„Rózsát szedtek” Nektek a srácok!

(DAC–Rózsahegy [3:0] Niké Liga mérkőzés, kicsit másképp)

FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN

Lezárult a Niké Liga 2024/25-ös idényének alapszakasza! Két idegenbeli döntetlen – Nagyszombatban és Zsolnán – után tértünk haza a MOL Arénába, ahol a már biztosan az alsóházban rekedt, de örök „mumus” Rózsahegy csapatát láttuk vendégül. A két csapat legutóbbi öt egymás elleni bajnoki mérkőzése döntetlennel végződött, ezúttal viszont kitettek magukért Braňo Fodrek védencei!

Szurkolótáborunk egy része mindeközben Nagyszombatba utazott, a női kézilabda Szlovák Kupa döntő helyszínére, ahol a győztes DAC–Rózsahegy bajnoki mérkőzéssel párhuzamosan a HC DAC 33:28 arányban felülmúlta a Nagymihály együttesét, s ezzel történelmi sikert ért el! Az önkéntesen „megosztott”, de örömittas szurkolásnak is köszönhetően először került Dunaszerdahelyre a Szlovák Kupa, amihez ezúton is gratulálok! Szép volt, csajok!

Térjünk vissza a focihoz: A múlt szezonban csupán az alapszakasz utolsó fordulójában dőlt el, hogy az első hatban végzünk-e, majd ezüstérem lett a jussunk. Bár ezúttal kissé más a helyzet, mivel jelentős pontkülönbség választ el minket a dobogótól, mint tudjuk, a labda gömbölyű, és rájátszás tíz fordulójában összesen 30 pontot lehet szerezni!

Persze mondhatnátok, a felsőház majd nem „rózsahegyi mérce”, de most őszintén: mikor láttatok utoljára ennyire magabiztosan focizó DAC-ot, mint mostanában?

Csapatunk kezdő tizenegyébe visszakerült a sárga lapos eltiltását letöltő Trusa, a hátvédsorban viszont Pablo Ortiz kapott lehetőséget a héten betegeskedő Brunetti helyett. A kissé hamis, kora tavaszi idő közel négyezer szurkolót csalt ki a MOL Arénába, akik az első percekben a vendégek próbálkozásaitól is didereghettek. De nem sokáig, hiszen hamarosan átvettük az irányítást, és gólt, gólokat is szerezhettünk volna. Kacharaba fejese a gólvonalon gurult végig!

A folytatás ismét a vendégeké volt, hogy aztán az első félidő végén megkezdjük a „rózsaszedést”.

A 40. percben Yapi ívelt a tizenhatosba, ahová Ramadan robbant be, majd az ötös vonaláról kíméletlenül bevarrta a labdát – 1:0. A Rózsahegy védelme lest reklamált, de szó sem lehetett lesről! Három perccel később ugyanez a páros hozta össze a következő gólunk is: Ramadan kisodródva az alapvonalról passzolt vissza Yapihoz, aki kilőtte a hosszú sarkot – 2:0. Találatunkat a VAR is jóváhagyta.

Csak azt sajnáltam, hogy pont vége lett az első játékrésznek, mivel a rózsahegyiek ekkor már nagyon összecsúsztak, bőven ki lehetett volna tömni a hálójukat.

A szünetben ki-ki „átnézett” a lányok kézi meccsére, ami akkor még eléggé szorosnak látszott… A második félidő első helyzete ismét a rózsahegyiek előtt adódott. Szemmel láthatóan kioszthatott pár keresetlen szót a liptóiak vezetőedzője, mert kellőképpen összeszedték magukat a vendégek. Aztán a 64. percben a harmadik találatunkkal végleg eldőlt a mérkőzés: ezúttal Andzouana passzolt Ramadanhoz, aki a tizenhatoson kívülről lőtt a hosszú sarokba – 3:0. A vendégek részéről „csak” egy felsőlécre tellett, így a hajrában felállva tapsolt a MOL Aréna nagyérdeműje.

Háromgólos győzelemmel zártuk az alapszakaszt, „rózsát szedve” a HC DAC lányainak…

A lefújást követően az STVR Šport nézettsége valószínűleg hirtelen megugrott. Még élőben láthattuk az utolsó perceket és a kupa átadását. Megható, egyben némileg kijózanító pillanatok voltak. Persze klubon belül sose irigykedjen az ember, pláne, hogy a dunaszerdahelyi női kézilabda-szakosztály vitrinjében már eddig sem az üres polcokat törölgették. Srácok, tessék példát venni róluk!

DAC 1904–RÓZSAHEGY 3:0 (2:0)

Gólszerzők: Ramadan 2x és Yapi

DAC: Popović – Kapanadze, Kacharaba, Ortiz, Andzouana – Tuboly (61. Barišić), Bajo (71. Djukanović), Herc – Yapi (71. Bősze), Trusa (61. Dimun), Ramadan (82. Blaško).

A Niké Liga alapszakaszában a Slovan (49 pont), a Zsolna (45 pont) és a Nagyszombat (44 pont) mögött 32 pontot gyűjtve a negyedik helyen végeztünk. Eszerint a bajnokság további lebonyolítási kulcsa alapján, jövő héten a 12 ponttal előttünk álló Spartak otthonában kezdjük a felsőházi rájátszást. Hajrá, DAC!

(Roberto)

 

KAPCSOLÓDÓ: 
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Rózsahegy (3:0) mérkőzésről
FOTÓK, VIDEÓK: Ramadan duplájával és Yapi találatával bedarálta a Rózsahegyet a DAC 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább