FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Minden okkal történik – ezt már Arisztotelész is megmondta –, és minden rosszban van valami jó. Így tekintek a sorozat ezen részére is, hiszen ha akkor, 2021 júliusában nem bontják el a Vámbéry Ármin Alapiskola játszóterét, valószínűleg mi sem járunk a gyerekekkel oly serényen játszótérről játszótérre. „Játszótér túra” híján pedig kötve hiszem, hogy lenne ez a DunaSzerda-JátszóTerek rovat.
A Nyugati lakóteleppel egyébként is úgy voltam, hogy 2017 előtt csupán alkalmanként jutottam el városunk eme szegletébe, azt is többnyire futtában, hogy fogyjon a városi újság darabszáma. Persze már gyerekkoromban tudtam, merre van Dunaszerdahely harmadik magyar tannyelvű alapiskolája, s hogy ott nevelik a jövő sportolóit.
Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején felépült Nyugati lakótelepre szituált Hviezdoslav utcai Alapiskolában 1982. szeptember 1-jén kezdődött el az első tanév: 440 tanulóval, 14 osztállyal, 27 pedagógussal és 13 alkalmazottal.
Hviezdoslav suli, így hívtuk mindannyian, ahol 1986 nyarán felvételt hirdettek az ötödik és hatodik évfolyamokba, hogy azokban szeptember 1-től a DAC-cal karöltve új fejezetet nyissanak a sportolók utánpótlás-nevelésében. Mi is búcsút intettünk néhány osztály- s évfolyamtársunknak, akik átléptek ide.
Az ún. sporttagozatos osztályok létrehozása, amit az ifjú sporttehetségek adottságainak specializált fejlesztésére indítottak el, úttörője lett e tekintetben a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskoláknak.
„Ha csak öt tehetséget nevelünk ki évfolyamonként, akiket aztán be tud építeni a DAC, már megérte foglalkozni velük. A lányok inkább atletizáltak, a fiúk fociztak. Egyik-másik lány egész szép eredményeket ért el, de a fiúknál nem találtam teljes megértésre” – emlékezett vissza erre az időszakra egy 2021-ben készült szurkolói interjúban Fibi Sándor, az alapiskola korábbi igazgatója.
2002-ben, az akkor 30 éves oktatási intézmény felvette Vámbéry Ármin nevét, s lett így Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola.
Hviezdoslav utcai Alapiskola névadó ünnepségére 2002. április 11-én, a II. Vámbéry Napok rendezvénysorozat keretében került sor. A Pozsony-Szentgyörgyön, eredetileg Wamberger Hermann néven született, ám magát mindig is dunaszerdahelyinek valló világhírű kelet-utazó nevével fémjelzett alapiskola auláját a nagy orientalista életét bemutató hatalmas festmények, valamint Vámbéry mellszobra díszíti.
2012-ben az alapiskola udvarának Liszt Ferenc utcai oldalában új játszóteret építettek.
A „vandalizmus elleni kampány” keretében, önkormányzati beruházással létrejött, uniós normáknak megfelelő játékbirodalmat aztán 2021-ben az iskola geotermikus fűtési rendszere kiépítésének tervezete miatt elbontották. Nagy érvágás volt ez akkoriban a lakótelep apraja-nagyjának, hiszen a „Západ” így a gyakorlatilag valamirevaló játszótér nélkül maradt a nyári szünidőre. Akad ugyan további három kisebb játszótér is lakótelepen, ezek azonban mind a múlt rendszer „maradékai”.
A bosszúságot csak tetézte, hogy az elbontott játszótér területén abban az esztendőben mégsem kezdődtek meg a hőenergia bányászat szondafúrásai.
Mindeközben ígéretet kaptunk, hogy a szétszedett játszótér helyett – mivel az adott területre azt nem lehet visszahelyezni – szintén önkormányzati beruházással újat építenek majd a lakótelepen. Ez a terv azonban nem valósult meg, illetve megvalósult, csak nem a következő hónapokban, és végképp nem a lakótelepen. Talán szerencsésebb lett volna először új játszóteret építeni, s csak azután lebontani a már meglévőt? – de mint tudjuk, az észszerűség nem mindig jár kéz a kézben a polgárok akaratával.
„Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” – alapon ekkor döntöttünk úgy, hogy az akkor már „saját lábaikon is megálló”, örökmozgó ikergyermekeinkkel más alternatívák után nézünk.
A távolságokat figyelembe véve az állomási park, a Szabó Gyula Alapiskola, valamint a sikabonyi játszóterek jöhettek szóba. De mert az újonnan megépült játszótér nem feltétlen nyerte el a tetszésünket, ez a tendencia tulajdonképpen az egész városra kiterjedt, s hellyel-közzel a mai napig tart. Mindeközben nyilván a Vámbéry Ármin Alapiskola új játszóterének ügyét is naponta követtem, ám az első kapavágásokra jó néhány hónapot kellett várni. Beköszöntött már a komor évszak, amikor a Svoboda tábornok- és a Hviezdoslav utca sarkán egyszer csak megmozdult valami. Munkások jöttek és tüstént ásni kezdtek. Másnapra már álltak a hinták, a vár, a libikóka alapjai, de kisvártatva elkészült a homokozó kerete is.
Nem emlékszem ünnepélyes átadóra, szalagátvágásra meg végképp, de a közösségi oldalamra posztolt 2022. február 14-ei bejegyzés nagyon árulkodó számomra:
„Boldog Valentin napot kíván mindenkinek a „západi” játszótér kapujának díszőrsége” – írtam akkor. A képen Emese és Máté valóban a vadonatúj játszótér kapujában áll, bebocsátásra várva. Eszerint a Vámbéry Ármin Alapiskola udvarán lévő játszótér alig több mint három esztendeje üzemel a jelenlegi helyén. Az iskola sportpályájától drótkerítés választja el, talaja a hinták alatt, valamint a csúszdák előtt lévő – utólag lerakott – rekotán lapokon kívül, természetes fű – lenne. Külön is zárható létesítmény, amire az oktatási intézmény udvarának nyitvatartási ideje, az ún. „Sportolásra kijelölt idő” vonatkozik. Kezdetben még az újdonság erejével hatott, mert nem mellesleg:
A játszótér melletti rekotán borítású atlétikai pályán futni, a műfüves pályán pedig labdázni lehet, vagy csak spontán felfedezni az alapiskola hatalmas udvarát, ahová több jól sikerült akciót szervezett már az intézmény vezetősége.
Egy-két futballtorna erejéig jómagam is beálltam a Vámbéry focikapujába, amelyek mögött a 2022-es iskolakezdésre az elhasználódott védőhálókat is kicserélték. És bevallom, mindig várom a parlamenti-, illetve helyhatósági választásokat is, no nem csak azért, hogy éljek törvény adta jogommal, hanem mert ezen alkalmakkor megcsodálhatom az iskola auláját, ahol Vámbéry Ármin – akinek nagy rajongója vagyok – „előttem járja végig gazdag életútját”. Az iskola tornatermeit ráadásul 2022 júniusától kívülről is szemet gyönyörködtető, művészi falfestmények díszítik:
Az óriási, természetben játszó gyermekeket ábrázoló festményt Kiss Márta kisfaludi és Herman Levente marosvásárhelyi származású festőművészek készítették.
A falfestmény célja az iskola hangulatának ábrázolása, a gyermeki játékosság és a szabadság, a felszabadult öröm érzésének visszaadása volt: „A gyerekeket átölelő táj az udvar perifériájában is létező fákat, például a nyárfát vagy a vadcseresznyét is visszatükrözi” – írták róla.
Valóban szép, mutatós hátteret ad a játszótérnek, csak az a fránya játszótér, az sikerülhetett volna jobban. Mondjuk egy picikét nagyobbra?! A kis területen összpontosuló játékelemeket eleve a napközi otthon diákjai is használják, valamint a lakótelepről szintén sok gyermek tódul be ide, ezért a füvet hamar kigyúrták. Az utcafront felől vadcseresznyefákkal szegélyezett játszótér talaja így gyakorlatilag összefüggő, letaposott föld, ami szárazság idején poros, eső után pedig sáros, amit a rekotánlapokra is felhord az ifjúság.
Egy kosaras és két „kapaszkodós” (hátlap nélküli) hinta tartozik hozzá. Központi eleme a „vár”, két varbástyával, két csúszdával kötélből „font” lengőhíddal és mászókával.
Tartalmában szegényes homokozó, rugós hinta, „pörgönc” és a libikóka szintén a játszótér része. Padokkal gazdagon el van látva, ám az egyetlen szemeteskukát folyton tele találjuk. A játszótér talajának cseréje állítólag tervben van – legalábbis ezt a választ kaptam 1-2 éve a városháza illetékes helyéről. Persze: „Az ember könnyen elviseli azt, a mihez gyerekkorában hozzászokott” – írta Vámbéry Ármin a Küzdelmeim c. önéletrajzi kötetében. Jut eszembe, mi ennél szerényebb játszótereken is boldogan felnőttünk annak idején. Igaz akkor még nem sulykolták lépten-nyomon fejünkbe az európai normákat. Tehát minden relatív és főként szubjektív…