Gólok a hátam mögött 9.

A 2015-ös őszi idényt az 5. helyen zártuk

A Szigorúan ellenőrzött vonatok című Oscar-díjas Jiří Menzel-film 1966-ban jelent meg a mozikban. Mifelénk is akadnak ilyen vonatok, ha a DAC Pozsonyban játszik. Ez az egyetlen helyszín (eddig!), ahova csoportosan, „vasparipán” is utaznak a sárga-kékek hívei. És velük együtt a rend szigorú őrei, akik néha azért mosolyogni is tudnak. Amikor a RegioJet szerelvénye befut az újvárosi pályaudvarra, és kinyílnak az ajtók, mint a méhkaptárból a szorgos méhek özönlenek ki a szurkolók. Hogy aztán az állomás előtt, katonásan felsorakozva közelítsék meg a Slovan „albérletét”, a Disznólegelőt.

Most 422-en jöttünk össze, és bár a csapat nem vallott szégyent, a meccs egyetlen gólját nem mi szereztük.

 

A szünetben a DAC U8-as csapatának kijárt egy kis szurkolói folklór. A gyerkőcök szemlátomást élvezték, hogy miután „meccseltek” egyet, önfeledten ünnepeltethették magukat. Sorozatban öt idegenbeli mérkőzés után, odahaza a Zsolnát fogadtuk, és Polievka büntetőből szerzett góljával le is győztük a „sosonokat”. Kellett ez a három pont, mint a falat kenyér, mert az öt kinti találkozó mérlege nem volt éppen egy matyóhímzés! Ember legyen a talpán, aki minden egyes DAC-os sztorira visszaemlékezik. Vannak felejthető történetek, de néha nem árt, ha felütjük a krónikákat. Feltéve persze, ha hozzám hasonlóan másnak is lapul ilyen a szekrényben. Ami viszont ezután következett, azt egykönnyen feledni nem lehetett.

ejszakai furdozes

Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek…

 

Már a mérkőzés elején elsötétült az egyik reflektor, de a játék tovább folytatódhatott. A félidőben 1:1 volt az állás, aztán ismét vezetést szereztünk, majd a 78. percben hirtelen sötétségbe borult az Aréna! Másodperceken belül több száz mobiltelefon világította meg a lelátót, így a szurkolás szinte egy pillanatra sem állt le. Sőt, ezekben az idillikus percekben mintha mindenki feltekerte volna azt a képzeletbeli gombot, mellyel a hangerőt szabályozza magán. Közben telefonok fényei cikáztak fel, s alá. Egy Hofi-slágert énekelve jött vissza az áram. Kellett egy kis áramszünet, aztán minden mehetett tovább. A harmadik gólunk kisvártatva meg is született, így 3:1-gyel jutottunk tovább. Senki sem gondolt arra, hogy félbeszakadhat a meccs, pedig mint utólag kiderült, erre volt esély. Ugyanis nagyobb volt a baj, mint azt sejthettük….

Telefon Somorjára: esik az eső, mennénk páran, de, ha nem gond a főtribünre!?

 

Gyertek nyugodtan! – jött a válasz, így útra keltünk. Van ugyan vendégeknek fenntartott „lelátó” is a Pomléban, de valószínűleg az egyik legfurcsább „építmény” a világon. Gyakorlatilag, egy kutyakennelhez tudnám hasonlítani, ráadásul fedetlen. Úgy áll a semmi közepén, mint Toldi elhajított malomköve. 25 dacost számoltam meg, köztük persze jópáran somorjaiak. Kicsit hazafelé is húz a szívük, ám ha a DAC játszik, nincsenek kompromisszumok. Pörgős kis bevonulózenére – Rómeó vérzik – jöttek ki a csapatok a pályára. Addigra tele matricáztam minden szűz felületet, kezdve a büfétől a sok csatát megélt lelátó tartószerkezetéig. A hazaiak is összeverbuváltak pár „hangosabb embert”, valamint dobosuk is ütötte a ritmust. Felváltva, néha kicsit összemosódva, de folyamatosan zengett a somorjai sporttelep. És a végeredmény? Nyert a DAC B 1:0-ra, valamint gazdagabb lettem egy műsorfüzettel!

2015 őszi idény: 5. DAC 19 8-4-7 27:22 28

120 sárga-kék szurkoló Trencsénben, legutóbb szusszanásnyi időnk sem maradt az elején! Jobb lenne vigyá… Ismét góllal végződött az első hazai akció. Már az első percben rezdült a hálónk! 4:1-re veszítettük el a mérkőzést, a csapatba visszatért Szarka góljával szépítve, akinek elengedték eltiltásának fennmaradó részét. Kijutott viszont az örömből is, habár nem a DAC szolgáltatta azt. A Magyar Labdarúgó Válogatott ugyanis ezekben a napokban harcolta ki a 2016-os Eb-n való részvételt! Egy transzparenssel köszöntöttük nemzeti tizenegyünket, odahaza a Nagymihály ellen. A meccset is hoztuk 3:1-re. Ezt követte egy nulla-nullás döntetlen Zólyombrézón, 61 vendégszurkoló előtt. Nem voltam köztük, így csak hallomásból tudom, hogy november végén ott már hidegek vannak. Az utolsó őszi körben, az Aranyosmarót ellen léptünk pályára Dunaszerdahelyen. Ha jól emlékszem, első alkalommal volt tele Mikulásokkal a lelátó. Azóta hagyománnyá vált, hogy piros sapkát húzunk, dobosaink pedig „szakált is növesztenek” az év utolsó mérkőzésén. A 2:0-ás siker azt is jelentette, hogy az 5. helyen várhattuk a tavaszi folytatást. Volt, akinek ez a nap maratonira sikeredett. Még délelőtt kezdődött ugyanis egy U14-es teremtorna, ahová szintén eljutott a „szakállas öreg”, aki ugyan nem „Miki”, hanem Robi. Volt zsákjában minden jó. Bor, pálinka, meg piró… Akarom mondani szaloncukor, meg mogyoró! 🙂

(Folyt. köv.)

(Roberto)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább