A Márton-napi libalakoma legendája

KLIKK OUT-ARCHÍVUM

A cikk megjelent a Klikk Out 2012/10. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

Ha Márton-nap, akkor liba és újbor minden mennyiségben. Libavacsora, újborkóstolás és a kettő keresztmetszete: a legtöbb, november 11-e körüli program e kettő köré épül, kiegészítve a Márton-napi hagyományismereti játékokkal, esetleg tollfosztással. A november 11-i Márton-nap zárja le a népszokás szerint az éves gazdasági munkákat, kezdetét veszi a természet téli pihenő időszaka. Napjainkban ebből  leginkább a Márton-napi liba fogyasztása maradt fent. A naphoz azonban Szent Márton legendája is kötődik. És vajon miért éppen liba és miért éppen Márton…?

Márton, egy római tribunus i.sz. 316-ban született fia 18 éves korában apja kívánságára a légió katonája lett, s a legenda szerint ennyi idős colt, amikor palástját odaadta egy didergő koldusnak. Nem sokkal később Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és misszionárius lett, majd 371-ben a Loire menti Torus püspökévé választották. A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de a nagy gágogás elárulta. De nem csak emiatt faljuk fel őket, hanem mert a tavaszi kisliba erre az időre érte el a vágósúlyt, és lehetett tömni is… Úgy tudni, meggyőző és hiteles püspök volt, aki az imádságot és a lelkészséget össze tudta egyeztetni a jótékonysággal. Időszámításunk után 397-ben hunyt el. Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra, Franciaországban pedig az 5-6. század fordulóján egyenesen nemzeti szentként tisztelték. A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy

Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét,

a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

Egyéb oka is van, hogy a nagy lúdevés éppen Márton-napra esik, hiszen a Márton-napi ünnepek és népszokások a böjti időszakkal állnak összefüggésben. A 40 napos böjtöt Vízkereszttől kezdve számolták vissza, így jutottak a Márton-nap utáni november 12-éhez, amely a böjti időszak kezdetét jelentette.

A gazdák és a mesteremberek is ilyenkor gyújtottak először gyertyát a télies napok beköszöntével. A mesteremberek megvendégelték inasaikat, gyertyát is gyújtottak, ezért hívják a libavacsorát gyertyavacsorának. Libát pedig azért ettek, mert ekkorra már szépen kigömbölyödött. A babona szerint Márton napján azért kell ludat vágni, hogy az év folyamán éhen ne vesszünk, na és persze koccintani is kell az újbort tartalmazó Márton-pohárral, hogy aztán ne szomjazzunk egy éven át. A lúdpecsenyéből azonban nem csupán jól lehet lakni, hanem a jövendőre is lehet következtetni. Ha a mellcsont fehér, akkor lesz elég hó egész télen. Ha Márton-lúd mellcsontja veres, száraz tél jő, hideges – tartja a mondás. Sokfelé azt tartják, a Márton-napi a márciusi időjárást mutatja. Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta volna. Sok helyen rendeztek Márton-napi bálokat, vásárokat.

A lúd gazdasági szempontból tekintve a legszükségesebb háziállatokhoz tartozik, mert nemcsak a húsa hasznos, de zsírja finom ízénél fogva sokkal értékesebb a sertésénél, tolla pedig majdnem nélkülözhetetlen. Ami a máját illeti, az a legkényesebb ínyencek által is méltányoltatik. Állítólag, aki ezen a napon libát eszik, arra gazdagság és bőség vár az év hátralevő részében is! Úgy hitték minél többet esznek-isznak, annál egészségesebbek lesznek. Tipikus ételek ezen a napon a libaleves és libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal.

A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább