A teherautók zsúfolásig megteltek a még pár óráig civil ruhát viselő kiskatonákkal, akiket már az egyhónapos felkészítő kiképzés helyszínére szállítottak.
Engem és néhány magyar ajkú srácot Frýdek-Místekbe. A kaszárnya kapuit már leendő társaink nyitották, akik nem titkolva örömüket, mosolyogva fogadták az érkezésünket. Pár perc alatt egy nagyobb csoportot alkottunk a „buzerákon”, és egy tiszt beszélt hozzánk. Keményen, hangosan és csehül.
Lehettünk vagy 150-200-an, és miután kivételeztük az összes ruházatot, amit a 730 nap alatt viselni fogunk, a hajnyírásra vártunk.
Néhány sorstársamra csak nehezen lehetett ráismerni a hajvágás után. Az első sokk után érkezett a másik, viszont gondolkodni nem volt idő. Azt a temérdek ruhát hogyan raktuk bele abba a pár polcos szekrénybe, amit kaptunk, még ma sem értem, de minden a helyére került és elfért.
Beesteledett, és a vacsora elfogyasztása után még volt pár óránk a szobán. Néhányan rakodtak, tettek-vettek, de volt, aki magába roskadva, komor arccal ült az ágyán. A takarodó után bejött a szobába egy tőlünk egy évvel idősebb katona és eligazítást tartott.
A srác gyorsan beszélt, ráadásul csehül, s közben annyi „ř” betűt mondott, hogy a mondandóját még a szlovák gyerekek is csak nagy odafigyeléssel értették meg. Sárga pizsama, kifakult lepedő és zöld hálózsák.
Az első este úgy aludtam el, hogy időm sem volt arra gondolni, mi történt a nap folyamán.
– Budíček! – ordította valaki a folyosón, valamint, hogy 5 perc múlva legyünk lenn a búzerplaccon.
Reggeli torna, és már itt éreztük, hogy tényleg elkezdődött a katonaság.
Reggeli után pár perc alatt megtanították velünk a sorakozót, a jobbra és a balra át hogyanját, ebédig meg sem álltunk, ami a menetelés gyakorlását foglalta magába. Ebéd után megismételtük a reggeli procedúrát, miközben páran összeestek, vagy a kanady (magas szárú katonacipő) nyeste véresre a lábukat.
Úgy lett este, hogy szinte észre sem vettem.
Második este már volt néhány gondolatom lefekvés után. Én a „bidlon” kaptam helyet, ami azt jelentette, hogy az emeletes ágyon felül, ahonnan az ablakon keresztül ki lehetett látni a kaszárnya mellett működő kocsma bejáratára.
Záróra volt, és a fiatalok hahotázva, alkoholtól mámorosan hagyták el a kocsmát.
Könnycsepp szökött a szemembe, de az aznapi pörgős nap után pár perc alatt azzal a gondolattal aludhattam el, hogy holnap már csak 728 van hátra.
(Folyt. köv. – magyar katonagyerek)
