Sárban dagonyázni, tapicskolni, vergődni és a rendszert szidni. Hát hogyne! Közben pedig észre sem venni, hogy önként ugrottam a mocsárba, én nem húztam gumicsizmát, sőt, még tetszik is ez a lassan elnyelő, langyos mocsok.
Mert bizony így állunk mi ehhez. Szenvedünk, szenvedünk, talán már magunk sem tudjuk, hogy miért. Csak húzzuk, húzzuk az igát, nyögve, nyöszörögve, sírva és szenvedve. Magunkat is rettentően sajnálva, másokat és a rendszert okolva. Szidjuk az Eget is, a főnököt, a buta kollégákat, a tudom is én, kit.
Mindenkit!
Miért csináljátok ezt?
Értem én. Mindenkinek teljesen más a jó. Neked az, nekem ez. A legfontosabb talán, hogy tiszteletben tartsuk a másik értékeit. Ami neki jó, hiába iszapos, hiába süppedős, ha neki úgy jó, akkor úgy jó. Úgy tanulta, úgy tanították, hogy az a jó. Ez a séma. Hiába fáj neki, hiába kínlódik, hiába küzd. Maga sem tudja, hogy miért, egyszerűen csak teszi.
Szabaduljatok ki! Csak ezt kívánom!
Azt kívánom, hogy szabadulj ki a sémákból! Lásd meg, hogy ez „csak” egy séma, hogy ez nem Te vagy! Állj meg egy pillanatra, hunyd le a szemed és lélegezz! Csak lélegezz! Csendben figyelve. Kis idő elteltével kihallatszik majd valami, kihallatszol majd a csendedből.
Vizsgáld meg, amit hallasz! Nem kell nagyítóval, nem kell szétszabdalni, sem széttrancsírozni, amit találsz. Csak halld meg és értelmezd! Minél egyszerűbb, annál jobb. Minél tágabb, annál hasznosabb …és megnyugtatóbb.
Ebben a csendben hallod majd a leginkább, hogy Neked mi a jó.
