Mára egy olyan költőtől hoztam nektek verset, aki ugyan sokak kedvence, tőlem mégis távol áll. Nem azért, mert nem ismerem el a munkásságát, hiszen egy zseni volt, ez nem kétség. A problémám a költő kapcsán a gőgössége és az arroganciája. Ady Endréről van szó, ki bármennyire is antipatikus számomra, nem tudok elmenni mellette tisztelet nélkül, ezért megmutatom a kedvenc alkotást.
Annyi sort lehetne írni róla, pedig nem élt hosszú életet. Én most csupán néhány információt tudatok a magyar líra fenegyerekéről, hiszen ez itt most nem egy esszé vagy tankönyv.
A Nyugat első nemzedékének tagja, vezéregyénisége volt, a 20. század első felének egyik legnagyobb költője és újságírója. A szimbolizmus hazai meghonosítójaként, egy igazi novátorkét tartják számon.
Ezzel ugyan nem értek egyet, sőt, a szakemberek még a szimbolista címet is elveszik tőle, hiszen az utolsó romantikus magyar költőnek nevezik, bár azért szerintük is érezhető néhol Baudelaire hatása műveiben. Erről biztosan lehetne vitázni. Ne itt! Ne most! Csak megsúgom érdekességként.
Lényegesebb a verse, mit alább ízlelgethettek. Körülbelül 100 éve született, de még mindig aktuális. Az okát nem ecsetelem. Rá fogtok jönni.
Ady Endre
AZ ÉLET
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
… Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg vesszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…
…De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…
