M. Kiss Márti: A reggeli futás többet tesz a léleknek, mint a testnek

FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN

Sport és művészet – van-e közös e két dologban, s ha igen, hol látható az az egyik, és hol a másik irányzat kedvelői, ill. művelői számára? Erre is kíváncsiak voltunk, mikor Civil a pályán rovatunkban megkérdeztük M. Kiss Márti képzőművészt, aki délelőtt rajzpedagógus, hivatalos munkája után pedig ecsetet ragad az otthoni műtérmében, hogy kiélhesse vonzódását a festészet felé. Hogy a köztes időben jut-e ideje a testmozgásra, az kiderül az interjúból.

Egy festőművész, aki adott esetben órákat képes görnyedni a vászon előtt, hogy a legapróbb részletekbe menően is tökéleteset alkosson, mennyire figyel oda, hogy fizikai állóképességét tekintve ő maga is rendben legyen? 

Nagyon fontosnak tartom a mozgást. Már gyermekkorom óta ebben nevelkedtem, hiszen a kisfaludi házunktól biciklivel jártunk az egyházgellei alapiskolába, ami hat kilométeres távolságra volt tőlünk. Ha fújt, ha esett, kerekeztünk. Később, mikor Pozsonyban folytattam a tanulmányaimat, a napi tekerés elmaradt, de most újból rákaptam az ízére, és

ha tehetem, akkor kerékpárral járok be a munkámba, a Vámbéry Ármin Alapiskolába.

A kerékpárom egy padlási szerzemény, klasszikus nőies, kosaras bringa, amit lecsurgattam mindenféle pasztellos színekkel, hogy szebb legyen. Akkor ülök csak autóba, ha valami nagyobb taneszközt kell magammal vinnem az iskolába. A táv nagyjából nyolc kilométer, ami igazán nem esik nehezemre, mert szeretek biciklizni, ahogy futni is. Heti két-három alkalommal, és mindig reggel, még tanítás előtt.

Mi vitt rá a korai kocogásra? A legtöbb embert nehezen lehet kiugrasztani ilyenkor az ágyából.

Általában hat óra után már felébredek, és nagyon jó érzés egy kis kocogással kezdeni a napot. Szerintem ez többet tesz a léleknek, mint a testnek. Nagyjából másfél éve vált a reggeli futás a rutinommá, de nem egyedül vagyok ilyen csodabogár. Van egy kollégám, Bohuš Pista, aki 10-12 kilométert lefut már hajnalban. Fontosnak tartom, hogy az ember fitt legyen. Szeretem, ha aktív a test, mert ezáltal azzá válik a lélek is. Jó érzés, ha az ember mozgékony és rugalmas. Ezért kezdtem el a már említettek mellett crossfitre is járni.

Szintén reggel?

Naná! Általában hét órakor kezdődnek az edzések, szintén heti két-három alkalommal. Van, hogy gimnasztikai gyakorlatokat végzünk, van, hogy tabata-napot tartunk, vagy a saját testsúlyunkkal dolgozunk, esetleg súlyzózunk. A gimnasztika a kedvencem.

Szeretek a gyűrűn nyújtózkodni, mert abban van valami kifinomultság.

Az ember általában nehezen indul neki, de a végén mindig ott a katarzis. Boldogsághormonok szabadulnak fel bennem a mozgás által, és ez nagyon jó tud lenni.

Gyakran előfordul, hogy biciklizés vagy futás közben jött az ihlet?

Nagyon sok alkalommal. Mikor tekerek vagy kocogok, nagyon ki tudok kapcsolni, s ilyenkor jut idő arra, hogy megnézzem a természetnek azokat a rejtett zegzugait, melyekből ihletet kapok. A munkáimon is nagyon sokszor előfordulnak a természet apró részletei. Nem romantikus tájképet képzelek el, hanem kaotikus részletekből, absztrakt formákból próbálok kihozni valós energiákat.

Van-e kedvenc helyed a környéken?

A Kis-Dunát nagyon szeretem, mivel szinte a partján nőttem fel. Dióspatonyrét a szívem csücske. Van ott egy holtág a folyón, ahol nyáron csónakázni, télen pedig hokizni szoktunk. Barátok, család, unokatestvérek, nagybácsik. Faágakból ácsolunk magunknak hokibotot, és élvezzük a játékot. Ez a hagyomány felnőttként sem múlt el, csak az kell, hogy befagyjon a víz.

A csapatsportokról még nem ejtettünk szót. Ezek szerint a jégkorong az egyik kedvenc?

Nagyon szeretem a hokit. A 2002-ben, amikor világbajnokságot nyertek a szlovákok, nagyon szurkoltam nekik. Oda voltam Pálffyért, Šatanért, Bondráért, Demitráért, Hossáért. Ladislav Nagy volt a kedvencem. Emlékszem, Pozsonyban egyszer részt vettek egy tenisztornán, oda is elmentem, hogy élőben láthassam őket. Róluk készült poszterek borították a falamat. Ez a szenvedély később alábbhagyott, de a nagy tornákat megnézem, az idei szlovákiai világbajnokságot is követtem, amíg játékban volt a hazai csapat.

Van-e ezen kívül olyan sporttal kapcsolatos pillanat, amit örökre az emlékezetedbe véstél?

Gyere Egérke, gyere, kicsi lány! – még most is szinte kiráz a hideg, ha fülembe csengenek Vitray Tamás Egerszegi Krisztinát buzdító szavai, aki a szöuli olimpián 200 méteres hátúszásban szerzett aranyérmet. Ez például egy ilyen pillanat volt, még gyermekkoromból.

De említhetném a magyar férfi vízipólós fiúkat is. Jó húsok voltak, szerettem őket. Jevgenyij Pljuscsenko ugyancsak hatalmas kedvencem volt.

A klasszikus stílusú fellépéseibe mindig belecsempészett egy kis popot is, ettől még egyedibb lett a kűrje. A jégtánc mindig is vonzotta a figyelmemet a művészisége miatt. Nagy élvezettel követem emellett az olimpiai megnyitókat. A legemlékezetesebb számomra talán a 2000-es Sydney olimpia nyitóceremóniája volt.

Témánál vagyunk, mivel az ilyen monumentális eseményeken találkozik egymással a sport és a művészet. Ezeket a közvetítéseket művészi szemmel szoktad követni?

Egyszer voltam egy előadáson, melyen megfogtak Pavol Kráľ, a Szlovák Képzőművészek Szövetségének elnökének szavai. A művészetek fontosságát hangsúlyozta, és rávilágított, hogy művészet nélkül minden színtelen lenne az életünkben.

Gondoljunk csak bele, egy stadiont nem elég csak felépíteni, ahhoz valamilyen formában kell adni egy kis díszítést, kell, hogy egy dizájn szerint legyen megtervezve, hogy lelke legyen az építménynek.

Kíváncsi vagyok, a jövő nyári tokiói ötkarikás játékokon mivel rukkolnak majd elő. Japánban kimagasló a tervezői kultúra. A képzőművészetben hangsúlyos szerepe van a plakátoknak. Lehet, hogy én is terveztetek majd valamit a diákjaimmal erre a témára. Egy olimpiai megnyitó tele van táncelemekkel, grafikai megoldásokkal, zenei hajlításokkal, mert ezek teszik lenyűgözővé a pillanatot. Ebben látom a sport és a művészetek összetalálkozását.

Ehelyütt nem szerénytelenség megemlíteni, hogy a dunaszerdahelyi MOL Aréna kápolnájában Te is letetted a kézjegyedet, hiszen a sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló festmény a kezed munkája.    

Megtisztelő felkérés, egyben nagy kihívás volt a kép elkészítése. Kevés időm volt megfestni, de sikerült, és ez jó érzéssel tölt el.

Örülök, hogy ilyen formában én is részese lehetek annak a pozitív töltetnek, ami a DAC-ot körülveszi.

Noha a csapatot nem követem vérbeli drukkerként, a diákjaim által eljutnak hozzám a hírek, mert ők lelkes szurkolók. Jó látni, hogy van miét helyben rajonganiuk, és, hogy a futball így összekovácsolta az embereket. Jó lenne, ha ez a kulturális téren is megvalósulna.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább