Az egyik legismertebb dunaszerdahelyi fotós, akinek különös életútja a sikert és kudarcot is intenzíven megélte, ami a fényképeire is nagy hatással van. Jojo Samekkel beszélgettünk.
A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.
Ha jól tudom gyermekként költöztek Dunaszerdahelyre?
Pozsonyivánkában kezdtem az alapiskolát, de ötödikes koromban szüleim Dunaszerdahelyre költöztek és itt folytattam az iskolát. Édesanyám a várostól nem messze nőtt fel, tehát ismerte a környéket, ezért költöztünk a városba, ahol azóta is élek. Kellemes emlékeket őrzök gyerekkoromból, majd szakmát kellett választanom autóbádogos szakon tanultam tovább Pozsonyban. A tanulmányok elvégzése nem okozott nagy nehézségeket, de az iskolát követően soha nem foglalkoztam a tanult szakmámmal, pedig érdekes munka volt pedig akkoriban még ez, mert rögtön lehetett látni az eredményt.
Mivel kezdett el foglalkozni?
Akkortájt éppen a rendszerváltozás éveit éltük, s a magánszektorban kezdtem el számítógépekkel foglalkozni. Multimédiás cd-ket készítettünk cégeknek, de videóklipeket is készítettünk, például Peter Lipának, amivel díjat is nyertünk. Szerettem a munkát vele, látszott rajta, hogy a sikerek ellenére megmaradt embernek, mert sok mindent átélt az életében.
Ön sem panaszkodhat.
Igen, nekem is volt egy nagy törés az életemben.
És mi volt ennek az előzménye?
A családom egyik tagja megkért, hogy nem működnék-e vele együtt egy üzlet beindításában. Ma már úgy tekintek az egészre, hogy nem voltam elég figyelmes, amikor kiléptem ebből a tevékenységből, s nem vittem el a jegyzőkönyvet. Ezt követően visszaéltek az aláírásommal, s egyik nap azt vettem észre, hogy nem működik a bankkártyám és akkor rádöbbenten mi is történik. Egy hét alatt elvesztettem az összes munkahelyemet, miközben csak egyetlen személy, Berceli úr volt az, aki a szemembe tudott nézni, s megmondta, a történtek miatt nem tud velem együtt dolgozni, de szóljak, ha segítségre lesz szükségem. Később is többször találkoztam vele, s mindig láttam, hogy örül a találkozásnak, de nem kértem tőle semmit.
Az interjú tovább folytatódik a dunaszerdahelyi.sk oldalon.
