Van egy könyv, ami pontosan jókor jött a régóta tartó „Egyek húst vagy ne egyek húst?” dilemmámban. Az esszé-regény fő mondanivalója nem ez, de én mégis megtaláltam benne erre a kérdésemre is a választ. Mára Daniel Quinn: Izmáel című irományából hoztam nektek egy részletet.
Ez egy 1992-ben megjelent könyv, mely azóta is töretlen sikerrel ragadja magával az olvasókat. Köztük vagyok én is. A fő cselekménye annyi, hogy egy hirdetésre jelentkező fiúnak egy gorilla elmagyarázza, rávezeti arra, hogy a mezőgazdaság és az iparosodás milyen változást hozott a Földünkre. Ezek többnyire rossz hatások. Nagyon elgondolkodtató mű, nehéz letenni, és megszerezni is, viszont az interneten fent van a magyar verzió pdf formátumban.
Jó hír azoknak, akiknek felkelti érdeklődését az alább regényrészlet, hogy azóta íródott még két része, bár azok közül jelenleg cask a 3. rész beszerezhető magyarul.
„A törvény keresése négy napig tartott.Egy napot töltöttem azzal, hogy azt mondogattam magamban, nem tudom megcsinálni, két napot azzal, hogy részletesen végiggondoltam a dolgot, egy napot pedig azzal, hogy megbizonyosodtam róla, valóban befejeztem a munkát. Az ötödik napon visszamentem. Ahogy besétáltam Izmael irodájába, gondolatban elpróbáltam, amit mondani akartam: „Azt hiszem, értem, miért ragaszkodtál ahhoz, hogy én magam csináljam.”
Felnéztem gondolataimból, s egy pillanatra elbizonytalanodtam. Megfeledkeztem arról, hogy mi vár ott rám: az üres szoba, a magányos szék meg az üvegtábla, túloldalán egy izzó szempárral. Ostobán egy „helló”-t rebegtem a levegőbe.
Ekkor Izmael valami olyasmit csinált, amit azelőtt soha. Üdvözlésképpen felhúzta a felső ajkát, és elém tárta masszív, borostyán fogsorát. Leültem, és mint egy kisiskolás vártam a bólintását.
– Azt hiszem, értem, miért ragaszkodtál ahhoz, hogy én magam csináljam – fogtam hozzá. – Ha te végezted volna el a munkát helyettem, és te mondtad volna el azokat a dolgokat, amiket az Elvevők megtesznek, egy természetes közösségben viszont soha nem tesznek, akkor legfeljebb azt mondtam volna: „Rendben, és akkor mi van, nagy ügy.”
Izmael morgott:
– A nyilvánvaló dolgoknak néha megvilágosító erejük lehet, ha szokatlan módon érzékeljük őket.
– Ez hát a te fortélyod, jól van.
– Elég a fecsegésből, folytasd!
– Máris. Ahogy én értelmezem, négy olyan dolog van, amit az Elvevők megtesznek, a közösség más részeiben viszont soha, s mind a négy civilizációs rendszerük alapját képezi. Először is, kiirtják a vetélytársaikat, ez pedig a vadonban soha nem fordul elő. A vadonban az állatok védelmezik a területüket meg a zsákmányukat, elfoglalják a vetélytársaik területét és megrohanják azok zsákmányát. Néhány fajnál a vetélytársak még prédául is szolgálnak, de soha nem fogják el a vetélytársaikat csak is azért, hogy megöljék őket, ahogy az állattenyésztők és a földművesek teszik azt a prérifarkasokkal, a rókákkal meg a varjakkal. Amit az állatok elejtenek, azt megeszik.
Izmael bólintott.
– Igaz, amit mondasz, bár hozzá kellene tenni, hogy az állatok önvédelemből is ölnek, illetve akkor is, ha egész egyszerűen csak fenyegetve érzik magukat. A páviánok például megtámadhatnak egy olyan leopárdot, amelyik nem támadta meg őket. Fontos viszont azt megérteni, hogy bár a páviánok elmennek táplálékot keresni, soha nem mennek el leopárdot keresni.
– Mit jelent ez pontosan?
– Táplálék hiányában a páviánok összeállnak, hogy ételt találjanak, de leopárdok hiányában soha nem szerveződnek össze arra a célra, hogy leopárdot találjanak. Más szóval úgy van, ahogy te mondod:
amikor az állatok elmennek vadászni – még az olyan szélsőségesen agresszív állatok is, mint a páviánok –, a táplálékszerzés érdekében teszik ezt, nem a vetélytársaik vagy akár csak azoknak az állatoknak a kiirtása érdekében, melyek számára ők szolgálnak prédául.
– Igen, most már értem, mire célzol.
– Biztos vagy abban, hogy ezt a törvényt kivétel nélkül betartják? Elegendő bizonyíték az, hogy a vadonban – ahogy azt te nevezed – a vetélytársak csakugyan soha nem irtják öncélúan egymást?
– Ha nem tartanák be kivétel nélkül, akkor, ahogy te mondtad, a dolgok nem lettek volna ilyenek. Ha a vetélytársak csak azért üldözték volna egymást, hogy a másikat megöljék, akkor vetélytársak egyszerűen nem lennének. Egy faj létezne a vetélkedés minden szintjén: a legerősebb.
– Folytasd!
– A következő az, hogy az elvevők módszeresen megsemmisítik vetélytársaik táplálékát, hogy sajátjuknak helyet csináljanak. A természetes közösségben ezzel szemben semmi ilyesmi nem történik. Az ottani szabály:
vedd el, amire szükséged van, a többit pedig hagyd békén.
Izmael bólintott.
– A harmadik különbség, hogy az Elvevők megtagadják vetélytársaiktól a táplálékhoz jutást. A vadon törvénye: megtagadhatod vetélytársaidtól, hogy hozzájussanak ahhoz, amit te eszel, de nem tagadhatod meg tőlük, hogy más módon táplálékhoz jussanak. Más szóval, mondhatod azt, hogy: „Ez a gazella az enyém”, de azt nem, hogy: „Az összes gazella az enyém”. Az oroszlán sajátjaként védelmezi a zsákmányát, de nem védelmezi a csordát sajátjaként.
– Igen, ez igaz. De tegyük fel, hogy felnevelted a saját csordádat, úgyszólván a semmiből. Védelmezhetnéd-e ezt a csordát sajátodként?
– Nem tudom. Azt hiszem, igen, egészen addig, amíg nem az lenne az álláspontod, hogy a világ összes csordája a tiéd.
– És mi a helyzet akkor, ha megtagadod a vetélytársadnak a hozzáférést ahhoz, amit te nevelsz?
– Megint csak… A mi álláspontunk a következő: E bolygó minden négyzetméterével mi rendelkezünk, tehát, ha az egészet megműveljük, akkor a vetélytársainknak egész egyszerűen nincs szerencséjük, és el kell tűnniük. A mi álláspontunk az, hogy megtagadjuk a vetélytársainknak a hozzáférést a világ összes táplálékához, ez pedig nyilvánvalóan olyasvalami, amit egyetlen más faj sem tesz.
– A méhek megtagadják, hogy az ember hozzájusson ahhoz, ami az almafában levő kaptárukban van, de nem tagadják meg, hogy hozzájusson az almákhoz.
– Így van.
– Jó. És azt mondtad, hogy van egy negyedik dolog, amit az Elvevők megtesznek, a vadonban viszont soha nem tesznek.
– Igen. A vadonban az oroszlán megöl egy gazellát, és megeszi, de nem öl meg még egyet, hogy eltegye másnapra.
Az őz azt a füvet eszi, ami előtte van, nem nyírja le, és nem teszi el télire. Az Elvevők ezzel szemben megteszik ezeket a dolgokat.
– Úgy tűnik, ebben nem vagy annyira biztos.
– Igen, ebben tényleg nem vagyok annyira biztos. Vannak olyan fajok, melyek raktároznak élelmet, mint a méhek, legtöbbjük azonban nem teszi ezt.
– Ebben az esetben nem vetted észre azt, ami nyilvánvaló. Minden élőlény raktároz élelmet. A legtöbben egyszerűen a testükben raktározzák, ahogy az oroszlánok, az őz és az emberek. Más fajok számára ez a felépítésük miatt nem megoldható, ezért fel kell halmozniuk az élelmet.
– Igen, értem.
– A táplálékraktározásra mint olyanra, nincs tilalom. Nem is lehetne, mert ez az, ami az egész rendszert működteti: a zöld növények táplálékot raktároznak a növényevők számára, a növényevők táplálékot raktároznak a ragadozók számára és így tovább.
– Igaz. Ezt nem gondoltam így végig.
– Van még valami, amit az Elvevők megtesznek, az életközösség többi részében viszont soha nem tesznek?
– Én nem tudok semmi másról. Olyan legalábbis nincs, ami a közösség működtetésének szempontjából lényeges lenne.”
