Jár a baba, jár

Fotók: Ugróczky István

Az első mosoly, az első átfordulás vagy az első önálló lépések egy életre beleivódnak minden szülő emlékezetébe. Rengeteg kérdőjel is párosul ezekhez az eseményekhez: mikor fordul át a baba? Hogyan segíthetném őt ebben? Milyen cipőt válasszak az első lépésekhez? Többek közt ezekről is kérdeztem Lakatos Anikó fizioterapeutát, gyógytornászt, aki különböző mozgásszervi problémák kezelésével, rehabilitációjával foglalkozik. Fontos feladata egyrészt az egészségmegőrzés, melynek során tartásjavítást, helyes mozgásmintákat és életmódra vonatkozó tanácsadást nyújt, másrészt a már kialakult tünetek kezelése.

Az interjú megjelent a Klikk Out 2018/10. számában.

Röviden elmondanád, hogy milyen fontos mérföldkövei vannak a babák mozgásfejlődésének?

szaunamaraton

Az első hónapban a csecsemőnek csak reflexmozgásai vannak, akaratlagos mozgásai még nincsenek. A 2. és 3. hónapban hason fekve, alkaron támaszkodik, és szépen emeli a fejét, valamint meg is tartja. A 3. hónapban kezdenek leépülni a csecsemőreflexek. A 4-5. hónap körül indul a fordulás, 6-7 hónapos korban kezd kúszni, 8-9 hónapos korban négykézlábra áll és hintázik. A 9. és 10. hónap a mászásé, 11-12 hónaposan feláll, kapaszkodással oldalazva lépeget, önerőből feláll, 12-18 hónapos korában pedig elkezd önállóan járni. Nagyon fontos, hogy a csecsemő töltsön minél több időt hason, hiszen minden mozgásforma ebből a pozícióból indul. Idővel egyre hosszabban lesz képes hason fekve nézelődni. Intő jel lehet, ha többszöri próbálkozás után sem szeret hason.

Lusta gyerek nincs, ez helytelen megítélés, mert a szemlélődő típusú csecsemő mozgása is korának megfelelő, ha a háttérben nincs gátló tényező.

 

Tapasztalsz a munkád során olyan elavult, régi tanácsokat, szokásokat, amelyeket nem szabadna alkalmazni?

Gyakran látni kitámasztott pozícióban ülő gyermeket. A korai ültetés helytelen, gyakori oka a későbbi gerincproblémáknak.

 

Az önálló ülés képességét türelmesen ki kell várni. Az ülést a kúszás és a négykézláb helyzet előzi meg, ezek által erősödik meg a hátizomzat és válik ülésre képessé, általában 9-10 hónapos korra. Pihenőszéket mértékkel használjunk, helyette töltsön minél több időt a játszószőnyegen.

Ne használjunk járókát (bébikompot), rövid ideig sem! A gyermek hibás mozgásformát sajátíthat el benne, ami a járásnál a későbbiekben komoly problémákhoz vezethet.

 

Minden szülő életében nagy esemény, amikor a baba megteszi első lépéseit, és megkapja első cipőcskéjét…

12-18 hónapos korra tehető az önálló járás kialakulása. Ez egy hosszú folyamat, hagyjunk időt a gyermekünknek. Kezdetben kapaszkodva áll fel, majd bútorok mellett oldalazva lépeget. Ebben az időszakban még a mászás dominál, még nem áll készen a járásra.

A mászás a legfontosabb mozgásforma ebben a korban, a helyes koordináció alapja, ami kihat az értelem fejlődésére is. Előfordul, hogy a gyermek előbb áll fel, mint mászik. Ilyenkor a szülők gyakran vezetgetve járásra ösztönzik. Ez is például gyakori hiba, pedig az izomzat még nem elég erős és a baba egyensúlyérzéke sem alkalmas még ekkor a járásra.

 

Engedjük, hogy gyermekünk a saját ütemében haladjon, semmiképpen ne siettessük és ne tanítsuk járni! Cipőt akkor érdemes vásárolni, amikor már önállóan jár. A vásárlásánál figyeljünk rá, hogy megfelelő méretet válasszunk, és kellő helyet hagyjunk a lábnak – 1,5 cm-t legalább. Járás során a talpnak akár 1 cm-rel nagyobb helyre is szüksége lehet, mint állóhelyzetben. A gyermek cipője az ujjaknál legyen elég széles, és a talpa rugalmas minden irányban. Kerüljük a magasított sarkú cipőket, mert a gyermek súlypontja előbbre kerül és reflexszerűen futásra készteti. Megfelelő választás lehet az ún. barefoot cipő.

Fontos, hogy a gyermek minél változatosabb terepen járjon. Vigyük sokat természetbe, járjon kavicsokon, homokban, emelkedőn fel és le. Mozogjon sokat. Lehetőség szerint a nyári időszakban minél többet legyen mezítláb.

 

Most már nem titok, hogy hamarosan foglalkozásokat indítasz kisgyermekek számára, kérlek, mesélj róla!

Jelenleg szülői szabadságomat töltöm a gyönyörű kisfiammal, akinél figyelemmel kísérhettem a mozgásfejlődés minden egyes csodálatos szakaszát, és aki ezáltal rengeteg dologra megtanított. Szerencsésnek érzem magam, hogy a szakmám egyben a hivatásom is. Az én esetemben ez a szakma, hogy úgy mondjam, „anyáról leányra szállt”, édesanyám ugyanis szintén gyógytornász, akinek fő területe a kisbabák rehabilitációja.

Nagyon örülök, hogy az Itsipitsi Varázsműhellyel egymásra találtunk, remek ötletnek tartom, hogy lesz egy hely, ahol az anyukák és gyermekeik kiemelt figyelmet kapnak a különböző előadások és foglalkozások által.

Az általam tartott torna óvodás és kisiskolás gyerekeknek ajánlott, ami tulajdonképpen egy játékos, különféle segédeszközökkel végzett gyógytorna.

 

Kis csoportokban végzünk speciális fejlesztő gyakorlatokat, melyek segítenek a törzsizmok megerősítésében, a helyes testtartás kialakításában és megtartásában és a hajlékonyság növelésében. Továbbá egyensúly- és koordinációfejlesztő feladatokat, talpizom-erősítő (lábboltozat-emelő) gyakorlatokat végzünk a lúdtalp megelőzésére, ellensúlyozására. Bízom benne, hogy nemcsak hasznosak, de élvezetesek is lesznek a foglalkozások, a gyerekek és a szülők számára egyaránt.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább