FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Civil a pályán rovatunk áprilisi vendége találkozásunk másnapján ünnepelte kerek születésnapját. Hogy hányadikat, azt illendőségből természetesen nem áruljuk el, de ha így tennénk is, úgy sem hinnének nekünk az olvasók, mert interjúalanyunk jó pár évet szerénytelenség nélkül letagadhatna a korából. Ám azért, hogy ez így van, keményen meg is dolgozik. Csörgei Tündével, a Csaplár Benedek Művelődési Központ művelődésszervezőjével, a Gézengúzok bábcsoport vezetőjével beszélgettünk.
Egy közös ismerősünk súgta meg, hogy alig van olyan gymstick edzés, amelyről hiányoznál. Azt is hozzátette, biztos jó alapjaid voltak a sportoláshoz, mert látni a mozdulataidon. Igaza van?
Igazán köszönöm a bókot, örülök, ha más így látja. A válaszom sem lehet tagadó, hiszen gyerekként, majd kamaszként, később pedig egyetemistaként is kézilabdáztam. Magyarországról származom, a Baja melletti Csátalján jártam alapiskolába. Már gyerekként is szerettem a közösségi életet, átélni a csapatsportok nyújtotta örömöket, közös sikereket.
Szerettem magam körül venni olyan emberekkel, akikkel jól éreztem magam. Azért volt erre nagyon jó a kézilabda, mert közösségformáló volt számomra.
Nem voltam kimagasló játékos, de mindig harcoltam, küzdöttem a pályán, és élveztem a játékot. Így volt ez a középiskolás éveim alatt Kalocsán is, majd Baján a tanítóképző főiskolán. A sport iránti szeretetemet ezekben az években alapoztam meg.
Aztán egy rövid ideig tartó magyarországi tanítói munka után jött a sorsdöntő változás az életedben, jelesül, hogy Szlovákiába költöztél, és itt alapítottál családot. Milyen hatással volt ez az addigi sporttevékenységedre?
Idestova 26 éve élek itt, és amikor a Csallóközbe kerültem, az első három évben Nemesócsán tanítottam. Ott volt egy tanárokból verbuválódott csapat, akikkel kézilabdáztunk, de néha kosaraztunk és röplabdáztunk is. Mindenfélét igyekeztem kipróbálni, de azt gondolom, az utolsó 8-9 évre tehető, hogy rendszeressé vált életemben a testmozgás. Ebben közrejátszott az egészségi állapotom is, mert észrevettem, hogy a folyamatos ülőmunka hatására megfájdultak a forgóim. Akkor azt mondtam, hogy ez ellen tenni kell, és
elkezdtem pilatesre járni, később pedig társult hozzá az alakformálás és a gymstick. Ezeket az edzéseket a jótékony hatásuk mellett szintén azért kedvelem, mert kiváló csapatot alkotunk, és jó hangulatban telnek a tréningek. Most heti három alkalommal járok tornázni, aminek köszönhetően remekül érzem magam.
Azt mondod, igazi csapatjátékosnak tartod magad, mégis van-e olyan egyéni sportág, melyet kipróbáltál és magadénak érzel?
Mivel sík terepről származom, ezért sokáig a bakancslistámon szerepelt a síelés, amit végül tíz évvel ezelőtt kipróbáltam és megszerettem. Azt gondolom, hogy most már egész jól síelek. A kerékpározást is nagyon szeretem, de igazán ez is csapatban megy nekem jól. Szerencsére egyre gyakoribbak a különböző biciklis akciók, csoportos kerékpártúrák. Már a nemesócsai kollégákkal is szerveztünk ilyen utakat. Eltekertünk például a tőkési vízimalomig. Erre a nyárra egy Balaton-kerülő túrát terveztünk be a barátainkkal.
Egyedül róni a kilométereket számomra unalmas.
Ezért nem szeretek egyebek mellett futni sem. Ugyanakkor, ha az időjárás megengedi, nagyudvarnoki otthonunkból biciklivel járok be a munkába.
A környékbeli kerékpárutak kiépítettségével elégedett vagy?
Egy kicsit kellemetlen, hogy Dunatőkés felé az egyik kanyarban véget a bicikliút, de azt gondolom, hogy egész jól haladunk. Tapasztalatom szerint Magyarországon ez már jobban ki van építve, de azt gondolom, az itteni önkormányzatok is sokat tesznek azért, hogy ezt a régiót is behálózzák a kerékpárutak.
Térjünk át a sportolásról a szurkolásra. Egykori kézilabdásként követed a dunaszerdahelyi kézis lányok meccseit?
Őszinte leszek, a fiam révén – aki évekig kézilabdázott – elsősorban a fiúk mérkőzésit látogattam rendszeresen. Szerintem az egyik legnagyobb szurkolójuk voltam, mert végig kiabáltam az egész meccset.
Mellettem nem igazán szerettek ülni a hűvösebb vérmérsékletű nézők, mert nagyon hangos vagyok, és nagyon odateszem magam.
A kérdésre válaszolva: a női kézilabdacsapatot figyelemmel kísérem, de jelenleg érdekeltség és idő híján néhány alkalomnál többször még nem jutottam el oda, hogy személyesen is megnézzem őket.
A szurkolás ezek szerint mégiscsak a véredben van. Van-e más olyan sportág, melynek a rajongója vagy?
Az enyém egy nagyon sportszerető család. Otthon a focimeccsek nézése természetes dolognak számít. A férjem és a fiam Liverpool-drukkerek, és DAC-meccsekre is járnak. Nálam ez egy kicsit specifikus, mert a meccsek előtt a szurkolói arcfestést végzem. Ám ha igazán nagy tétmeccs van, és az időm is úgy engedi, akkor szívesen maradok ott a stadionban.
Otthon viszont rajongva nézem a Forma1-et, az úszóversenyeket és a focit is természetesen. Télen a téli sportokat: síugrást, biatlont, műkorcsolyát.
Ha módunkban áll, szívesen megnézzük a meccseket élőben is a helyszínen. Néha vissza kell fognom magam, nehogy én legyek a leghangosabb. Volt, hogy a lányom azt mondta, hogy két méterrel arrébb ül tőlem, mert úgy beleéltem magam a szurkolásba.
Egy DAC-meccs hangulata mennyire tud megérinteni?
Amikor idekerültem, rádöbbentem, hogy mi, anyaországi magyarok nem éljük meg úgy a magyarságunkat, mint a határon túliak. Az ittenieknek – és ennyi idő után már én is ide sorolom magam – egészen másképp hangzik a himnusz, egészen másképp hangzik a Ria-ria-Hungária. Azt érzem, hogy láthatatlanul is megfogjuk egymás kezét, és együtt vagyunk. Engem ilyen érzés kerít ilyenkor hatalmába.
Villámkérdés. Mondj kapásból három sportolót vagy akár csapatot, akiket példaképként állítanál azoknak a gyerekeknek a számára, akikkel a bábcsoportban foglalkozol! Akár a jelenből, akár a múltból.
A múltból elsőként Egerszegi Krisztina. A második legyen a magyar vízipóló-válogatott, és hogy egy kicsit hazabeszéljek, végül legyen a DAC.
Úgy gondolom, mindhárom egy sikertörténet nagyon sok befektetett munkával a háttérben.
Ha nyernél a lottón, de az lenne a feltétele annak, hogy megkapd a pénzt, hogy azt csak sport célra használhatod fel, akkor mi lenne az?
Nem rossz alku még így sem. Mindenféle képpen csapatsportokra költeném, és nem feltétlenül a focira. Vannak olyan sportágak, melyek jobban rá vannak szorulva az anyagi támogatásra. Ilyen szerintem a vízilabda. Ha még azt is feltételül szabnák, hogy a nyereményemet csak Dunaszerdahelyen költhetem el, akkor kezdésnek építenék belőle egy uszodát.
