A karácsonyi szeretetáradat után már a szerelmesek Valentin-napját is letudtuk, és akik a közösségi oldalakon szeretik élvezni az „ünnepeket”, talán már a húsvét közeledtét számolják.
Megszokhattuk, ahogy napjainkban sok egyéb, úgy az események megélése is megosztja a véleményeket. Ki így, ki úgy szeret a szűk vagy tágabb környezetében ünnepelni, búslakodni, netánmég gyászolni is.
De vajon miért ítélkezünk mások szokásai felett? Miért zavar nem kevés embert mások túlfűtöttsége, miért jelenti ki valaki például, hogy: utálom a Valentin-napot?
Biztos vagyok benne, hogy február 14-ét sokunk töltötte egyedül és tán nem mozgat meg bennünket, vagy nem akarjuk, hogy megmozgasson egy „sima” Valentin-nap, ugyanis sokan vannak azon a véleményen, hogy a szerelem nem egy nap kell, hogy beteljesüljön.
Viszont annyi szívecskés bejegyzés volt Bálint-nap estéjén a fészbukon, hogy komolyan kezdtem irigykedni. Valójában voltam én már olyan szerelmes, hogy a Dunának tudtam volna menni, viszont ha nem is ünneplem gőzerővel, mégsem utálom a szerelmesek ünnepét.
Pusztán azért, mert szerelmesnek lenni jó…
