„A kamaszkor az rock’n’roll” | Gyereksarok

Engedjétek meg, hogy egy budapesti kezdeményezésről számoljak be Nektek, ahol a drámapedagógia találkozik a kamaszokkal. Azt gondolnátok talán, hogy a kamaszokkal való találkozásból csak katasztrófa kerekedhet, de ez esetben a legkevésbé sincs így.

A „A kamaszkor az rock’n’roll” formátum a Budapesti Bábszínház találmánya, ami egy közösségi színházi projekt kamaszokat nevelő szülőknek. „Néha kizárnád a kamaszodat a lakásból? Vagy épp a széltől is óvnád? Vagy mindkettő? Közösségi alkotófolyamatunkban megosztjuk szülői dilemmáinkat, és el is bábozzuk őket… Várunk a csapatba, ha családodban nevelődik legalább egy 13+ -os kamasz, ha szeretsz játszani, ha nem riaszt a színpad – színészi és bábos előképzettség nem szükséges, ellenben a humorodra számítunk!” – írják a szervezők projekt weboldalán.

A kezdeményezésben résztvevő alkotótársak Ellinger Edina rendező, Patonay Anita (Perspektíva Drámaműhely) és Végvári Viktória színházpedagógusok, akik segítik a közösségi színház során a szülőket.

„A Budapest Bábszínház első közösségi színházi előadását hozza létre 2025 tavaszán. A projekt célja, hogy olyan szülők számára nyújtsunk közösségi élményt és az alkotás lehetőségét, akik úgy érzik, hogy nem tudnak eligazodni a kamasznevelés ingoványos területén. Mindehhez a színház és a bábok erejét hívjuk segítségül.

A közösségi színházcsinálás több hónapig tartó projekt. Színházi alkotók és civil résztvevők olyan témákat, kérdéseket járnak körbe, amelyek iránt elkötelezettek: élményeiket és gondolataikat megosztva közösen hoznak létre egy előadást. Az alkotófolyamat szerves része az ismerkedés, a csoporttudat kialakítása, az anyaggyűjtés, a saját történetek megosztása, ezután következik a próbafolyamat, amely során a csoport kreatív részvételével jön létre az előadás. A közösségi színházi projekt célja nem a tehetséggondozás, nem a színészképzés, hanem a közösségfejlesztés” – magyarázzák el a kezdeményezést a színház weboldalán.

Amennyiben csatlakoznál, a szervezők kérik, töltsd ki a regisztrációs űrlapot.

Az első, ismerkedő találkozó 2025. február 27-én volt, a próbák helyszíne és időpontja pedig azóta is a Budapest Bábszínház Kemény Henrik termében, minden héten csütörtökök este, 18-21 óra között van. A színházi bemutató tervezett időpontja: 2025. június 5.

További információ: vegvariviktoria@budapestbabszinhaz.hu

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább