, aztán a Slovannál hirtelen elfelejtette, mennyit köszönhet a sárga-kék klubnak.
A MOL Arénában általában vándorlok a B-közép és az AP-szektor között. Az utóbbiról azt kell tudni, hogy mint alkalmazott, a klub ide biztosít számunkra belépőt. Általában tehát ott vagyok, de mivel sok barátom van a B-középben, azért alkalmanként átnézek hozzájuk. Horváth Bencét ismered, vele szintén készítettél már interjút, ő az egyik legjobb barátom. Nyitrára együtt jártam vele egyetemre, magyar-szlovák kétnyelvű ügyintézést tanultunk, és az első perctől kezdve megtaláltuk a közös hangot. Két srác miről beszélgethet, ha nem a fociról!? Kiderült, hogy mindketten DAC-drukkerek vagyunk. Bence tesója, Dóra, Wurczell Timi, Nagy Roman, „Mucsesz” partija, velük is nagyon jóban vagyok.
Elvégeztem az egyetemet, és mivel a sportos életformát preferálom, mindenképpen olyan közegben szerettem volna elhelyezkedni, ami ötvözi a végzettségemet és a sportot. Kapóra jött hát a DAC ajánlata. Angolul és németül is beszélek, tehát a játékosokkal is tudok kommunikálni. Ettől függetlenül persze a magyar srácokkal beszélgetek a legtöbbet: Vitális, Csinger, Tuboly, Bősze, Szendrei. A Királyrév–Dunaszerdahely viszonylat nagyjából 30 km, tehát nincs messze otthonról. Az Akadémia pedig szintén egy gyönyörű létesítmény. Úgy fogom fel az egészet, hogy nem munkába járok, hanem a klubon belül vagyok, ahol jó dolgozni. Jól érzem magam a DAC-nál.
Köszönöm szépen a beszélgetést, Zoli. Kívánom, hogy még sokáig azt csinálhasd, amiben örömöd leled. És persze, hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
