Kissé hamiskásnak, elhangoltnak érezzük a minket körülvevő világot, nem igaz? Ott van bennünk az a kellemetlen, disszonáns érzés, ami egyszerre sugallja azt, hogy minden rendben, jól van az úgy, ahogy van, a hétköznapok egyes felszíni történései viszont mégis fura szájízt hagynak maguk után. Ez a nyugtalanító érzés pedig idővel mind-mind felgyülemlik, egyre kellemetlenebb és kellemetlenebb lesz. A rossz szájízt, ahogy a rossz szájszagot is csak elfedni tudjuk, egyszeri kezeléssel képtelenek vagyunk véglegesen megszüntetni. Ez csakis mélyrehatóan, az okokat feltárva, azokat értelmezve, lépésről lépésre történhet, egyre mélyebbre és mélyebbre ásva, amíg teljesen a végére nem járunk a dolognak.
S hogy hogy jön ide a mosoly? Egyszerű. A mosoly a legegyszerűbb módja a figyelemelterelésnek.
Mégpedig olyan módja, amire a többség nem gyanakszik. Egy bolondos vigyor, kacér pillantás és a másik meg van róla győződve, hogy minden rendben van velünk.
Ha gyanakodna is, inkább tovább ringatja magát abban a tévhitben, hogy tényleg minden rendben van. Hiszen ha nem lenne, akkor nem lenne ez a nagy, széles mosoly, göndör kacaj, full hepi instasztori sem. Így inkább nem ás mélyre, nem kérdez rá, egyszerűen hagyja magának, hogy elhiggye, amit a másik a felszínen mutat. Belemegy a mosolyt mutató eszement játékába és együtt játszanak tovább. Idővel viszont egy olyan világ épül köréjük – barátság címszó alatt –, amelyben csak délibábok léteznek. Megfoghatatlan értékek és nem létező morál.
Aki éles szemű, az tudja azt, hogy az ember alapvetően – hozzáteszem anatómiailag is – nem csak a szájával mosolyog, hanem a szemével is. A szem pedig azonnal elárulja, ha a száj nem önkéntelenül, hanem készakarva húzódik szét.
De olyan eset is lehetséges, amelyben a mosolygó annyira elhiszi, hogy ő tényleg rendben van, hogy a megtévesztésig hasonlít arra az önmagára, aki ugyanezt szívvel lélekkel teszi. Itt a kontextus lesz majd az, ami végül elárulja a valósághoz közeli állapotát: az őt körülvevő emberek, a jelenlegi élethelyzete, az igaz (!) barátai, illetve a családja.
Ha szeretnénk egy kicsit megérteni, hogy a másik, illetve mi magunk is, mit és miért teszünk, akkor fontos megfigyelnünk azt, hogy egy bizonyos reakciónk összhangban van-e a másikkal. Ugyanis, ha nincsenek, ugyanazt a disszonáns érzést hagyhatják maguk után.
