Is this a man’s world (?)

Egyszer volt egy ember, szakálla volt, GENDER! A förtelmes szóvicc mögött valahol mélyen a szakállas nők és a borotvált lábú fiúk közt rejtőzik egy nagy igazság, a nemek közti versengés még mindig nincs eldöntve.

Nem arról van szó, hogy a mérleg nyelve nem hajlandó billenni sem egyik, sem pedig másik irányba, hanem arról, hogy nem hajlandó megmaradni vízszintesen középen.

Érzitek a különbséget ugye?

 

Az egyenlőség problematikáját nem én és nem itt fogom megoldani, viszont az utóbbi évek tendenciáját tekintve a téma mellett nem tudok elmenni szó nélkül, szóval szeretném, ha kicsit jellemfejlődhetnénk így mindenféle szexizmus nélkül.

Ha visszagondolok arra a nem is olyan régen még a színen szambázó szeretnivalóan szerencsétlen kamaszra, aki voltam, bizonyos akkoriban halálosan komolynak gondolt problémáim máig megmosolyogtatnak, de ugyebár ezen mindenkinek túl kellett esni.

Kinőttem a festett farmeres korszakot, és ma már nem hordok szobában sapkát. Nyilván pár év távlatában a mostani énemen is jókat derülök majd, de ez a dolgok természetes rendje. Viszont szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezekről a dolgokról, mint a társadalomba való beleérés, önmagunk megtalálása és megvalósítása, akkor is érdemes beszélni, ha történetesen a férfiak táborába tartozunk.

Mert ugyan remek dolognak tartom azt, amit az utóbbi fél évszázadban elértek a feministák, de nem ártana néha arról is beszélnünk, hogy férfiként hogyan legyen valaki férfi.

 

Nos, akit már magában ez a kérdés is felháborít, annak számára van egy rossz hírem, ideje elgondolkodni rajta, jó-e az, amit a világban csinál.

Hála a feminizmusnak, amivel ugyebár egészséges keretek közt az égvilágon semmi baj nincs, a nők életének szinte minden szakasza mindennapos témává vált. Tekintve, hogy mint azt már régebben említettem, a modern kor történelmében mindig egy fehér férfi volt a vezető pozícióban, szükséges dolog volt hétköznapi beszédtémává tenni olyan dolgokat, mint a női karrier, identitás, testkép, társadalmi szerep stb.

A férfiaknál ugyanakkor ezek a témák valahogy teljesen háttérben maradtak, ugyanis épp a fent említett monopolhelyzetnek köszönhetően mindenki természetesnek vette azt, hogy a férfi azért férfi, mert férfi.

 

Míg a szebbik nem vitathatatlan csodálatosságával újságok, filmek, könyvek tömkelege foglalkozik, a pár évvel ezelőtti önmagam-féle kamaszkakanoknak lényegesen kevesebb példa mutatja meg azt, hogy mi is az a man’s job.

Miért szégyellünk mi, férfiak beszélni arról, hogyan éljük meg mi a férfilét örömét és ürömét? Mert az olyan férfiatlan?

 

Nem kell, hogy az legyen, hisz elsősorban emberek vagyunk mindannyian, nekünk is lehetnek válságaink, problémáink, sőt, mi sem lehetünk mindig elégedettek magunkkal. De erről úgy nem beszélünk, mert nem akarunk nyávogni, hisz mi büszke férfiak vagyunk, akiknek mindig minden elsőre sikerül. No de, uraim!

Bár az előző évtizedek erős maszkulin izzadtságszaga máig érződik a társadalmunkon, nem minden lányt hódíthatunk meg pusztán a bicepszünkkel.

Igenis merjünk beszélgetni, merjünk erősek lenni, de ne rejtsük el a problémáinkat, mert azzal végső soron senkinek sem használunk.

 

Találjuk meg valahol azt az arany középutat, és merjük mi is átadni a tapasztalatainkat az utánunk következő férfinemzedéknek, hogy ők is büszke, öntudatos férfiak lehessenek elfogadva önmagukat.

Tanuljunk egymástól, ezzel talán hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a mérleg nyelve jogosan állapodjék meg középen.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább