Gondolom, nem voltam egyedül, aki a válogatott szünetet a leghosszabb két hétnek (all time) könyvelte el két DAC-meccs között. Igen, ugyanúgy két hét volt, mint már talán százszor, de mostanság ilyen „pihenő” örökkévalóságnak tűnik… Miért? Azért, mert egyszerűen rohadtul jó nézni ezt a focit, élvezni ezt a hangulatot, örülni a gólóknak, és nyerni egyik meccset a másik után…
Nyerni. Mondom, nyerni! Ezekkel a mámoros érzésekkel nem lehet betelni, habzsoljuk ezt a focimannát, mintha erre lenne szüksége a testünknek, nem pedig vérre, vízre, levegőre… Nyerni. Mondom, nyerni! Igen, a focinak van szépsége, de a focinak a legkívánatosabb szépsége nyerni, és közben szépen játszani. Kérem alázattal, adattassék meg nekem, hogy bejelenthessem: meccseket nyerünk szép focival. Pont.
Pedig csak egy sima mezei Zólyombrézóval játszottunk. Hétezerötszáztizenöt. Zólyombrézóra. Azt hiszem, hogy ennek a titka az, hogy elsősorban nem az ellenfélre, hanem a DAC-ra kíváncsi nézőkkel telik meg a lelátó. Ez javarészt mindig is így volt, de mostanság kiváltképp ez az igazság. Na, ne járj meccsre ilyen foci mellett!!!
Focifieszta volt ez kilencven percen át, annak ellenére, hogy sokáig a vendégek tartották a kezükben a három pontot. Hm… Mintha a levegőben szállingózott volna az az érzés, hogy végül úgyis nyerünk!
Dream, sweet dream… Édes álom az egész, de itt az ideje, hogy szót váltsunk a meccs fontos pillanatairól.
Šatka – a bűnbánatos
Fejre állhat akár az egész Csallóköz, de szerintem egy biztos: logikus döntés egy olyan helyzetben, mint amilyenbe Šatka került a hat válogatott játékostársával, hogy cserepadra kerül egy játékos. Elsősorban azért, mert ilyet nem ildomos csinálni, de nem utolsósorban
borítékolni lehetett a meccs előtt, hogy ilyen fiatal játékost ez az ügy megvisel, és érezhető lesz a teljesítményén.
Így is volt (bár Tomi Huk se volt magabiztos), annak ellenére, hogy Šatka igyekezett, beleadva anyait-apait. Egyszerűen megviselte az ügy. Meglehet, hogy ilyen helyzetben pályára lépni nehezebb volt, mint elfogadni egy meccsbüntit… Pont.
Špiriak – a jobbhátvéd
Nem kell leírni a gyereket, ez a teljesítménye semmiképpen sem jelenti azt, hogy becsukjuk a Fortuna Ligás kaput előtte. Egy meccs után brutális döntés lenne. Viszont tény, hogy szükség volt őt lecserélni.
Vida Máté – a szétszórt
Az eddig jól teljesítő Máté legrosszabb teljesítményét láttuk. A pontot az i betűre nálam az tette fel, amikor úgy fejelt a labdába, hogy nem is ugrott fel, és így szerencsétlenül hátracsúsztatta a labdát egy veszélyes fejpárharcra. A tegnapi nem Máté napja volt. Pont.
Brutálisan jó csere…
A meccs legfontosabb pillanata. Edzői mestermunka! Feljön Tretyakov, lemegy Špiriak és a helyére megy Vida Máté. Ezután még néhány logikus dominó effektussal bíró kisebb-nagyobb korrekció, és érezhetővé, láthatóvá válik, hogy játékban vagyunk és leszünk, és fordítani tudunk.
Tretyakov – az abszolút zsoli
Minden meccs előtt sziszegek, hogy cserepados Maxim, de csak pár másodpercig, mert tudatosítani kell egy dolgot. Per pillanat hihetetlen szükség van arra, hogy a cserepadon legyen egy Maxim-féle játékos, aki a csere után megváltoztatja a játék képét.
Maxim ilyen, és remekül végzi a munkáját.
Szerintem, bár túlnyomórészt cserepadosan, az egyik legjobb játékosunk. Ezt tudtára kell adni, talán nekünk szurkolóknak is, nehogy a cserepad demotiválja őt. Kell még egy ilyen erős spíler a cserepadra.
Vida Kris és Kalmár Zsolt – az ágyúsok
Elképesztő, ahogy mindkét srác körbelövöldözte a kaput. Érdekesen nézhet ki a statisztika grafikája a két srác lövéseiről… Ami a legfontosabb, Zsolt betalált, és nem is akárhogyan. Nekem tetszik, ahogy meccsről meccsre képes saját magát helyzetbe hozni, akár két játékoson keresztül. Másrészt, nem biztos, hogy a lövéseknél mindenképpen a vinklit kell célozgatni…
Davis – a beadások ura
Meccsről meccsre nagyobb öröm őt nézni. Pont. Vagyis… Nem lenne jó, ha megszokná, hogy a támadásainknál megáll a tizenhatos előtt, rálép a labdára, vagy állva várja (labdával) az ellenfelet, ahogy a copacabanai homokfocizás közben teszik a brazil labdazsonglőrök…
Bayo – akinek nagyon kellett egy ilyen meccs
Két gól, fejjel és lábbal. Bingó. Díjazom az aktív védekezését, ahogy sok esetben csatlakozott a defenzív munkába.
Fuuu… meddig írjak még? Igen, igen, ilyen meccsekről akár novellát is lehetne írni…
Hm… Jó nézni Hyballa fociját, jó nézni a „Young guns” megnevezésű csapatot, jó nézni, amit művel ez a „Kinderteam”… És jó minderről írni!
