FORDÍTÁS: NÉMETH ANDRÁS
FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Lássuk tehát a dolgokat! A játékvezető rettenetes teljesítményt nyújtott, az első félidőben egyszerűen átvette a két csapattól és a vezetőedzőktől a mérkőzés arculatának eldöntéséről szóló feladatát. Az első játékrész alatt tényleg nem tudtam megállapítani, hogy akkor éppen a két együttes melyikét akarja a víz alá nyomni… Egy dolgot muszáj elárulnom magamról – a játékvezetőktől mindig feláll a hátamon a szőr, mindegy, hogy ártottak vagy éppen segítettek nekünk. Számomra ők egy olyan csoport, amely egy külön államot alkot az államban, és több évtizede úgy is viselkednek. Tegnap megkárosítottak minket? Igen! A Slovant jobban megkárosították tegnap? Igen! De van itt egy hihetetlenül nagy, sőt egyenesen hatalmas „DE”!
Gratulálok az ellenfél vezetőedzőjének, hogy kifejezte a „burkolt” felháborodását a játékvezető teljesítményével kapcsolatban, de kérdem én: II. Dzsej Kej emlékezete kitörlődött? Nem emlékszik arra például, hogy mit művel az egyik meg nem nevezett klub, mondjuk 2008 óta? Kozák Ligetfalun futballozott, tán elfelejtette a Szlovák Kupa egyik mérkőzését, ahol a játékvezetők egyenesen vadásztak Kweuke-re?
Elfelejtette a kiöltött nyelvű partjelzőt, aki boldogan asszisztált a Zsolna elleni szégyenletes bohózathoz? És a további több tíz esetet? Hányszor távoztak a DAC és más gárdák szurkolói (a Spartakot nem számolom ide) megalázva, míg a játékosok vagy a klubnál dolgozók ironikus mosollyal söpörték le az asztalról az egész ország hangját, ha az felszólalt az évek óta tartó, gusztustalan színház ellen?
Nem, kedves klub, először is kellene egy csipetnyi önvizsgálat azokért az évekért, amelyeken a „Játékvezetők Ura” szerepben szörföztetek át…
Voltak és vannak is olyan klubok, amelyek ebből a szempontból egyszerű prostit csináltak a bajnokságból. Ám az nem a Zólyombrézó volt…
Azt gondolom, és simán le is írom a kommentáromban, hogy a tegnapi játékvezető végül egész szépen „elásta” ellenfelünket. De talán több mint valószínű az (lásd a kispadon kitört hisztériát), hogy az ellenfélből annyi évnyi „Játékvezetők Ura” szerep után visszafordíthatatlanul kioperálták a szégyenérzetet…
Térjünk át inkább a mérkőzésre.
Így kell játszani egy fáradt Slovan ellen, amely hagyja magát kizökkenteni a ritmusból, és a futballon kívül minden mással foglalkozik.
A bajnokság e fázisában – amit senki sem gondolt volna – talán a Slovan volt a legideálisabb ellenfél, mert rákényszerített minket arra, hogy megalkuvás nélkül csináljuk meg azokat a dolgokat, amelyek által a játékunk egységesebbnek, taktikailag érettebnek nézett ki, és tényleg odafigyeltünk a feleslegesen nagy kockázatvállalás elkerülésére.
Ami nekem nagyon tetszett, hogy nem hagytunk üres helyeket. Nem mondom, hogy százszázalékos volt a területvédekezésünk, de egyértelműen mindenki nemcsak az egyéni taktikai utasításait tartotta be eddig a leginkább, hanem az egyes csapatrészek is az eddig nem látott módon segítették ki egymást. Ámbár az is igaz, hogy az ellenfél ereje száztízszázalékos teljesítményre sarkallta csapatunkat…
És azok a fázisok, amikor rövidpasszos játékkal szedtük szét őket? Az örömfutball volt, és tény, hogy a Slovan nagyobb verést is kaphatott volna. Az igazat megvallva, az összecsapás előtti forgatókönyv ennek a fordítottjáról szólt inkább. Magán a mérkőzésen azonban mintha kicserélődtek volna azok a forgatókönyvek…
Istennek legyen hála az ilyen találkozóért. Ez egy trambulin volt, amelyről el kellene rugaszkodnunk.
5:2-es győzelem. A Slovan teli szájjal panaszkodik (a mi ligánkban) a játékvezetőkre. Egyenesen hihetetlen dolgok, a második ráadásul egy olyan dramaturgia, amilyet még Tarantino sem lenne képes összehozni!
