Előítéletekből igazán nincs hiány köztünk, emberek közt. Képesek vagyunk akár ismeretlenül is, első pillantásra elítélni valakit. Sokszor talán még magunk sem tudjuk, miért, de megtesszük. Az elítélt embereket szinte kitaszítjuk a társadalomból, azt éreztetjük velük, hogy ők nem kívánatosak a köreinkben.
Az előítélet kegyetlenségét egy kis történeten szemléltetem. A fiúval, akiről a történet szól, még korábban találkoztam, viszont úgy hiszem, a vele történtek kellőképp bemutatják az emberi kegyetlenség egy fajtáját.
„Már hat éve szeretem ezt a lányt. Öt évig csak vágyakoztam utána és vártam. Egy éve tudhatom őt a magaménak” – mondta halkan a mellettem ülő fiatalember. Szemébe nézve láttam az őszinteséget, az elkeseredettséget. Megkérdeztem, mi a baj. Elmesélte, szíve választottjának szülei ellenzik kapcsolatukat.
„Be sem tehetem a lábam a házukba”
– hangzottak el szavai. Meghökkenve kérdeztem vissza ennek okára. A lány jómódú családból származik, kiknek elképzelése, hogy egy hasonlóan tehetős, diplomás férfi lesz pici lányuk társa. A fiúnak meg sem adták a bemutatkozás lehetőségét, azonnal elítélték, mivel nem végzett egyetemet, s a számláján nem sorakoznak a nullák…
Hiába szereti őszintén a lányt, mindent megtenne érte, hiába becsületes, kedves, intelligens. Mindez nem számít. Ha látni szeretnék egymást, csakis titokban tehetik. Egy baráti összejövetel során a lány édesanyjától azt az utasítást kapta, a vendégeknek mondja azt, egyedülálló. Nem engedte neki, hogy felvállalja kedvesét, mert úgy gondolta, azzal szégyent hozna a családra.
A történetet hallgatva egyre csak azon járt az eszem, hogy tehet ilyet egy szerető szülő? Hogy képes ok nélkül meggátolni gyermeke boldogságát? Ilyen szinten elítélni valakit, akit nem is ismernek?
A vágyakozással töltött öt év alatt persze jöttek-mentek a lányok a fiú életében, de egyiket sem szerette igazán. Amint megpillantotta a kiválasztott mosolyát, megszűnt körülötte a világ. S most, hogy végre együtt lehetnének, nem tehetik. Első hallásra a Rómeó és Júlia története jutott az eszembe.
A szülők hiúságának és butaságának következményeit a gyermekük viseli. Tényleg ilyen sokat számítana a rang és a végzettség? Nem hiszem… Sőt! Mindhiába szerepel valaki neve előtt doktori cím, ha szíve üres. S mihaszna birtokol valaki milliókat, ha nem ismeri a boldogságot.