Pszt! Csak pár pillanatra tudok ideülni a géphez. Most épp alszik, kilopództam mellőle, de minden pillanatban észreveheti. Tud erről a gépről, amiről írok, de úgy tudja, csak munkára használom, rendszeresen ellenőrzi. Ezt elküldöm nektek, aztán törlöm is!
Vattákat ragasztottam az ujjaim végére, hogy ne kopogjanak olyan hangosan a billentyűkön, de könnyen lehet, hogy a stekkeren keresztül hallgatózik.
Nos, amit így kutyafuttában el szeretnék mondani nektek, hogy ez a gyerek piszkosul imád minket! Viszont biztos nem szeretné, hogy kitudódjon, és ezért időnként meg is fenyít!
Reggel egy ádámcsutka-manőverrel indít nálam, kis híján széttöri a légcsövem. Reni is azt panaszolta el a minap, hogy kétszer módszeresen megkínozta a mobillal, majd össze-vissza karmolta. Fel akarja törni a csontunkat, és letépné a bőrünket, hogy megtudja, mi van alatta. Azt hiheti, hogy mi vagyunk a Kinder meglepetés, és ha már látta a felszínt, megnézné a közepét is! Mégis mi baj lehet belőle, nemde?!
Látnátok a nappalit! Lesöpörte a polcokról a mesterműveket és úgy látom, különösen haragszik Müller meg Popper Péterre, a Trónok harcára és a a wifi routerre! „Nem fogtok ti itt gondolkodni” – gagyogta közben, ha jól értettem. Minden apró csatornát elvágna a külvilág és más univerzumok felé, nehogy oda vágyódjunk.
Tornyot építünk neki kockákból, ő viszont azonnal lerombolja. Sose hagyja, hogy olyan magas legyen, mint a kerítésünk! „Szöknél, mi? Felejtsd el!” – fűzné hozzá, ha tudná.
Rendszeresen végignézi a fiókjainkat, nemhogy onnan vezet az út egy alternatív valóságba. A Narniában egy ruhásszekrény volt a ludas, de sose lehet tudni.
Benéz a mosógép ablakán és kihúzogatja a mosogatógép fiókjait, nemhogy elsurranunk a kifolyón, mint valami gumiember az X-aktákban!
Egyszer próbáltam a sport babakocsit úgy elhelyezni, hogy Roki előre nézhessen és ne hátra. Többször nem. „Látnom kell titeket folyton, a szemem előtt legyetek, megmondtam!” – mormogott az orra alatt valami ilyesmit.
Ha ez mind nem elég bizonyíték arra, hogy folyamatosan ellenőrizni akar bennünket, akkor itt van még néhány:
– folyamatosan keresi a távkapcsolót, és végignézi, hová nyílnak az ajtók abból a dobozból. Gondolhatja, azon bármelyikünk átfér, és mivel több nyelven is beszélnek benne, így rögtön külföldre szökhetünk!
– bármilyen kulcsunk csörög, azt elkéri. „Nem fogtok itt ajtókat nyitogatni” – dörmögi.
– végignézi a telefonjainkban az összes üzenetünket. Látszólag véletlenül – na, persze! – leejti és összenyálazza őket, hátha azzal végük!
– a laptopomon rendszeresen megnyit két ablakot. Az egyik valami visszajelzésküldő – gondolom, arra számít, hogy valami windowsos programüzenetekbe rejtem a kódolt segélykéréseinket. A másik a kalkulátor – remélem, azt hiszi, az a bankszámlánk, és akkor nem követelőzhet olyan nagyon, mert az van rajta, hogy nulla!
A sok rettenetes sanyargatásért cserébe viszont azért mindig jutalom is jár, és ezért vagyok benne biztos, hogy mindez csak óvintézkedés, és nem egy despotát nevelünk!
Reggel például, amikor Reni jelzi nekem, hogy felkelt – mivel én olyankor már jórészt rég kiosontam – és benézek rájuk, Roki úgy dobja át magát a feleségemen, mintha ő csak egy fekvőrendőr lenne. Nagyokat kuncog és olyan brutálisan feldobja a napunkat a mosolyával, hogy ha még nem ittunk kávét, akkor már nem is kell.
Mikor egy hosszabb-rövidebb távollét után valamelyikünk hazaér, úgy rugdos a másik kezében, hogy a lábaival kiváló mustot taposna, csak alá kéne tolnunk valami lavórt, tele szőlővel.
A minap a hálóból csak annyit látott belőlem, hogy a távolban elsuhantam a fürdőbe, és bömbölni kezdett. Ha faképnél hagyja őt valamelyikünk az egyik szobában, vagy csak a hangunkat hallja úgy, hogy már egy ideje nem látott, akkor szintén keservesen sír. Még mindig gyakori, hogy ha akár csak a mamáknak, papáknak adjuk át őt, és ő távolodni látja valamelyikünket, miközben nem a másikunk kezében van, zokogni kezd.
Aztán mikor visszakerül a karunkba, vagy más helyzetben felkéredzkedik a földről, ágyból, ki a kocsiból, akkor nemcsak megérint, hanem fog. Ölel, bújik, szorít, szeret, akar. Közben valami olyasmit gügyög:
Elő ne forduljon még egyszer, hogy leteszel! Onnan nem tudom olyan hatékonyan őrizni a seggeteket. Hogy is mondta az a Forrest Gump? Olyanok vagyunk, mint a borsók, meg a héja! Ti a borsók, én a héja! Egyből csípek és karmolok, ha jön rátok a veszedelem!
Az előző részek:
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!
22. Anyu(ci)róka
25. Ez itt a keeert – avagy udvari bolondozásaink!
26. Ha etetni akarod a kicsit, előbb ezt olvasd el!
27. Mikor lett a kisbabánkból kislegény?
