Van ám nekem is otthon dínóm. Apukám hozta a Természettudományi Múzeumból, egy igazi tíreksz, és így ki van nyitva a szája, érted így ordít. A múltkor csináltam a homokozómban neki egy várat, és a szomszéd srácok is áthozták a dínóikat, és fuuuu, akkor harcoltak a dínók egymással is, meg úgy ledöntötték a homokvárat, hogy csak na, aztán elővettük a műanyag katonákat is akik így elkezdtek lövöldözni a dínókra, hogy rattatata, a dínók meg mentek, és legyalultak mindenkit a vérbe, az összes katonát a tankok meg így felrobbantak, hogy KACSUMMM, aztán akkor még verekedtek a dínók még egymással, és természetesen az én tírekszem győzött, még ha ezt a kurva Gyurci nem is vallja be, de a Gyurcinak úgyis csak tricepsz-topszja, az ráadásul nem is húsevő meg egyébként is.
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Mohos Máté
Hangulatra, fókuszra, történetre az új Jurassic World film egy tízéves gyerek homokozójába vagy játszószobájába tartozik. A már közel harminc éve hősiesen stagnáló sorozat legújabb része ugyanúgy a nagy, félelmetes dinók elől rohangálásra, sablonos hősök/védtelenek/pénzéhes katonák alulírott karaktereire, hajszálvékony technológiai filozofálgatásokra és ketyegő órákra épül, mint eddig bármelyik másik film a frencsájzban, újat vagy érdekeset nem adva hozzá a képlethez.
Feszültségkeltésre épülő filmhez sajnos nagyon kellenének a folyamatosan felemelt tétek, de a Bukott birodalom során folyamatosan konstatálja a néző, hogy igen, bizony 2018 van, de még mindig azért kell aggódnunk, hogy vajon minden főszereplő megmenekül-e (igen), sikerül-e a pénzéhes gonoszok terve (nem), meg hogy megeszi-e a csúnya dinó a kisgyereket (szintén nem).
Ez pedig, még ha a technikai körítés pazar is, egy lelketlen, agresszívan felejthető, fárasztó kliséhalomhoz vezet. Nagyon gyorsan kell gépelnem ezt a kritikát, mert órákon belül azt is el fogom felejteni, hogy egyáltalán láttam ezt a filmet.
A teljes cikk elolvasható az f21.hu-n.
