Sötétítők behúzva, bor kinyit, a filmkocka pereg. Ma este leplezetlen izgalommal váltottam jegyet az év legkülönlegesebb filmjének premierjére. A vetítésre egy hangulatos privát moziteremben kerül sor, ahol lejátsszák az elmúlt idők legjobban várt filmes adaptációját.
A főszereplő ma éjjel én vagyok, a rendezői székben – bár több független filmes is érdeklődést mutatott – az élet foglalt helyet. A filmem drámai-komikus, néhol romantikus-horrorisztikus művészi elemekkel, sok akcióval és erotikával vegyített, nem várt fordulatokkal, izgalmakkal és ellentmondásokkal teli, besorolhatatlan zsánerű, polifón darab.
Az alakítások Oscar-gyanúsak. Akár egy ókori dráma főhősnője, átmentem jellemfejlődésen, voltak megoldásra váró konfliktusok körülöttem, érzelmi próbatételekkel küzdöttem, sőt, néha a katartikus pillanatok is megtaláltak.
A sok epizódszereplő miatt kicsit kusza, néhol már-már követhetetlennek tűnhet a történet. Visszajátszásra nincs lehetőség. Pár jelenet igazán megtévesztő: néhány karakter olyan magabiztossággal lép a vászonra, hogy úgy tűnik, egy másik főszereplő is megfér a történetben.
Ám, a végén kiderül, a karakterek bevégezvén dolgukat, rendre felejthetőek, csak a film végén futó stáblista emlékeztet arra, hogy egykor szerepet kaptak a vásznon.
Az én filmem a szenvedélyről szól, melynek útvesztőjében olyan érzelmi stabilitást kerestem, amit végül is önmagamnál találtam meg. Kiélezett meneteket játszottam le, voltam győztes és vesztes, volt, hogy a semmiből felállva harcoltam ki a győzelmet, volt, hogy a meccslabdát elvétve a zsigereimben éreztem a veszteség ízét.
Most vászonra tapadt szemekkel, a megszépítő távolság biztonságából és egy kényelmes bársonyszékből bámulom a játszmákat, melyeket a filmem szereplőivel és önmagammal vívtam.
Bár, a meccs pillanataiban úgy tűnt, az életben maradás a tét, most már látom, hol több, hol kevesebb jelentőséggel bíró epizódok csupán.
De vannak olyan történetek is, amelynek kirakósai sokszor a mellékszálakból szövődnek. Mint az én filmemé.
És hogy milyen érzések kavarognak bennem a vetítés után? Összességében, sok mindent könnyen magam mögött hagytam és igent mondtam a változásra.
Elengedtem, ami régi és bár olykor nehéz volt,
beengedtem az újat az életembe. Volt drámai elem, érzelmi válság és nem várt fordulat, de a végén mégis csak egy dolog számít: non, je ne regretterien…
Hajnal lett, a bor is elfogyott, ideje filmtekercset cserélni. A régit óvatosan becsomagolom és egy fiókba süllyesztem. Új filmszalag a gépben, új film indul. A kép forog, az alkotó pihen.
