Mit is jelent ez? Mindkét nemnek megvan a saját feladata? De mégis ki mondja meg, hogy mi lenne az? Az emberek életfelfogása, meglátásai időről időre változnak. Minden emberé más és más, ugyanakkor az egyes koroknak megvannak a maga jellemzői.
Gondoljunk csak bele, volt idő, amikor elképzelhetetlen volt, hogy egy nő dolgozzon. A háztartás és a gyermeknevelés volt az élete, ettől többet nem is kívánhatott, s akkor talán még nem is kívánt. Megelégedtek azzal, hogy melegen tartsák az otthonukat, gondoskodtak csemetéikről, odafigyeltek férjükre. Majd jöttek az első többre vágyó nők. Ők voltak azok, akik nem érték be ezzel a szereppel. Egyenrangúságot akartak. Hosszadalmas harcba kezdtek. Nehezen, de idővel aztán az emberek kezdték elfogadni, hogy egy nő is vállalhat munkát, építhet karriert.
Mára állítólag már egyenrangúság is van a két a nem közt, de erről talán inkább most ne beszéljünk… 🙂
Szóval, mára sikerült eljutnunk odáig, hogy teljesen természetes, hogy a nők és a férfiak egyaránt dolgos hétköznapokat élnek. Már cseppet sem néznek ránk furán azért, ha dolgozni megyünk. Egyre több a karrierista nő, aki minden erejével azon dolgozik, hogy sikeres legyen.
Egyre több az olyan nő, aki nem éri be a családalapítással, gyermekneveléssel. Ettől többre van szükségük.
Én magam is e csoportot erősítem, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a családalapítással még nem igen foglalkoztam eddig. Hogy ez jó vagy rossz, azt inkább hagyjuk… 🙂
Bár manapság teljesen természetes, hogy egy nő aktív és tenni vágyó, még mindig vannak, akik ezt nem értik, kicsit talán még rosszallják is. Vannak, akik egyszerűen képtelenek felfogni, miért akar egy nő saját maga megküzdeni a céljaiért. Azt gondoltam, ez kizárólag az idősebb generációra igaz, akiket nem is lehet hibáztatni ezért, hiszen ők még teljesen más világban szocializálódtak. Másképp látják és értékelik a dolgokat. Nincs is ezzel baj. Ugyanakkor be kellett látnom, hogy ez cseppet sem kizárólag az idősebbeket jellemzi.
Körülnézve a világban annyi, de annyi olyan fiatal nőt látni, aki csak azon töri a fejét, hogyan úszhatná meg a munkát. Mindent akarnak, de semmiért sem tesznek.
Inkább fognak maguknak egy férjet, akinek gyorsan szülnek egy-két gyereket, ezzel is jó pár évre biztosítva a saját nyugalmukat. Vágyaik megvalósítását mástól várják el. Tengődnek a mindennapokban, s várják, hogy a férfi megdolgozzon mindenért.
Félreértés ne essék! Nem azokról beszélek, akik anyasági szabadságra mennek, hogy kisbabájuk mellett lehessenek, és nem is azokról, akik bár becsületesen dolgoznak, az anyagiak nagy részét mégis a férfi tudja megteremteni. Még véletlenül sem rájuk gondolok! Hiszen ez mind rendben van. Én azokról beszélek, akik egyenesen kihasználják, kizsigerelik a férfit. Azokról, akiknek lehetőségük lenne kivenni a részüket az anyagiakból is, azonban önszántukból, feltett kézzel tiltakoznak ez ellen. Azokra gondolok, akik csak úgy vannak az életben és élvezik a mások által szerzett javakat. Ők azok, akiket képtelen vagyok megérteni.
Vajon tényleg nem vágynak arra, hogy olyasvalami gyümölcsét élvezhessék, amiért saját maguk küzdöttek meg?
Nos, lehet, hogy mindez csak számomra érdekes jelenség, hiszen a napokban, amikor ezt a témát boncolgattam, anyukám is megmondta: „Be kell látnom, nem normális gyerekeim vannak.” 😀 😀
