DAC-győzelem az Újpest elleni gólgazdag mérkőzésen

(DAC–Újpest [4:2] felkészülési mérkőzés, kicsit másképp)

ILLUSZTÁCIÓS FOTÓ: SZABÓ PÉTER PÁL

A válogatott szünetet kihasználva az Újpest FC csapatát fogadta felkészülési mérkőzésen a DAC. A MOL Akadémián péntek délután lejátszott találkozó 4:2-es dunaszerdahelyi győzelemmel ért végét. Ugyanitt, délelőtt a KFC Komárom a ETO FC együttesét látta vendégül. A két felvidéki szakember, Radványi Miki és Borbély Balázs csapatainak mérkőzésén a győri zöld-fehérek örülhettek a 3:0-s sikernek.

A kellemes napsütéses, koratavaszi időben, Dunaszerdahely peremén megrendezett erőmérőkre a belépés ingyenes volt. Aki megtehette, akár egy maratoni focikalandot is beiktathatott a pénteki programjába. Míg a kevésbé szerencsésebbek, a munkahelyi mókuskerékben pörgők, klubunk YouTube-csatornáján követhették a DAC–Újpest párharc kimenetelét. Feltéve persze, ha a főnök, illetve a megkövetelt darabszám ezt lehetővé tette?!

A válogatott szünetben mindkét nemzet csapata érdekelt. Míg a magyar labdarúgó-válogatott a NL-osztályozó első mérkőzésén Törökországban szenvedett 1:3 arányú vereséget, addig a szlovák–szlovén parharc odavágója 0:0-s döntetlennel ért végét.

Branislav Fodrek vezetőedző csapatából öt játékos – Ramadan, Bajo, Djukanović, Jenčuš és Bősze – válogatottbeli kötelezettségei miatt hiányzott. Rajtuk kívül néhány kisebb sérüléssel bajlódó játékosát (Yapi és Andzouana) pihentette a mester, így az akadémia neveltjei, valamint a bajnokságban kevesebb játékpercet abszolválók is lehetőséget kaptak (Filipe, Blaško, Modesto, Udvaros, Sylla, Koncz és Sárközy). Üdvözlendő ugyanakkor, hogy felépülése után visszatért a pályára Damir Redzic is!

A magyar NB1. hetedik helyén álló, hússzoros bajnok lila-fehérekkel legutóbb a 2021-es nyári felkészülés jegyében találkoztunk. Akkor a MOL Arénában 2:1-es győzelmet arattunk felettük.

Ezúttal ugyanilyen eredménnyel végződött a mintegy 150 néző előtt lejátszott barátságos mérkőzés első, illetve második félideje is. A kilátogató nagyérdemű szemet gyönyörködtető DAC-gólokat láthatott, azonban a vendégek mindkét találatát bosszantó védelmi hibánk előzött meg.

Újpesti helyzettel kezdődött a meccs, amire a nagy kedvvel játszó Trusa kétszer is válaszolni tudott. Az utóbbinál már a „célzóvíz” sem hiányzott.

A 14. percben Tuboly passzát Trusa a tizenhatos vonaláról küldte védhetetlenül a vendégek hálójába – 1:0. Néhány perc elteltével ismét Tuboly asszisztált a gólunkhoz: szabadrúgásból Herchez ívelt, aki kapásból a léc alá lőve megszerezte második találatunkat – 2:0. A 25. percben Trusa kezezéséért büntetőhöz jutott az Újpest, amit Filipe, a DAC brazil cserekapusa magabiztosan hárított. A 33. percben megint Tuboly került főszerepbe, ám ezúttal negatív figuraként a saját tizenhatosán belül ügyetlenkedve. Védelmi hibánkból a vendégek szépíteni tudtak – 2:1.

Szünet után tovább folytatódott a dunaszerdahelyi gólgyártás.

A 48. percben Filipe kirúgásával Trusát találta meg, aki lerázta védőjét, majd könyörtelenül a léc alá bombázott – 3:1. Az 52. percben már 4:1 volt az állás: Herc a bal szélről ívelte középre a labdát, amit Sylla fejjel gyönyörűen a hálóba juttatott. A 62. percben alakult ki a mérkőzés végeredménye: Brunettitől könnyedén elvették a labdát a lila-fehérek, majd a tehetetlen Filipe mellett gólt szereztek – 4:2. Felkészülési mérkőzéshez mérve, egyáltalán nem volt unalmas a kilencven perc. S ami ennél is fontosabb, még ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött a DAC!

DAC 1904–Újpest 4:2 (2:1)

Góllövőink: Trusa 2x, Herc, Sylla

DAC: Filipe – Kapanadze (57. Blaško), Kacharaba (46. Brunetti), Modesto, Mendez – Tuboly, Dimun (77. Udvaros), Herc (57. Barišić) – Sylla (67. Koncz), Trusa (84. Sárközy), Bassey (77. Redzic).

Legközelebb március 29-én, szombaton, a Niké Liga rájátszásának 3. fordulójában Kassán vendégszerepelünk. Hajrá, DAC!

(Roberto)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább