Decharmincegy közeledtével, azt hiszem, óhatatlanul is megfogadtunk dolgokat magunkban, bármennyire is tiltakozunk általában az újévi, „leszokom-a-cigiről”, „nem-eszem-több-cukrot”, „mindennap-futni-fogok” és hasonló fogadalmak ellen. Azt hisszük, ezúttal majd máshogy csináljuk, nem ennyire bután, hanem megfontoltabban, lazábban, vagy éppen komolyabban, érettebben. De az új év akkor is egy új év, egy új esztendő! Egy új lehetőség. Mégpedig mindenki számára.
Lehetőség arra, hogy ezennel máshogy legyen, hogy máshogy csináljuk. Bár az, hogy a napok pontos megnevezése már 2019-cel kezdődik, nem jelenti azt, hogy ezzel egyidejűleg bennünk is felülíródik valami.
Ahogy a 2018-ból 2019 lesz, úgy leszünk mi is mások, újak, érettebbek, erősebbek, valamivel többek? Igazán?
Nem. Persze, hogy nem. Annyi bizonyos csupán, hogy egy évvel megint kevesebb lehetőségünk lett elmondani, kimutatni, megpróbálni, feldolgozni, megtudni, megismerni azt, amit szeretnénk. Napról napra kevesebb az időnk. Tudom, nem kellek én ahhoz, hogy emlékeztesselek Benneteket az idő vészes fogyatkozására. Ha bármit is meg kellene fogadnom és az égre írnom bizonyosságul, ez volna az:
Ne tégy olyat, amiért a gyermeked előtt – még ha nincs is – nem vállalnád a felelősséget!
Akár így is fogalmazhatnék: azt szeretném megfogadni, hogy e naptól fogva csak úgy tegyek, csakis olyan döntéseket hozzak, amiért magammal szemben, ahogy a gyermekemmel szemben is képes legyek felelősséget vállalni. Ez a hozzáállásom már sok nehéz döntésen átsegített, melyekben egyedül voltam. Mélyen befolyásoltak az alakulásomban, formálódásomban, lelki egészségemben. Nem egy évszám tett hozzám, nem az évek kevéssége vagy sokasága formált. Legkevésbé sem.
Csak azt kívánom mindnyájunknak az új esztendőre, hogy
lépjük meg azt, amit meg kell, vagy semmit sem, ha nem kell,
vállaljuk, amit kell, amit pedig nem kell, engedjük el,
szeressünk, ahogy vágyjuk, hogy szeressenek,
és egyszerűen, még egyszerűbben legyünk önmagunk!
Minden egyes nap egy új élet kezdete lehet. Új nap, új élet.
