FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A bársonyos forradalom utáni esztendőben, pontosabban: 1990 augusztusában a dunaszerdahelyi képviselő-testület – valójában még a nemzeti bizottság – plenáris ülésén elfogadták a város új utcaneveire vonatkozó javaslatokat. E szerint a Barátság tér mögött épülő új lakónegyed neve Újfalu lett. Ezzel az epizóddal zárul sorozatunk.
Az Újfalu lakótelep tulajdonképpen Dunaszerdahely utolsó klasszikus, „szocialista” panel lakótelepe, hiszen a rendszerváltás után már sehol sem épültek a városban előre gyártott vasbeton elemekből hasonló blokkok. Egyben magasabb, hét- vagy nyolcszintes lakóházak sem, így nem láthattam többé munka közben a gyerekkoromból jól ismert és megcsodált Magasépítő Vállalat toronydarujait.
Kétségtelen, hogy az új idők szele rajtunk is átsöpört. A városi atyafiak döntésükkel már nem valamely égtájat (lásd Észak 1-2-, Keleti-, Nyugati lakótelep) vagy egy baráti, szocialista várost (lásd. Balasov tér, Neratovicei tér) tisztelték meg, hanem visszanyúltak Dunaszerdahely gyökereihez.
A történelmi Újfalu (vagy Szerdahely-Újfalu, máskor pedig Tótújfalu, szlovákul: Nová Ves) a múltban is Dunaszerdahely egyik település, illetve városalkotó része volt. Valójában két részét ismerjük: Félszer-Újfalut (a mai Bacsák utca) és Kétszer-Újfalut (a mai Kondé püspök utca). Dunaszerdahely történelmének egyik legfontosabb eseménye volt, amikor 1854-ben közigazgatási egységgé vonták össze Előtejedet, Nemesszeget, Újfalut és Szerdahely mezővárost Duna-Szerdahely néven.
A város utolsó „panelrengetege” tehát egy történelmi helyszín átplántálása az utókor számára, méghozzá ugyanazon történelmi helyszín egykori kataszterében.
Az 1990-es évek elején az Újfalu lakótelep egy része még építés alatt állt, de az elkészült blokkokba már beköltözhettek a lakók. A lépcsőházak lassacskán benépesültek, szinte napi szinten bukkant fel egy-egy új szomszéd, akivel aztán évtizedekig illet jó viszonyban lenni. Néhány év múlva alacsonyabb, nyeregtetős téglaházakkal egészítették ki a lakótelep üresen maradt részeit. Így épült meg 2000-ben az Újfalu lakótelepen a város talán egyik első többfunkciós objektuma, majd további hasonló lakóházak bérlakásokkal.
Az elsőként említett 2221-es számú háromszintes lakóházhoz eredetileg öt üzlethelyiség tartozott, közte egy frissen felavatott bababolttal, ahová a nagyfiam születése után jártam pelenkáért, tápszerért…
Jellemző rám, hogy bár a sarki kocsmában (elnézést, napjainkban hivatalosan König presszó) azóta sem jártam, viszont néhány, a bababoltban vásárolt popsitörlő dobozt évtizedek múltán is fel tudok mutatni. Ilyen találékony a magyar ember: jégkrémes dobozban fagyasztja le a megmaradt disznótoros káposztát, félliteres kólás flakonban tárolja a házi pálinkat és popsitörlő dobozban az anyacsavarokat. A Rózsaligeti lakásomból az épülő Lengyár utcán keresztül értem el a legrövidebb úton a boltot. Persze a legrövidebb út is több kilométeres távnak számított. Már magam sem tudom miért kedveltem meg olyannyira a helyet.
Valószínűleg, mert akkoriban még egyetlen szupermarket sem létezett mifelénk, de az sem mellékes, hogy mindent megkaptam egy helyen.
Szerdahellyel úgy vagyok, hogy minden egyes utca, de talán minden építmény, vagy ami a régmúltra utal, egy-egy történetet rejt bennem. A lengyár egykori kéménye pl. nagyapám emlékét is. A 2. vh. alatt alapított Első Csallóközi Len- és Kenderfeldolgozó üzem kéménye volt gyerekkoromban a „papa kéménye”. A többször átszervezett gyárat a rendszerváltást követően teljesen felszámolták, kéményét, vagyis a „papa kéményét” addigra ledöntötték.
Emlékét a Lengyár utca őrzi, amelynek keleti vége az Újfalu lakótelepbe torkollik.
Abban az időben egyik-másik része még eléggé csupaszon fogadott, ahol a kopár zöldterületen kívül szinte semmi volt. A blokkok közti hatalmas teret tulajdonképpen csak néhány éve egy fásítási program keretében tették élhetőbbé, ekkor került kiültetésre jó néhány fa és örökzöld, illetve 2020-ban homokozó, valamint játszó alkalmatosságok is elhelyezésre kerültek ugyanitt…
Végezetül néhány szó a DS – Az én utcám, a te utcád c. sorozatról:
Ahány ház, annyi szokás és ahány ember, annyi vélemény. 53 epizódban jártuk végig Dunaszerdahely utcáit, tereit és lakótelepeit, amelyekhez a helyismeret mellett egy-egy történetet társítottam. Javarészt saját átélt sztorit a gyerekkoromból vagy a közelmúltól. S bár terjedelmi okokból nem mentünk be minden utcába, igény lett volna rá. Köszönöm a rengeteg hozzászólást, megjegyzést és üzenetet. Találkozunk a Klikkout következő dunaszerdahelyi rovatában. Tisztelettel, a szerkesztő.
MÉG TÖBB FOTÓ AZ ÚJFALU LAKÓTELEPRŐL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
