Klikk Out Vikkendhouse: Vagy hallgatom, vagy játszom, vagy írom a zenét
Sorozatunkban helyi alkotók, művészek és zenészek osztják meg kedvenc zenéiket, hogy megismertessék saját zenei világukat, és egyúttal inspirálják az olvasókat arra, hogy nyitottak legyenek új stílusok és előadók iránt. Ezúttal a nyékvárkonyi Janík Zsolt válogatta össze tíz kedvenc dalát, amelyekkel betekintést nyerhetünk az ő zenei ízlésébe, valamint megosztja gondolatait a zenéhez fűződő kapcsolatáról.
Fotók: Ugróczky István
Egy felvidéki zenész vagyok, akit, miközben az élet viharai csapkodtak, próbálta megülni a saját kis világának csónakját. Néha ugyan borult, de sosem úsztam el az árral.
Milyen a kapcsolatod a zenével?
Furcsa mód vannak emlékeim arról a korról, mikor még annyira kicsi voltam, hogy a beszéd képességét még nem sajátítottam el teljesen. Szüleimnek volt egy lemezjátszója, és volt egy konkrét Omega kislemez, amelynek egyik oldalán az Én elmegyek című dal volt található. Én leültem a lemezjátszó elé, és ezt a dalt képes voltam körbe-körbe hallgatni, könnyes szemmel, meghatódva.
Arra emlékszem, hogy fogalmam sem volt a dal szövegének mondanivalójáról, így maga a zene volt az, ami ennyire meghatott.
Később, úgy hat éves lehettem, mikor eldöntöttem, hogy a nővérem zongorajátékát kísérni fogom egy kicsi, fából készült széken, két darab fakanállal, mint egy rögtönzött ritmusszekció. Ez olyannyira jól sikerült, hogy kitessékeltek a szobából, mondván, a büdös életben közöm nem lesz a zenéhez ilyen ritmusérzékkel. Kicsi voltam, elveszett, és nem tudtam, kihez fordulni bánatommal – kész szerencse, hogy három perc múlva már a képzeletbeli indiánokra vadásztam az udvaron, a kapszlis hatlövetűm biztonságában, s ekkor már csak homályos emlékké torzult csupán, hogy egy 140-es 6/8-os tempóval rommá trollkodtam testvérem jól begyakorolt Holdfényszonátáját.
15 évesen, mikor a Prodigy Breathe című dala szólt, úgy éreztem, mintha a dobok ereje teljesen magába szippantott volna. Az intenzív ritmusok, mint egy elbűvölő varázslat, egy másik világba repítettek, ahol minden egyes ütem egy új, felfedezésre váró dimenziót nyitott meg. Összeszedtem minden bátorságomat, és elmentem a somorjai zeneiskolába felvételizni dobból. Meglepetésemre a tanárok kimagasló tehetséget láttak bennem a ritmusszekcióval történt torzsalkodásom után. Ennek köszönhetően 16 évesen, pontosan a születésnapomon, abszolváltam életem első dobóráját. Hat évvel később pedig túl voltam az ezredik koncertfellépésemen.
Mi, vagy ki inspirált legjobban abban, hogy ne csak zenefogyasztó ember, hanem zeneművelő légy
Édesapám azzal, hogy borzasztóan minőségi zenéket hallgatott, s ezáltal hallgattatott velem, míg kicsi voltam. Elég, ha csak a Queent vagy a Pink Floydot említem meg mint akkoriban kedvenc zenekarait. Viszont úgy gondolom, hogy ezen felül a zeneművelés már születésemkor belém volt kódolva.
Az első zenekar, amellyel zenélni kezdtem, a következő felállással bírt: Gasparik Fecó szintizett és énekelt, Puss Tamás gitározott és énekelt, én pedig doboltam. Republic-dalokat, Bikinit, Eddát és hasonlókat játszottunk, amivel általában egy kezdő tizenéves zenész elsőként meg tud birkózni. A sors iróniája, hogy Tomi azért lépett ki ebből a formációból, mert nem akart ilyen kemény dalokat játszani – majd belépett a Phoenix Rt-be (akkoriban csak Phoenix).
Egy csomó zenekar és session zenélés után szerettem volna a saját szerzeményeimmel kezdeni valamit, így megalapítottam a Storyumot. Először doboltam ebben a felállásban is, de rájöttem, hogy a dobok mögül szinte lehetetlen kommunikálni a közönséggel, ezért elkezdtem gitározni.
Azóta nagyon hosszú utat jártam be mint zenész: részt vehettem hihetetlen sok zenekar koncertjén mint sessiondobos, megjártam az X-Faktort mint kísérő zenész, zenélhettem együtt a Star Wars filmeket és a Wednesday sorozatot is jegyző szimfonikus zenekarral, kiélvezhettem megszámlálhatatlan órát stúdiófelvételen, felléphettem több mint 5000 ember előtt, felkértek a magyar kézilabda himnuszának megírására, rádiózenekarrá vált a Storyum saját szerzeményével, megismerhettem azokat az embereket, akik számomra legendák voltak, míg kezdő zenész voltam – például Cserfalvi „Töfi” Zoltán azóta jó barátom, de megismerhettem Szijártó Zsoltit (Akela, Mobilmánia, Kárpátia), Kukovecz Gábort (Pokolgép), Zeffer Andrást (P. Mobil, Mobilmánia) és még sorolhatnám.
Amire büszke vagyok, hogy a barátaim, akikkel kezdtem és akikkel dolgoztam együtt, azóta szintén sokan nagyokká váltak, akár a mai fiatalok számára példaképpé is avanzsálódhattak, mint például Szabó Gila Ádám, Gasparik Fecó, Puss Tomi, Lévay „TC” Attila (ő a német Seeed-del is turnézott, vagy épp Bruno Marsszal).
Manapság mennyi időt töltesz zenehallgatással?
Mindig zenét hallgatok, vagy épp írok, így erre sajnos nem tudok felelni.
Térjünk a mixhez, amiben a 10 kedvenced szólal meg. (Abban a sorrendben, ahogy megadod)
Mi alapján válogattad a zenéket a mixhez?
Állandóan változik, hogy épp miket hallgatok, így próbáltam friss kedvenceket és örök kedvenceket is a listámra helyezni. Az egyik legnagyobb büszkeség az életemben a feleségem, így szerepel rajta olyan dal is, amit csak azért szeretek, mert ő jut róla eszembe.
A MIX:
TRACKLIST:
Reamonn – Supergirl
Muse – Madness
Architects – Animals (orchestral version)
Hollywood Undead – California Dreaming
I Prevail – There’s Fear In Letting Go
Snow Patrol – Chasing Cars
Rammstein – Spring
Prodigy – Breathe
Republic – Kirúgjuk magunk alól a földet
Beethoven – Moonlight Sonata
