„Túl sokat aggódom!” – méltatlankodom gyakran. De talán ti sem vagytok ezzel másként. Mondom ezt kétgyermekes anyukaként, teljes állású munkavállalóként, önkéntesként, otthoni szakácsként, sofőrként, logisztikusként és sorolhatnám… Sok a teendő, miközben azt érzem, hogy elveszik a lényeg.
Mi is a lényeg? Számomra az, hogy elérjem végre, ne legyen az a folyamatos alapzaj a fejemben, a sürgetés, az a bizonyos megfelelési kényszer! Tiszta hangokat szeretnék hallani és fejem a víz felett tartva kényelmesen, kellemesen úszni a mindennapokban.
Összeszedtem pár jó kiindulópontot, ami segíthet az eligazodásban.
Sokat segít az, amikor már egy előre meghatározott tervvel kelünk. Már este, mielőtt beállítjuk a reggeli ébresztőt, tudjuk, akár írjuk is fel, hogy pontosan mit fogunk, illetve mit kell csinálnunk másnap, mikor és a feladatokra körülbelül mennyi időnk van. Ez egy tiszta lap, ahova csak a pipákat kell beírnunk majd a nap végén. A szabadidővel pedig szabadon rendelkezhetünk minden nyomás nélkül, ami az elfelejtett teendők nyomnak a vállunkra. Belefér egy-egy gombóc fagyi, játszóterezés, közös korcsolyázás, séta, miközben nem kell készenlétben lenni.
Forduljunk hozzá megértően! Igyekezzünk azt fókuszba helyezni, ahogy érzi magát, nem azt, hogy épp mit tesz. Bármennyire szeretnénk is egy-egy „kellemetlen” helyzetben minél hamarabb rendet teremteni, ne várjuk el magunktól, hogy ez minden akadály nélkül sikerülni fog. Inkább igyekezzünk a gyermekünkre figyelni és hozzá kapcsolódni.
Ha kiabál, dobál, csapkod és dühös, szülőként elsődlegesen ne csak a cselekvés megszüntetésén dolgozzunk, hanem figyeljük meg az érzéseit és erre reagáljunk, mint például „Látom, hogy most nagyon dühös vagy.”, „Megértem, hogy ez idegesít téged.”
A cselekvés megállítása elsősorba saját érzelmi szükségleteinket elégíti ki, míg ezek a példamondatok gyermekünk lelkiállapotára irányulnak, így őt helyezik előtérbe.
„Elég a rendetlenkedésből!” – hangzik el minden 5 percben a gyerekszoba ajtaja előtt. Szülőként ismerős érzés, amikor a többedik figyelmeztetésre sem fogadnak szót a gyerekek, hogy tegyék el a játékaikat, jöjjenek ebédelni, vagy hagyják abba egymás szekálását. Egy idő után elszakad a cérna. De ezen a ponton akár meg is állhatunk és megkérdezhetjük, hogy van-e értelme. Van értelme dühöngeni, kiabálni, olyan szavakat használni, amit már a kimondása utáni pillanatban megbántunk?
Ilyenkor jön jól ez a tanács: vegyünk egy mély levegőt, számoljunk el 10-ig, miközben gondoljuk át még egyszer, hogy mit is szeretnénk mondani, vagy tenni. Egy goromba szó vagy tett örökre fájó nyomot hagy.
Az esti meseolvasás, bújás és ölelés aranyat ér. Örök emlék marad a gyerek és szülei számára is, amiből egész későbbi életükben táplálkozhatnak. Így van ez a közös beszélgetésekkel az étkezőasztal körül, amikor a vacsora közben megosztjátok egymással aznapi élményeiteket. A lefekvés előtti pillanatokba sok varázslat belefér. Egy kis figyelemmel, és persze tudatos időkezeléssel, tiszta fejjel, valóban kikapcsolva élvezhetjük az együtt töltött időt.
Ha a fenti tanácsokat megfogadjátok, már elindultatok egy tudatosabb irányba, aminek csak nyertesei lehettek. Kellemes időtöltést kívánok!
(Forrás: szulovilag.hu)