Sokan elhiszik, hogy csak annyi játéktered van, amennyit látsz a pályából. Pedig ez nem így van! Csak annyit kell tenned, hogy a következő dobásnál egy lépéssel továbbmész, még ha le is sétálsz a pályáról.
Szép az élet, szép a játék, szerencsések a dobásaink, szerencsések a pajtásaink is. Jó csillagzat, vagy épp a szerelemben kell majd visszaadjuk a sors által osztott előnyöket?
Kár ezen gondolkodni. Ahogy az életben, úgy a különféle játékokban is szabályok vannak. Élő, lélegző, s így a természetüknél fogva megújulni képes szabályok. Ezek szerint éljük a mindennapjainkat. A korlátok adottak, a kérdés az, hogy ezeket mi valóban elfogadtuk és jováhagytuk-e.
Talán a szüleink mintái a „hibásak”,
a suliban kínoztak meg, ezért nem merem megmutatni magam,
talán tragédiák sora mért csapást rám, ezért vagyok félénk,
talán egyszerűen kevésnek érzem magam és már kedvem sincs nagyot álmodni.
Ne feledjük el, ahogy a játékban is a játékosok közös megegyezéssel alkották a szabályokat. Azokat előzőleg egyértelműen tisztázva és kölcsönösen elfogadva: kompromisszumokat hozva. Így alakíthatóak a hétköznapi szabályaink is. Kitolhatjuk a határokat. Higgyük el végre!
Játssz bátran! Élj bátran! Merj a társaiddal újat alkotni, úgy egyezményeket kötni, úgy sorsszövetségeket kovácsolni – új életet kezdeni.
