E havi verseink afféle főhajtásként születtek a márciusi ifjak felé, akik lassan már két évszázada, hogy saját bőrüket kockára téve álltak ki olyan értékekért, amiket mi ma is magunkénak vallunk. Áldozatuk példaértékű. Kár, hogy gyakran értelmezik, magyarázzák félre különféle politikai meggyőződések tükrében. Csak remélni tudom, hogy mondjuk épp az alábbi vers tetszene valamelyiküknek.
Sipos Janka: Golyónyom
Ma pengeélen táncol a világ.
Győztes robaj, fülsiketítő zaj van.
Az orrcimpád remeg, száraz a szád.
Világos, hogy már bármely pillanatban
kirobbanhat belőled valami,
ahogy folyók zúdulnak át a gáton.
Évtizednyi tűrés és tettetés
csordul kifelé tágult pupilládon.
Te kerested már ezt a szenvedést.
Szenvedélyesen akartad, hogy fájjon.
Ha ma neked ez jut, akkor talán
holnap a sors majd megspórolja máson.
Talán hiszed, ha állod a vihart,
a napnak aztán muszáj lesz kisüssön.
Hogy nem lehet, hogy nem hall senki sem,
hogy nincs, aki a bűnön könyörüljön.
Igazad volt? Majd a történelem,
kollektív emlékezet igazolhat.
Golyónyomként kísértesz egy falon.
Pedig te tudtad, hogy te vagy a holnap.
