Az első részben már beszéltünk arról, miért tettetjük gyakran azt, amik, akik nem vagyunk.
Most inkább arról lesz szó, mi történik akkor, ha a „tettetés”, az „úgy csinálok, mintha”, annyira beivódik a hétköznapjainkba, hogy ha akarnánk, sem tudnánk már máshogy cselekedni.
A barátoknak, de inkább úgy fogalmaznék, a jó ismerősöknek nagyon szeretnénk minden szempontból megfelelni. Olyannak lenni, mint aki… S ide bármit behelyettesíthetünk. Tényleg bármit. A lényeg, hogy annak mutassuk magunkat, ami az adott közegnek, a családi elvárásoknak, az osztálytársaknak, illetve a kollégáknak, stb. megfelel.
Amikor már túl vagyunk azon, hogy mindent megtettünk ezért, mi következik?
Az, hogy könnyedén olyanná is válhatunk. Ugyanis elkerülhetetlenül nyomot hagy rajtunk, ha nem úgy cselekszünk, ahogy őszintén, az ösztöneinknek megfelelően tennénk. Ha visszafogjuk, ha megerőszakoljuk magunkat a látszat kedvéért, azaz, ha „úgy teszünk”, már módosítjuk az alapprogramunkat, felülírjuk az eredeti reakciónkat és mesterségesen viselkedünk. S miközben átadjuk magunkat ennek, óhatatlanul is azonosulunk vele. A hitelesség pedig nagyon fontos, ha jobbnak, okosabbnak, szebbnek szeretnénk látszani.
De sajnos számos hátulütője van annak, ha így cselekszünk. Olyan barátokat vonzunk majd, akik hasonlóan viselkednek, olyan párt találunk, aki ebbe a pózba szeret bele, nem belénk – mert valójában minket nem is látnak.
Amikor pedig az álca végül lehull, amikor már nem marad energia a tettetésre, egy új, egy más ember bújik elő.
Egy olyan, aki már nem annyira szép, nem annyira belevaló, nem olyan csinos, nem olyan erős. Nem olyan, amilyen volt, megváltozott. Vagy mindig is olyan volt?
Nagyon nehéz követni egy ember személyiségfejlődését. A legfontosabb az volna, hogy ha elfogadnánk magunkat úgy, ahogy vagyunk, mégpedig a szó legkonkrétabb értelmében.
Akkor járunk a legjobban, ha mi vagyunk saját magunk legjobb barátai.
Csakis így tudjuk megadni az alapértelmezett Én számára azt, amire szüksége van. Önszeretetet, önelfogadást. S ez végül őszinte barátságokat eredményez majd, tiszta kommunikációt a családban, az iskolában, a munkahelyen, a mindennapi életben.
Ez volna a Titok? Nem, biztosan nem. De az tény, hogy a boldogság választás kérdése is. Annak a kérdése, hogy milyen magatartás mellett voksolunk. Döntsünk hát őszinte szívvel.
