FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Hatvankét nap után ismét tétmérkőzés helyszíne volt a MOL Aréna. A tavaszi nyitófordulóban a tabellán utolsó helyezett Szakolca együttesét fogadtuk, és meggyőző játékkal otthon tartottuk a három pontot. Papírforma! – kiáltották a leghűségesebb szurkolók már a mérkőzés előtt, a nézőtéren mindösszesen 2252-en. Való igaz, a klub mindent elkövet, hogy többen legyünk, de a PR csupán elmélet. A labdarúgás gyakorlata a tetszetős foci(élmény)…
Apropó szurkolók: egyik volt játékosunk bejegyzésében idézőjelben így olvastam rólu(n)k: „szurkolók” – akik a beígért bajnoki cím elmaradozása miatt „négy forduló után nem hajlandóak meccsekre járni, mert ők majd jobban tudják, hogy kellett volna…” Némi frusztrációt érzek ebben a mondatban, s mindezt egy dunaszerdahelyi fiatalembertől? Való igaz, mifelénk régóta trendi, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, ámbár a DAC-szurkoló olyan „élőlény”, aki ha csalódik is, azért még nem pártol át az ellenfél gárdájához.
Pláne, hogy ott zsigerből megy a „bi maďara”…
Ilyen körülmények között, speciel nekem nem ízlene a kupagyőzelem sem, de ez én vagyok. Aki nem egy profi labdarúgó, s igazából már amatőr sem. Bezzeg lenne, aki maradna, aki él-hal a sárga-kék mezért, ők viszont nem kellenek. Furcsa volt hallani az ügyvezető igazgatónk szájából, amint az érkező Viktor Djukanovićról beszélt, akit mások elhanyagoltak. S akit majd nekünk kell istápolnunk fél éven keresztül, hogy visszanyerje az önbizalmát.
Tudom, megint kapok hideget-meleget, de kikívánkozik, hogy:
Dunát tudnák rekeszteni azon hazai magyar, „kiöregedett ifistáinkból”, akiket nekünk sikerült elhanyagolnunk, viszont rehabilitálni nem vagyunk őket hajlandóak. Még Somorján sem! Olyan se veled, se nélküled fíling ez, mert bár szerződést nem bontunk velük – hátha mégis megfialnak? – ugyanakkor haza sem hívjuk őket próbára, nehogy véletlenül kiszorítsák a „very important” külföldieket? Egy dolog biztos: nehéz, sőt szinte lehetetlen profinak, s egyszersmind lokálpatriótának maradni. Ilyen csak egy Puyol-szintű játékosnak sikerülhetett Katalóniában. Ez viszont itt a Felvidék! – mi itt vagyunk otthon.
Sajnálom, hogy ilyen „mélyről merítve” kezdtem a tavaszi idény első bajnoki meccsjegyzetét. A harmincadik élvonalbeli tavaszt!
Nem mellesleg egy másik jubileumot is ülünk az idén. Kerek negyven éve, 1985 tavaszán sikerült először kivívnunk az első ligás tagságunk! Még azt a föderálisat, a Spartával, Slaviaval… Na de szálljunk le a földre, más szelek fújnak azóta, a mai ellenfelünk „csak” a Szakolca volt. S bár tele vagyunk vitalitással, azt a húzást mégsem értem, hogy ha egyszer csapatot építünk, miért adjuk ki vendégjátékra az egyik alappillérünk? Igen, Vitális Milán győri szerepvállalására gondolok. Mindezt úgy, hogy előtte végigcsinálja sárga-kékben a komplett téli felkészülést?!
Távozók: Szendrei Ákos, Balogh Norbert, Konrad Gruszkowski, Ján Bernát, Almási László, Vitális Milán (kölcsön).
Érkezők: Tsotne Kapanadze, Viktor Djukanović (kölcsön), Alioune Sylla, Rhyan Modesto.
A játékoskeret tehát lényegében egyben maradt, és a vezetőedző személyével kapcsolatban is hamar konszenzusra jutottunk. Célkitűzéseink szerények, a negyedik helyről rajtolva az első hatba kerülni, s bízni abban, hogy esetleg majd a play off-ban kivívhatjuk az európai kupaszereplést. A Szakolca elleni idénynyitón kívül erre még három fordulónk maradt az alapszakaszból, valamint további tíz a rájátszásban.
DAC 1904–SZAKOLCA 3:1 (3:0)
Gólszerzőink: Ramadan 2x és Brunetti
DAC: Popović – Kapanadze, Kacharaba, Brunetti, Andzouana (79. Mendez) – Tuboly, Bajo (73. Dimun), Herc (63. Sylla) – Trusa (73. Djukanović), Barišić (63. Bősze), Ramadan.
„Újratöltve!” – volt olvasható a csapatok bevonulása közben a kapu mögötti frappáns koreográfián. De vajon kit ábrázolt a „keresztapa”? A csípős csallóközi szél messzire fújta a B-közép nem kevésbé éles füstjét, s még a kezdő sípszó előtt szomorú kötelességünknek tettünk eleget: a téli szünetben két törzsszurkolónk távozott ugyanis az égi lelátókra. Közülük Varga Karcsi bácsit, édesapám egykori osztálytársát személyesen ismertem. Egy időben szurkolói interjúra készültünk, amiből így már nem lesz semmi. Emléküket megőrizzük, legyen könnyű nekik a föld!
A mérkőzés gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt, amihez a DAC aktivitásán túl kellett egy gyámoltalan szakolcai védelem is.
Kétségtelen, hogy rögtön az elején jól léptünk fel a zöld-fehérek ellen, és Ramadan duplájával már a 11. percben 2:0 világított az eredményjelzőn. Mindkét esetben a kapusról kipattanó labdát juttatta a hálóba a szélsőként pályára lépő szír válogatott játékosunk. A második pontos találatnál az ész dominált, amikor is „Ramy” kissé éles szögből okosan átemelte a vendégek kapusát. „Még, még, még, ennyi nem elég!” – skandálta a B-közép, s bizony jobb helyzetkihasználás mellett akár magasabb arányban is vezethettünk volna az első 45 percben. Például, ha Herc, miután mindenkit „megcsinált”, ajtó-ablak helyzetben nem a kapusba lövi a ziccert. Aztán a 42. percben a sokadik hazai szöglet meghozta a harmadik gólunk: Herc sarokrúgását a berobbanó Brunetti senkitől sem zavartatva fejelte a kapu közepébe – 3:0.
A második félidőre megnyugtató előnnyel futhattunk ki a pályára. Herc rögtön az elején ismét a vendégek kapusát találta telibe ordító helyzetben.
Hát ettől már a maradék hajam is kihullott. A három pont persze zsebben volt, de milyen szépen mutatna mondjuk egy „nyolcas” az ellenfél kerekében?! Akarom mondani, hálójában. Meg aztán a nézőket is vissza kéne csalni valamivel, nemde? A második félidőben mutatott játékunkkal nehéz lenne. A megnyugtató előnyünk tudatában ugyanis egyre többször engedtük közel magunkhoz az erdőhátiakat, bár való igaz, azok nem tudtak élni a lehetőséggel. Közben részünkről Barišić, majd Trusa lehetősége maradt ki. Hét perccel a rendes játékidő letelte előtt aztán mégis szépített a Szakolca. Popovićot kissé meglepte a vendégek akciója, aki a tizenhatoson kívül tartózkodott, s mivel a labdát nem érhette el, a „babát” inkább nem bántotta.
3:1! – kötelező, önbizalomnövelő győzelem, szimpatikus DAC-arculat.
Kár, hogy a meccs két félidőből áll, s a másodikat mondhatni elkótyavetyéltük. Mert bár úgy tartják, a győzelmet nem kell megmagyarázni, azonban a második játékrészt talán mégis? Jól kezdtük az évet, de hogy erőnkből ezen felül mire futja, arra majd az elkövetkező két hétben kapunk választ. Előbb a harmadik helyezett Nagyszombat, majd a tabellán második Zsolna vendégeként lépünk pályára. A szívem hat pontot tippelne, az eszemre ritkán hallgatok. Hajrá, DAC!