SZLOVÁK NYELVRŐL FORDÍTOTTA: NÉMETH ANDRÁS
FOTÓK: ÖRZSIK ÖDÖN
A meccs, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér több olyan találkozót követően, melyeket már nem szükséges kivesézni – elég csak annyit mondani, hogy távolról sem igazolták a nyilvánosság elvárásait. Végtére is, a teljesítményekkel való elégedetlenségének Hyballa vezetőedző is nyomatékosan hangot adott a tegnapi mérkőzést követő sajtótájékoztatón.
Az összecsapás előtti helyzetünket bonyolította a Radimóban mutatott nagyon rossz teljesítmény és a már érzéstelenítéssel elaltatott kabalaállat, amely szó szerint a felháborodás hurrikánját és extra feszültséget váltott ki.
Nagyon nehéz helyzetben voltunk, de a labdarúgásban – és lényegében magában az életben is – pont az ilyen helyzetek jelentik a legnagyobb kihívást, hogy megmutassuk, mit tudunk és hol van a teljesítőképességünk határa. Néha az ember mindezek ellenére képes felülmúlni önmagát.
A mérkőzés előtt az ellenfél neve adta a győzelembe vetett hitet – a kulturáltan futballozó Zsolna, amely ellen mindig képesek voltunk játszani (hangsúlyozom a játszani szót). Ez volt tehát az a bizonyos PRO. És a kontra? A gyepszőnyeg…
Tehát sokan közülünk talán ráhagytuk az eredményt az égiekre. Hadd döntsék el ott fent, mit is érdemlünk, legyen meg az isteni akarat…
Térjünk át magára a találkozóra. Már tegnap hangsúlyoztam, mennyire tetszett a passztípusok kiválasztása a gyep minőségére való tekintettel. Szinte tökéletes választások, amikkel a másik oldalon nagy problémái voltak az ellenfélnek. Ha a jól megválasztott átadásokhoz hozzájött a játékosok labdával való és anélküli aktivitása, amely nagy kontrasztban állt az ezt megelőző összecsapásokon mutatott sótlan aktivitással, feljavultak az egyéni teljesítmények, plusz a labdavesztés utáni gyors visszatámadásnak is volt értelme és hatása is.
Természetesen az is nekünk kedvezett, hogy az ellenfél futballozni akart, de egy, a Zsolnához hasonló konstruktív ellenfél, és nem egy „futballgyilkos” együttes – mint a többi csapat esetében – jelenléte semmit sem érne, ha nem javítottuk volna fel a labdarúgás alaptevékenységeit – a pontos passzokat és a játékosok labdával és labda nélküli aktív mozgását, amely a siker alapját jelentette.
Vajon a csapatnak és az edzőnek a nyakán volt a kés? Talán.
Viszont remekül oldották meg a helyzetet, így a tegnapi találkozó után is maradt még egy nagy feladat, amely talán még nehezebb – olyan szintre juttatni az együttest, hogy a romboló típusú ellenfelekre mi kényszerítsük rá a játékstílusunkat, nem pedig fordítva.
Egy dolog biztos: a Slovan és a Zsolna nagyon megfelelő ellenfelek a számunkra, de mi a labdarúgást ölő gárdák ellen is játszunk, és a táblázatba az olyan csapatok elleni meccseken szerzett pontok is beleszámítanak, akikkel nem szívesen küzdünk meg.
A táblázat alján tanyázó alakulatok nem változtatnak a stílusukon, ezért továbbra is számolni kell azzal, hogy a végletekig ölni fogják a labdavesztés utáni gyors visszatámadáson alapuló taktikánkat…
Rákényszeríteni az ellenfélre a saját stílusunkat és megfelelő alternatívával rendelkezni, ha ez nem sikerül a mérkőzés alatt.
A stadionban uralkodó hangulat? Nem tudom, hogy csak egyedül éreztem-e, de az elejétől nem kishitű hangulat volt a levegőben, épp ellenkezőleg: sugárzott a változásba vetett hit, ami szintén fontos dolog volt.
Szinte a kezdő sípszótól látható volt, hogy egyik játékos a másik után szívja magába a nyugalmat és a könnyű lábak érzését.
Tegnap ezt – és nem a csodálatos góljára gondolok – a legjellegzetesebben Davisen láthattuk. Sok remek egyéni teljesítményünk volt; a megszokottakon kívül Oravec és Beskorovainyi futballozott a legjobban, ám Davis olyan magabiztosan és talán motiváltan is játszott, ahogyan már hónapok óta nem.
Egyszerűen parádés volt, no. Szép reggellel indult a hétfő…
