Kovács Andrea: Dzsentri | KöltőToll

Az alábbi versben az igazi, eszetlen nagy gazdagság életérzését próbálom megjeleníteni, annak minden kellékével. Puzsért idézve, valahogy így festhet a „pénzes proli veretése“. Parodisztikus elemekben nem szűkölködik a vers, a végtelen tobzódásban teljesen megszűnik a pénz értéke, és már csak a féktelen tombolás marad, jachtokon és a rulettasztaloknál, ahol mindig csak „all in“-t illik mondani. Avagy… így mulat egy magyar úr?

 

Kovács Andrea: Dzsentri

Bár nem vagyok török császár,

de luxusra vágyok:

Kiskakas, add oda a gyémánt félkrajcárod!

Várnak a pálmafák,

a féktelen nagy jólét,

elfolyt arccal locsolnék magamba még egy koktélt.

Kell, aki legyezget

ha a parton izzadok,

jobb vigyázni – a végén még hőgutát kapok!

Ha történne egy csoda,

én kipróbálnám milyen,

keservesen sírni egy Lamborghini-ben.

Ha megkaphatnám végre,

ami mindig kijárt,

nagykanállal falnám a beluga kaviárt.

Locsolnám a champagne-t,

mint ócska, rossz lőrét,

csárdásozva taposnám az asztal terítőjét.

Lelécelnék persze,

ha közelít a hajnal,

Luxusjachtra szállnék többedmagammal.

Röhögve mulatni,

míg ki nem fulladunk,

Senyvedjetek jobbágyok, mi gazdagok vagyunk.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább