Az alábbi versben az igazi, eszetlen nagy gazdagság életérzését próbálom megjeleníteni, annak minden kellékével. Puzsért idézve, valahogy így festhet a „pénzes proli veretése“. Parodisztikus elemekben nem szűkölködik a vers, a végtelen tobzódásban teljesen megszűnik a pénz értéke, és már csak a féktelen tombolás marad, jachtokon és a rulettasztaloknál, ahol mindig csak „all in“-t illik mondani. Avagy… így mulat egy magyar úr?
Kovács Andrea: Dzsentri
Bár nem vagyok török császár,
de luxusra vágyok:
Kiskakas, add oda a gyémánt félkrajcárod!
Várnak a pálmafák,
a féktelen nagy jólét,
elfolyt arccal locsolnék magamba még egy koktélt.
Kell, aki legyezget
ha a parton izzadok,
jobb vigyázni – a végén még hőgutát kapok!
Ha történne egy csoda,
én kipróbálnám milyen,
keservesen sírni egy Lamborghini-ben.
Ha megkaphatnám végre,
ami mindig kijárt,
nagykanállal falnám a beluga kaviárt.
Locsolnám a champagne-t,
mint ócska, rossz lőrét,
csárdásozva taposnám az asztal terítőjét.
Lelécelnék persze,
ha közelít a hajnal,
Luxusjachtra szállnék többedmagammal.
Röhögve mulatni,
míg ki nem fulladunk,
Senyvedjetek jobbágyok, mi gazdagok vagyunk.