A napokban megkérdezték tőlem, hogy miben hiszek. Érdekes kérdés, kevesen tették ezt fel nekem. Ennek ellenére azonnal tudtam válaszolni. Abban hiszek, hogy mindig minden okkal történik.
Elsőre butaságnak hangozhat ez, én mégis hiszem, hogy igaz. Persze, amikor épp valami rossz dolog történik velünk, akkor nehéz a jót keresni benne. Nem is azt mondom, hogy azt a bizonyos okot azonnal észrevesszük. Sok esetben csak később, akár évek elteltével jövünk rá a dolgok miértjére. Van, hogy csak hosszú idő múlva, amikor már tiszta fejjel tekintünk a történtekre, csak akkor értjük meg, mi miért történt.
Azonban amint megértjük a dolgokat és képesek vagyunk némi kis pozitívumot tulajdonítani neki, enyhül majd a fájdalmunk.
Úgy hiszem, sokszor azért történik velünk valami rossz, hogy tanuljunk belőle, hogy legközelebb tudjuk, hogyan oldjuk meg a hasonló helyzeteket. Sőt, abban is hiszek, hogy olykor azért jön a rossz dolog az életünkbe, hogy az által elkerüljünk valami még rosszabbat.
Nehéz erre gondolni, amikor épp fájdalommal teli a szívünk. Amikor mindent sötétben látunk, amikor szinte már felkelni sincs kedvünk, olyannyira szomorúak vagyunk.
A velünk történtek miatt elkezdjük okolni az egész világot, haragszunk mindenre és mindenkire. Magányra vágyunk, elszigeteljük magunkat még a szeretteinktől is.
Beleburkolózunk a fájdalomba. Ilyenkor nehéz szem előtt tartani a „minden okkal történik” dolgot. Talán ilyenkor még nem is kell.
Hagyjunk magunknak egy picike időt elmerülni az érzéseinkben, engedjük meg magunknak, hogy kicsit szomorúnak érezzük magunkat. Éljük át a fájdalmat. De aztán azonnal rázzuk meg magunkat és próbáljunk meg okulni a történtekből. Figyeljünk az apró jelekre, amik vigaszt nyújthatnak számunkra. Gondoljuk át alaposan a velünk történteket, majd fordítsunk belőle minél több tanulságot a hasznunkra. Ha ez sikerült, többé ne tekintsünk hátra. A jó dolgok előttünk vannak…
