Kedves Zoli bátyám!
Nem tudom, feléd milyen most az idő, de mi már befűtöttünk a minap. Az éjjelek már hűvösek, elég ha csak résnyire hagyom nyitva az ablakot, máris beszökik rajta a hideg. Annyi kacat volt lenn a pincében, bedobtuk mind az öreg kazánba, hadd égjen. Olyan jó langymeleg lett bent rögtön, el is szenderedtem tőle a tévé előtt. A híradó szignáljára ébredtem fel, ahol az első hír az volt, hogy egy kislány világméretű klímavédelemről beszél. Hogy is hívták? Valami Grétának, ha jól emlékszem, mint a szomszéd Tibi bácsiék lányát, de amiket mondott, elgondolkodtató. Kemény szöveget nyomott, de jól kampányolt. Én meg úgy elszégyelltem magam, miközben hallgattam, mert fél órával korábban dobtam rá a tűzre két üres tejesdobozt, aztán persze éreztem, hogy milyen büdös is lett tőle. Na, úgyhogy mostantól műanyagot csak a kukába!
Azt hallottam, hogy már nálatok a faluban is szelektíven fogják gyűjteni a szemetet. Helyes, végre! De a minap is azt láttam, hogy hiába rakom én külön a kidobnivalót, ha a blokk előtti nagy kukába, amelyikbe csak papírt szabadna rakni, valaki beledobott két férfi zakót. Pár éve már azt is olvastam, hogy majd a vásárban is bevezetik a visszaváltható betétdíjas poharakat, hogy ne legyen annyi szemét. Az okosok ott a parlamentben már megszavazták, hogy az üdítős palackokat jövőre visszaveszik majd az üzletek, de nálunk kicsiben, a vásárban ezt még nem tudták megoldani.
Még a negyedik nap is kimentem bóklászni, mikor már javában rakodtak össze az árusok. Ettem egy jó pacalt, mert mikor máskor egyen ilyet az ember, ha nem a vásárban, nem igaz? Otthon ugye senki sem szereti, én magam nem tudom, hogy készül, hát belaktam belőle kint. Aztán ráküldtem két burcsákot, hadd találjanak egymásra a hasamban. Szerencsére barátságra leltek a gyomromban, ami csak akkor mozdult meg igazán, mikor elsétáltam a hinták mellett. Én nem értem, mit lehet azon szeretni, hogy valakinek a belét is kirázzák, miközben fejjel lefelé pörög azokban a hánytató masinákban, és közben még sikongat is hozzá. Arról nem is beszélve, hogy egy vagyon egy menet. Na jó, Neked bevallom, Zoli, az óriáskerékbe beleültem. Azt még talán az én gyönge gyomrom is képes elviselni.
A mellettem lévő csészébe – vagy minek is hívják azt, amibe beülsz – meg egy szlovák politikus ült. Mindig cirkuszt szokott emlegetni a parlamentben, de úgy látszik, az efféle zsibvásárok őt is érdeklik, pláne, ha több ezer ember előtt mutogathatja magát. Jaj, melyik is volt az, nem akar eszembe jutni a neve. Tudod, hogy mennyire nem az én asztalom a politika. Az a sokgyerekes volt, akinek nyolc nőtől van kilenc gyereke, vagy hogy is csinálta. Meg aztán aláírásokat is gyűjtöttek valakik, és azt mondták, fogjunk össze, hogy legyen magyar képviselet. Azt meg én se akarom, hogy ne legyen, úgyhogy aláírtam. Úgy látszik, beindult a kampány, jönnek majd a gulyáspartik meg az ingyen sör. Én nem bánom, legalább nem kell újabb egy évet várnom egy jó pacalra.
Ölel unokaöcséd,
Balázs
