Bármennyire is jó a város szívében pár pohár és barátaink társaságában oldódni, van az úgy, hogy a társaságigényünk hirtelen a nullára zuhan. Amikor azt hittem, hogy tovább már nem fokozhatók aszociális érzéseim, komoly fagyok jöttek. Szibériai mínuszok közt, mégis elégedettséggel teltek a napjaim, hiszen azokkal tölthettem a lakásomba váratlanul beköszöntő telet, akiknek a társaságára kizárólagos igényt tartottam: egy borosüveggel és önmagammal. (…Red red wine, you make me feel so fine, You keep me rockin’ all of the time, Red red wine, you make me feel so grand, I feel a million dollar when you’re just in my hand…)
A régi lányok úgy főztek, mint az anyjuk, a maiak meg úgy isznak, mint az apjuk. Hát, akár még igaz is lehet. Az állítás helyénvalóságának bizonyításaként töltök is magamnak egy újabb pohár bort. (…Red red wine, you make me feel so fine, Monkey back and ease up on the sweet deadline)
Az elmúlt időszak történéseire gondolok. Jó és rossz emlékfoszlányok képei jelennek meg szemeim előtt. Olyan történetek elevenednek fel, amik igazán alakulhattak volna máshogy. Vajon mindent megteszek azért, hogy jó irányba alakuljon az életem? (…Red, red wine, it’s up to you, All I can do I’ve done, Memories won’t go, memories won’t go…)
Aztán hirtelen jön egy felismerés: késésben vagyok. A mínuszok után azonnali felmelegedés, hőhullám hóhullám után. Osztok, szorzok, összeadok, kivonok, levezetek egy matematikai egyenletet, majd újraszámolom az egészet, de mindig ugyanaz a megdöbbentő szám jön ki. Itt ülök X évesen, egy normális pasi és letisztult jövőkép nélkül. Ha ma találkoznék Mr. Right-tal (amelyre jelen passzivitásom okán – ami már-már olimpiai sportágként is megállná a helyét – zéró az esély), mi lehetne a forgatókönyv? Pár hétig ismerkednénk, moziba járnánk, főznék is neki (vajon úgy, ahogy a régi lányok?). Első szex, nálad alszunk vagy nálam, gyere el vacsorázni a szüleimhez – és máris a negyedik hónapot tapossuk. Majd összeköltözünk, eljegyez, amire először nemet mondok, nem tudom, akarom-e, hagyja el számat a klisé. Összeveszünk, kibékülünk (ach, újabb egy hónap), összeházasodunk. Gyereket tervezünk (jó ég, hány éves is vagyok már?), nem jön össze – túl görcsösen akarod, mondogatja a férjem, te meg mióta lettél egy kib@szott önjelölt pszichológus – vágok vissza. Telnek a hónapok, teherbe esek, megszületik csodaszép gyermekünk. Hány éves is leszek, amikor elsős lesz? Bepánikolok a szám láttán. Ha rám hasonlít majd, az esküvője napján a fotós autogramot kér tőlem, mert összetéveszt Alice Cooper-rel… A rám törő trópusi hőség végérvényesen kiütötte a kemény telet.
Azonnali józanodásra van szükségem (…Red red wine…Give me a little time, let me clear out my mind…), ezért pár perc múlva már a legjózanabb barátnőm ajtaján kopogtatok. A pasija nyit ajtót, tágra nyílt szemekkel néz végig rajtam, tekintete nem is leplezi a megdöbbenést, amit külsőm vált ki belőle.
– Szia, gyere be – mondja. Látom rajta, mennyire meglepődik azon, hogy’ nézek ki. Ebből a nőből kettő van? Vagy ez az ikertestvére? – futhat át az agyán a megoldásra váró rejtély.
– Szia, muszáj beszélnem Timivel – lépek be az ajtó. – Amúgy nem vagyok ilyen csúnya, csak nincs rajtam smink, rejtély megoldva – próbálok neki segíteni helyre rakni a dolgokat. A tekintetéből kiolvasva még jobban összezavarom.
– Timi, szia, én elkéstem. Nézd meg a számításaimat – nyomom a kezébe a papirost, amely bizonytalan jövőmet ábrázolja számsorok formájában.
– Te tiszta hülye vagy – állapítja meg racionális barátnőm. Szerinted az élet szépsége számokkal mérhető? Szerintem kezdj végre emberek közé járni, mert kezdesz bekattanni. Inkább igyunk meg egy pohár bort, ezt a sok hülyeséget pedig azonnal felejtsd.
(…Red red wine, you give me not awful love, Your kind of lovin’ like a blessing from above, Red red wine, I loved you right from the start, Right from the start, and with all of my heart…)
És elindultam a józanság felé.
p.marianna
