A munkahelyem, ahol a napi nyolcamat nyomom, igen komolyan veszi a koronavírust. Épp kaptam egy linket az egyik közös cseten, amin arról írnak, hogyan foglaljuk le a gyerekeket otthon.
Nálam mindez csak egyes számban értendő, ugyanis Bébé fiam egyke még. Nem tudom, hogy ez szerencse, vagy szerencsétlenség-e a jelen helyzetben, bár mégsem bánnám, ha ellene egymással a kettő, vagy három gyerkőc.
Az is nagyon jó és hasznos dolog, ha otthonról dolgozhat az ember lánya, de ilyenkor, amikor mindenki egy rakáson igyekszik átvészelni a sanyarúbb időket, mégsem olyan egyszerű. A konyhaasztalon ott díszeleg a kiterített laptop, amin a macskák néha keresztülmennek. Az egérnek már nincs hely, miért is lenne. Kicsi lakáshoz, kicsi konyhaasztal dukál, amin a hely ugyanúgy kicsi. Amit nem foglal el a sószóró, a dundi tekercs papírtörlő és a vázában dögledező, félig szép virág, az mind megmarad az egérnek, tehát a nagy semmi. Legtöbbször még a laptop fele le is lóg az asztalról.
Micsoda remek munkakörnyezet! Ha ezt megspékeljük egy félig beteg négyévessel, háát… megy a buli minden nap.
Tehát jöhet a bekuckózás! Nem olyan fajta vagyok, akit könnyen be lehetne paráztatni, legalábbis azt hittem. Mindmáig. Nem mondom, hogy igazi, valódi, gyomorba maró pánikba estem a koronahelyzettől, de azt sem, hogy nem. Azt hiszem, legfőképp a stresszelők stresszelnek. Ezért próbálom az összes szóba jöhető stresszfaktort kizárni, mindet. Amint a munka kész, és a nap nagyját épségben átvészeltük, újabb és újabb programokat találunk ki.
Így hát kitaláltam, hogyan foglalhatnánk el magunkat ezekben a napokban, amikor se játszótér, sem játszóház, sem egyéb programok, koncertek, sem mozi nem jöhet számításba. Íme a kis listám, hátha Titeket is inspirál majd.
Mivel magam is igen komoly laikus filmkritikus vagyok, igyekszem átadni a „Tudást” a csemetének is. Így a nagyszerű, világbéke szépségű díznis mesefilmek mellett, szépen lassan megismerkedtünk a japán animék keserédes, ám annál varázslatosabb világával. Azóta is innen a nagy kedvenc. S hát én is bevallhatom, magam sem bánom a közös filmestéket és a japán animéket sem.
Ha már filmezés, akkor elengedhetetlen egy kis harapnivaló. Ebbe persze ugyancsak bele lehet vonni a gyerkőcöket. Hiszen mindig jól jön egy kis a ropogtatnivaló az otthoni mozi alatt.
Ha már amúgy is otthon ül az ember, úgysem áll meg az örök körforgásban. Ami annyit tesz: soha nem lesz rend. Semmi remény rá. Azaz bátran vághatja a gyerek a miliméter vastagságú fecnijeit, nyugodtan számolgathatja az asztalra borított rizsszemeket, bátran kiöntheti a földre a legot és eljátszhatja az egész lakásban, simán felmászhat a mosott és mosatlan ruhakupacok tetejére és kiabálhatja, enyém a világ! Mert az övé is.
S hogy ne telepedjen teljes pánik a rendmániás(abb) anyukákra, örömmel jelentem be a következő pontot, azaz a közös elpakolás és takarítás bevezetését. A sok otthon töltött idő segít az új közös felelősségvállalás rendszerének bevezetésében, kellő számú ismétlésére és eme jó szokás kialakítására és be is tartására. Nem mintha eddig nem lett volna rá lehetőség, de ha eddig nem tettük még meg ezt a – nagy – lépést, akkor tényleg itt az ideje.
Tartalmas otthoni időtöltést minden hasonszőrű csendes pánikolónak! : )
