Képzeljétek el úgy a Vikkendhouse-t, mint egy terebélyes zenefa, melyen hétről hétre más értékek teremnek. Mindegyik termés egy emberhez kötődik, azt leszakítva megismerhetjük azt a csodálatos és egyedi zenei világot, amit belekódoltak. Dunaszerdahelyen van több olyan zenerajongó, akik különös figyelmet fordítanak a zene minőségi hallgatására és gyűjtésére. Keszőcze Ferenc pont ilyen „zenei feinschmecker”, akinél van jó pár menő MiniDisc-, CD-, lemez- és kazettalejátszó. A beszélgetésben mesél a zenei útjáról, a mixben pedig meghallgathatod a 10 kedvencét a sokból.
Fotó: Ugróczky István
Keszőcze Ferenc vagyok, építész. Legalábbis hivatalosan és általában építész. Van egy kis tervezőirodám… De ismersz, mindennel – is – foglalkozok. Ami jön. Légi gyerek vagyok, bár már lassan harminc éve hogy nem ott élek. Jelenleg Dunaszerdahelyen, kábé 15 éve.
A zene megszállottjaként és high-end audió felhasználóként ismertelek meg. Mesélnél kérlek arról, mikor kezdődött ez a kapcsolat?
Hát a kezdeteket egész pontosan be tudom lőni, sose felejtem el. Úgy 10 éves lehettem, amikor a faterom elment a Tuzexba szőnyeget venni, de helyette egy egész jó fajta kazettás magnóval jött haza. Máig megvan, nagyon jó cucc. És hozzá pár kazetta, az egyiken a Pink Floyd – Wish You Were Here c. album volt. Na ott, akkor ez a zene indította el bennem ezt a rajongást. A másik kazin egy Kraftwerk-album volt. Akkor még persze azt se tudtam, hogy mi az a Kraftwerk, ahhoz túl kicsi voltam, és ahogy a régi kazettákra mindig az aktuális kedvencet játszottuk föl, ezt valahogy sose töröltem le. Csak sok év után ismertem meg a Krafwerket, és jöttem rá, hogy ezt én már kis korom óta imádom.
Gyermekkorodtól napjainkig milyen fázisokon haladtál át a zenehallgatást illetően? Gondolok itt irányzatokra és különféle előadókra…
Azt hiszem, azzal, hogy középsuliba elkerültem Ógyallára, koleszba, az ottani környezet, az emberek, a klubok, a bulik – ez mind hozzátett ahhoz, hogy a Depeche Mode mellé ezer más irányzatot és stílust szívjak magamba. Kezdve az underground rockzenétől a punkon keresztül az elektronikáig. Itt külön kiemelném az újvári Kliket a Csemadok-pincében. Aki a 90-es évek elején oda járt, az most tuti mosolyog és bólogat. 🙂
Akkor még, ugye, nem volt internet a zsebedben, mint most, hogy két kattintás után bármit meghallgathatsz. Akkor el kellett menni stoppal Prágába Dead Can Dance-koncertre az élmény után. Azért stoppal, hogy a zsebpénzedből maradjon cédére, meg sörre.
Utána a fősulis korszak meg maga volt a zenei Kánaán. Berobbant az elektronikus zene, meg minden, amit a pozsonyi klubélet nyújtani tudott.
Ki a három abszolút kedvenc, akiket bárhol és bármikor meg tudsz hallgatni?
Lehetetlent kérsz. Nincs három kedvenc. Harminc, negyven, talán. Minden korszakból vannak kedvencek, minden hangulatomhoz van kedvenc…
De ha muszáj:
Recoil (Alan Wilder)
Pink Floyd
Massive Attack
Nitzer Ebb
Underworld
Bocs, ma nem vagyok jó matekból. 😉
Mi volt eddigi életed legnagyobb zenei élménye?
Pink Floyd-koncert, Prága. Strahov stadion. 1994 szeptember.
Milyen formátumban fogyasztod a zenét? Digitálisan vagy analóg lejátszókkal?
Szinte minden létező formátumban. Nagy analóg rajongó vagyok, de sajnos nincs akkora bakelit-gyűjteményem, mint szeretném. Nagy kedvencem a mára már majdnem kihalt Minidisc.
Az utóbbi időben a kedvenc rádióadóm sajnos messze nem hozza azt a zenei minőséget és változatosságot, amit megszoktam, ezért mostanában sokat használok streaming-szolgáltatást. Gyors, kényelmes. És így legalább olyan új zenékre is ráakadok, amik amúgy nem is jutnának el hozzám. Ezt a fajta zenét nem nyomják a rádiókban.
De ha zenét veszek, akkor az leggyakrabban CD, néha bakelit.
Tudom, hogy rajongsz a ritka, ám nagyon értékes zenei darabokért. Ha választhatnál, hogy melyik szuperértékes lemezt vedd meg, melyik lenne az?
A Recoil Bloodline c. albumára bakeliton nagyon sokáig vadásztam. Még soha nem adtam ki annyi pénzt zenére, mint amibe ez a lemez került. Teho Teardo and Blixa Bargeld, Nerissimo című albuma, és a Spring és Fall EP-k, amire most vadászok.
Szerinted mitől jó egy zene, és mi kell ahhoz, hogy megszólítson téged?
Nincs olyan hogy rossz zene. Na jó, van. Vannak számomra elviselhetetlen zenei stílusok. De van olyan is, ami régebben pont beletalált egy aktuális elmeállapotomba, imádtam, most viszont már nem bírom végighallgatni.
Hangulatember vagyok. Ha valami újdonság jön felém, annak bele kell találnia. Emellett nagyon fontos, hogy azt a mondanivalót hogy tudja kifejezni. És ehhez nem kis tudás kell, hogy legyen a háttérben.
Mi alapján válogattad össze a zenéket a mai mixbe?
Nem volt könnyű dolgom. Sokat agyaltam rajta, milyen zenéket is mutassak, de aztán a helyzet hozta a megoldást. Hazaérve fogtam a régi laptopom, mert azon már rég nem aktualizáltam a zenéket. Amit azon találtam, régi nagy kedvencek, abból válogattam. Teljesen más lett volna a lista, ha az irodában a hátam mögött tornyosuló CD-kupacból, vagy ha telefonom listájáról válogatok. De ha ezt holnap csinálnám, akkor is más számok lennének itt.
Nem akarok belemerülni abba, hogy miért pont ezek a számok. Az túl hosszú lenne. Talán csak az utolsó számról, a Best Mamgu Ever, az utolsó szám az albumon, a tökéletes “utolsó szám”. Szinte minden album végére rátenném. Vagy minden koncert után lenyomnám, hogy kifújd magad, mielőtt kimész a teremből. Muszáj volt betennem utolsónak.
A MIX:
TRACKLIST:
1. Underworld – Trim (A Hundred Days Off)
2. Yello – Night Flanger (The Anthology, Vol. 2)
3. The Young Gods – Gasoline Man (Tv Sky)
4. Nitzer Ebb – Hearts And Minds (Body Of Work)
5. Depeche Mode – Lie To Me (Some Great Reward)
6. Recoil – Edge To Life (Bloodline)
7. Portishead – Flowers Boom (Pearl)
8. The Cure – Love Song (Disintegration)
9. Recoil – Missing Piece (Unsound Methods)
10. Underworld – Best Mamgu Ever (Oblivion with Bells)
