FOTÓK: NÉMETH SÁNDOR (KARAFFA ATTILA FELDOLGOZÁSA)
A modern, emeletes tömbházak ölelésében érintetlenül hagyott családi házak olyan hatást keltettek, mintha törpék járnának az óriások országában. Voltak helyek, ahol egy ideig megtűrt részévé váltak a városképnek, és további sorsukat a „Mindenható” kezébe helyezték. Persze a megrögzött ateizmus idején ezt a kezet jobbára valamelyik bársonyszéken ülő elvtárs „mozgatta”, és az sem volt mellékes, hogy az ingatlan mennyire passzolt a szocialista világnézet „értékeibe”.
Ha a nyolcadik emeleti kilátást zavarták a háztáji jószágok, vagy a düledező melléképület, nem volt kétséges a terület további sorsa. Olyan is előfordult, hogy maga a tulajdonos adta fel szélmalomharcát – a bezárult élettere miatt -, és lakáskérelemért folyamodott a hatóságoknál.
De mind a mai napig vannak olyan utcák a városban, ahol megmaradt egy darabka a múltból. Az utcafront két oldalán jól megfér egymással szemben a régi, valamint az új, vagyis a panelmonstrum és a cseréptetös téglaház, pár áras telekkel.
A város Fő utcáján, Komárom irányába haladva a Keleti lakóteleppel nézett „farkasszemet” egy ideig a régmúlt.
Mesébe illő történet, pedig igaz minden sora: Az utca két oldala szinte két különböző világ volt. Míg jobb oldalt végig családi házak álltak – hol külön, hol összeépülve –, addig balról a panelrengeteg, gondosan elsimított, ámde egyelőre kopár parkkal az előtérben.Ez a terület egykor a Balasov tér nevet viselte, amiből Halpiac lett, utalva a város egykori helyszínére a „Lefutós” utca alján.
Egyik másik házban üzletek nyitottak ki reggelente, hátul kertes résszel, a kert „végében” pedig már a Zöldfasor kezdődött. A városrészt ma két oldalról egy-egy körforgalmi kereszteződés zárja le, de a családi házak helyén már egy új lakótelep áll. Egyedül a legutolsó ház maradt meg hírmondónak, viszont napjainkban egy kicsit másképp néz ki, mint anno. Igen, arról a bizonyos élelmiszerüzletről van szó, ott a sarkon.
Ha megfordítjuk a helyzetet, a Zöldfa utcai telkek végében nőtt ki a földből a Neratovice lakótelep.
Tovább haladva a Fő utcán keletre, ott állt a malom, melyről a szemközti utca kapta a nevét. Átvészelte a rendszerváltozást, a maga spenótzöld színével, később már eléggé elhagyatott, és összeroskadt arcát mutatva a városnak, mígnem lebontásra került. Nem úgy pár családi ház a Malom utcában, és a Fő utcán a volt „Állj meg vándor” irányában.
Ezek mára őrei a múltnak, némelyik még a nyolcvanas éveket idézi, valódi korát is meghazudtolva. Érdekes jelenség, hogy az új időkben a panel mellett ismét megjelentek téglaházak a volt Lengyár területén, ezáltal szerepcserére is sor kerülhetett: így vált az egykor még új régivé!
A Keleti lakótelep mellett a város más pontjain is hasonló helyszínekre bukkan(t)unk…
Így történt meg, hogy gyerekként végigkísértem a Lenin utca átalakulását, ahol egy idő után szintén teret nyertek az újonnan létrehozott épületek, melyek közt ideig-óráig ott álltak az egykori Dunaszerdahelyre jellemző házak. Ahogy a volt Üzletsoron is állt még a régi zeneiskola a modernebb cipőbolt mellett. Gottwald utca, Major utca, vagyis a Bacsák és a Rózsa utca, ezek szintén olyan helyek, ahol még megmaradt valami a „régi városból”, de már tapintható a modern kor.
Einstein monda egykor, hogy az idő relatív, hiszen a tegnap már történelem, és minden, ami tegnap történt befolyással van a holnapra. Gondolták volna például, hogy a Kukucsín utcai blokkok voltak egykor a város első lakótelepe? S míg egykor a termőföldek védelme okán épültek az „égig erő” házak, addig ma a város peremén már nem kukorica terem, hanem lakópark.
(Roberto)
Előző részek:
Dunaszerdahely utcáin sétálva
