Nyolcadik helyen zártuk a 2014/2015-ös idényt
A foci sok örömet szerez, de olykor az élet átírja ezt a szabályt. Egy utánpótlás-mérkőzésen a DAC egyik növendéke súlyos sérülést szenvedett. Hiába a hatórás műtét, az orvosok nem tudták megmenteni Érsek Zsolt életét. Ez a tragédia meghatározta az utolsó három forduló hangulatát. A stadion előtt Zsolti emlékére többszáz mécses égett. Aranyosmarótra gyászszalaggal, Breznóbányára molinóval, Slovan ellen pedig fekete pólóban érkeztünk…
Vegyük hát sorjában… Marótra „csak” hetvenen kísértük el a csapatot, gépkocsikkal. Azért a „csak”, mert volt ez sokkal több is korábban. Már a ViOn stadionjában lógott az eső lába és nagy volt a fülledtség, majd hazafelé nagy viharba keveredtünk. Hiába szólt többször is a „Három pont gyere haza!” című nóta, csupán egyet sikerült megkaparintanunk, úgy, hogy gól nem született a találkozón. Nem úgy, mint Breznóbányán, ahol a Zólyombrézó csapata „vert sátrat” átmenetileg. Szarka kétszer köszönt be, Brašeň egy gólt rúgott. De nem a „hátam mögött”, mivel a hétközi fordulóban a 30 sárga-kék drukker közé nem engedett el a munka. Akkor még csak kevesen sejthették, hogy ezek voltak az utolsó góljaink a szezonban.
Nekünk vannak a legjobb szurkolóink – nyilatkozta Marić edző egy szurkolói fórumon.
Az adta az apropóját, hogy az utolsó körben, odahaza a pozsonyi Slovant láttuk vendégül. Vagy írjam inkább, hogy fogadtuk, mert ők hozzánk nem éppen vendégségbe járnak! Ha derbi, akkor telt ház, ha telt ház, akkor hangulat. Szolid hangulat, gyászszünettel, a már említett fekete pólókban. Maga a meccs sem sikeredett túl fényesre, az 54. percben már három góllal vezettek a vendégek. Mit tesz ilyenkor a DAC-szurkoló? Csendben marad, fütyül vagy énekel. Ha nem az eredmény miatt, akkor saját magáért énekel. Azért a sárga-kék szívért énekel, amely minden hétvégén a lelátóra húzza ki őt!
2014/2015 – 8. DAC 33 9-12-12 32:44 39
Ezzel befejeződött a Fortuna Liga aktuális kiírása, ám nem kellett elrakni a meccsek kellékeit a szekrénybe. Ifjúsági csapataink bajnokságot nyertek, és egy bajnokcsapatnak kijár a tisztelet! Az U19 és az U17 utolsó hazai mérkőzésén a bajnoki trófeán és az aranyérmen kívül szerény lelátói folklór is kijárt. Mindkét csapat győzött, de ami ennél is fontosabb, egy erős generáció nőtt fel. Számomra kissé csalódás, hogy azóta ebből a két csapatból hírmondóba sem találunk senkit a felnőttek között.
Álljunk meg elvégezni a kisdolgunkat! – ez a mondat, ilyen formában sosem hangzott el!
Az idény utolsó fociélménye szintén az ifjúsági csapatunkhoz köthető. Az U19 ugyanis osztályozót játszott az első ligába való jutásért Vágbesztercén a Rózsahegy csapatával. Három autóbusszal vágtunk neki a túrának, szurkolók és a DAC korosztályos csapatai vegyesen. Összesen kb. háromszázan jöttünk így össze, a csapat „lefocizta”, mi pedig „leszurkoltuk” a rózsahegyieket. A hármas sípszó után elözönlöttük a pályát, hatalmas ünneplés vette kezdetét. Aztán a hazafelé tartó úton „logisztikai” gondok is akadtak. Mert a nagy hőség miatt (is) megnövekedett folyadékbevitel megtette a hatását. A velünk egy buszban utazó fiatalabb ifik valószínűleg nem szokták meg, hogy ötven kilométerenként meg kell állni pihenni. Akarom mondani, pisilni…
A stadion „szent” gyepén végigfutni, és a hálóba találni…
111 év labdarúgás volt a mottója a DAC exkluzív kiállításának, Dunaszerdahely egyik bevásárlóközpontjában. Bíró „Szpíker” Tomi hívott fel telefonon, hogy egy, az Érsekújvári járásból érkező serdülő csapatot körbevezethetnék itt és a DAC Arénában. A kürti gyerekeknek és tanáraiknak átadtam mindazt, amit a DAC-ról tudok. Nem akarok álszerény lenni, egy egész délelőttöm elment ezzel, és még élveztem is! Labdát is kerítettünk, amivel sok gyerek álma teljesült: a stadion „szent” gyepén végigfutni és a hálóba találni!
Összegezve sorozatom első hat részét, melyben pontosan egy idényt zsúfoltam össze, kijelenthető, hogy nem egy szokványos ultra beszámolót tartogat a tisztelt olvasónak. Nem is ez volt a célom! Élménybeszámoló jellegű, visszaemlékezéseken alapuló történeteket szerettem volna írni, melyben az olvasók, de főleg a szurkolók újra átélhetik a DAC történelmének egy-egy szeletét. Pont úgy, ahogy hallani véltem ismét az ütemes dobszót, és újra éreztem az on tour-ok semmihez sem hasonlítható fílingjét. Az ételek ízeit és illatát a vendéglőkben, de akár a kávé „zamatát” is egy útszéli benzinkúton.
(Folyt. köv.)
(Roberto)
