Sokszor hagyja el szánkat a mondat: „Férfiak, nehéz veletek!” De ha mélyen magunkba nézünk, s őszintén szemléljük a nőket, hát, valljuk be, velünk sem mindig egyszerű az élet.
Számtalanszor nem azt mondjuk, amit gondolunk. A szívünkben kiabál az „igen”, mégis azt mondjuk, „nem tudom, talán, nem”… Nem csoda, hogy a férfi a fejét fogja. Sok nő elvárja, hogy a gondolataiba lássanak, s ha ez a párjának nem jön össze, jaj neki! Morcognak, szemmel láthatóan bántja őket valami, ennek ellenére a kérdésre, hogy „Mi a baj?” természetesen azt válaszolják: „Semmi!”
Így a férfi sokszor nem foglalkozik tovább a dologgal, hiszen mit tehetne? Ez persze a duzzogó hölgynek nincs ínyére, így rövid időn belül robban és kígyót-békát kiabál.
Kifejezetten gyűlölök általánosítani, de ebben az esetben sajnos muszáj kimondani az igazat, miszerint e tulajdonságok általánosan igazak a női nemre. De menjünk csak kicsit tovább… Ott vannak a picit idősebb hölgyek, akik kezdem azt hinni, ki nem állhatják fiatalabb társaikat. Fölényesek és önteltek.
Sokszor semmibe nézik a másikat, hiszen ők az idősebbek, ők tudják, mit és hogyan kell tenni. A legalapvetőbb tiszteletadás messziről elkerüli őket.
Sok esetben úgy kommunikálnak fiatal nőtársaikkal, mintha a gyerekük lenne.
Még akkor is, ha épp kollégák, vagy teljesen ismeretlenek egymásnak. Már az első beszélgetés alkalmával éreztetik, ők tudják a tutit. Persze a magázódással sem bíbelődnek, automatikusan tegezik a velük szemben állót, azonban a kölcsönös tegeződést véletlenül sem ajánlják fel. Ők ettől többre tartják magukat.
Ezek a hölgyek valahogy elfelejtik azt, egyszer ők is fiatalok voltak, s bizonyára nekik sem esett jól az effajta viselkedés. Míg az előző esetben általánosítottam, ez esetben szerencsére sokkal több kivétel van, akiről példát kellene venni.
