Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?!

(Krakkó–DAC, kicsit másképp)

Hétközben ötből négy embernél az általános köszöntést egy kérdés követte: szerinted továbbjut a DAC az Európa-ligában? Látva az első mérkőzést, nem volt reménytelen a sorsunk, és persze a tavalyi Tbiliszi elleni „párbaj” képei és emlékei is felbukkantak. S ha már felbukkantak kísérteni is kezdtek, majd óvatosságra intettek. Talán az is egyfajta elvárás volt, hogy a dunaszerdahelyi mérkőzés hangulata, valamint látványelemei visszaköszöntsenek Krakkóban. Ez kevésbé jött össze, illetve a sárga-kék fanok pótolták azt a város főterétől kezdve a Cracovia stadionnal bezárólag.

Nyitókép: Szabó Péter Pál

 

[Krakkó–DAC]

Lássuk a tényeket, nekünk mindenképp gólt kellett rúgni a Visztula partján, ha törik, ha szakad. A baráti viszonyon túl minden, ami a pályán történt, kemény harc volt. Gólt kapni a második percben nem egy jó ajánlólevél a továbbiakra nézve, s ha azt vesszük, az első félidőben veszélyben volt a kapunkon kívül az európai álmunk is.

Ámbár csatát vesztettünk, a „háborút” végül megnyertük. Fejemben A Pál utcai fiúk című musical legismertebb dalával követtük a történéseket, párhuzamot vonva a szeretett csapatom küzdelmével a lengyel együttessel szemben, valamint a Pál utcaiak diadalával a Vörösingesek felett.

Félelmet nem ismerve jöttünk ki a második játékrészre, példát mutatva csapatszellemből és küzdeni akarásból.

Hisz a legszebb dolgok akkor történnek velünk, ha már veszni látva a sorsunkat, végül felülkerekedik az erő és az ész. Ez a Hyballa Krakkóban igazi Boka Jánosnak bizonyult, aki összefogta a legényeket, és olyankor is képes volt feltüzelni őket, amikor már talán csak a lelátó hitt bennük. Az viszont rendületlenül! Játék az érzelmekkel, emberfeletti küzdelemben.

Egy ír srác bődületes lökete a léc alá, akkor ott, mindent egalizált, és visszahozta a reményeinket. A fehér egyenpólóban tomboló vendégszektorból ugyanaz a hangerő tört elő, amit a Cracovia hívei produkáltak Dunaszerdahelyen. Persze a lengyel virtus sem arról híres, hogy elcsendesedik, ha „viharba kerül”.

Szabó Péter Pál felvétele

A ráadás percei következtek, összeszorított fogakkal bevettük a krakkói „Grundot”, vagyis a Wawelt!

Ramirez gólját sárga-kék katarzis követte, és az idegenben lőtt gól súlyával már nem bírtak el a daliás lengyel vitézek. „Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely, vagy egyszer belehalunk!” – folytatódik az a bizonyos musical dala. Nos igen, a DAC és a Krakkó csapatának párharca egy örökké tartó élmény marad, viszont a gépezet tovább zakatol a Fortuna Ligán keresztül is, az EL-ben…

 

[Aranyosmarót–DAC]

Utaztunk, a bőröndöket még nem volt időnk kicsomagolni. A szennyes is várhat, de nincs kétség felőle, ismét szokni kell az angol hetek ritmusát. Úgy az izmoknak, ahogy a tudatunknak egyaránt – utóbbi a koncentrációs képességünk miatt nagyon fontos szerepet játszhat még. S ha a ligára gondolunk – ahol egy másik álmot dédelgetünk -, egy Marót szintű csapaton úgy kell átgázolnunk, hogy por se maradjon utánunk.

Suttogjuk, rebesgetjük, vagy csak játszadozunk a gondolattal, de előbb-utóbb eljön az ideje kimondani: az idei álmaink „aranyosak” lesznek. A fáradtság jeleinek tudható be a ligarajt első félideje, majd a második eleje egyaránt. A fáradtságot tetézte az összeszokottság hiánya is, még nem érzik egymást a fiúk a pályán. Bizony ismét foghattuk a fejünket az egyenlítő gólunkig…

Szinghoffer Mátyás felvétele

Újra levizsgáztunk, az eredmény rendben van, viszont nem szabad elodáznunk a „továbbképzést”!

Nem szokásom elemezni, ezek tényszerű kinyilatkoztatások. Voltak percek, amikor bizony féltettem az eredményt. Majd valahogy előkerültek a zsebekből a krakkói csata „maradékai”. Érzelmileg egy olyan dologhoz hasonlítanám, mint amikor „kezdő” cápó voltam, és folyamatosan légszomjjal küszködtem, a hetvenedik perc tájékán elment a hangom, és az ájulás kerülgetett.

Aztán megnyíltak olyan „kapuk”, melyről addig tudomásom sem volt: egyszer csak elkezdtem gyomorból lélegezni, amitől újra vérrel telítődött az agyam. Na ezt csinálta kb. Kalmár Zsolti a mérkőzésen, amitől a ViOn seperc alatt összeroppant. Újra a szív diadala volt ez a három pont! Most majd kétszer odahaza várnak minket az álmaink szárnyai. Mert mindenhol jó, de a legjobb otthon! És miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért!

(Roberto)

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább