FOTÓK: FEKETE NÁNDOR
Az egyik belvárosi lakótelepen nőttek fel, mindhárman birkóztak, mindhárman szeretik a focit. Ők így „három az egyben” elválaszthatatlan alakjai a dunaszerdahelyi lelátóknak, s amikor elhangzik a mondat: „Megjöttek a Csehek!” tudják az emberek, hogy igazából a Sanyi, a Tomi, meg a Zoli érkezett meg. A mai részben megtudjuk, milyen messze volt a Városháza térről – vagy ahogy ők mondják „a Radničnéről” – a stadion, és miben voltak jobbak egyenként is a DAC-nál?
Kezdjük az elején, mikor és hogyan kezdődött a kötődésetek a DAC-hoz?
Tomi: Egyrészről mindhárman a DAC-ban birkóztunk, másrészt nagyapánk által, aki annak idején édesanyánkat is elhordta focira.
Születési sorrendben persze, a Sanyi, én, meg a Zoli, de olyan is lehetett, hogy egyikünk még édesanyánk hasában volt, és meccsre „kellett” menni.
Aztán párhuzamosan a birkózás által, akkor még egy klub voltunk, mi, a foci- vagy akár a kézilabda-szakosztály. Később a labdarúgás különvált, majd szétesett az egyesület. Manapság talán Világi Oszkár is szeretné, hogy ismét egy klubba tömörüljünk, ahogy ez Ausztriában, vagy akár Pesten is működik.
Időben ez nagyjából hova tehető?
Tomi: 6-8 évesen kezdtünk el birkózni, és kötelező volt járni DAC-meccsre. A találkozók után kivettük a részünket a stadion takarításában is, de van valami, amire nagyon büszkék lehetünk: amíg fociban nem sikerült bajnokságot nyerni, addig mi egyéni csehszlovák, illetve szlovák bajnokok voltunk. Együtt edzhettünk a focistákkal, sőt még fociztunk is velük, Diňa, Veselý, Hodúr ellen például.
Zoli: Akkoriban gyerekként igazából két lehetőséged volt Szerdahelyen: fociztál vagy birkóztál. Nagyon nagy nevek voltak ebben a sportban!
Tomi: A dunaszerdahelyi birkózást magas szinten jegyezték akkor az országban. Tegyük hozzá, hogy mi a politikát sosem kevertük bele a sportba, én például a Trencsén színeiben is birkóztam, voltam ott szlovák bajnok is.
Ha megszólaltam magyarul, senki nem csinált belőle ügyet, de pl. Nyitrán voltam k. magyar, Győrben pedig megkaptam, hogy „megjöttek a tótok”.
Ugyanez érvényes a focira is, annak idején a hangosbemondó felolvasta a stadionban, melyikünk milyen címet, díjat nyert éppen.
Milyen volt a lelátói hangulat akkoriban?
Tomi: A nyolcvanas években talán a brünniekkel szokott a legnagyobb baj lenni a lelátón, ment a kőzápor oda-vissza. Már akkor sok irigyünk volt, azt szoktam mondani, hogy:
Ha köd lett volna a városban a meccsek alatt, az összes bankot ki lehetett volna rabolni. Igazából köd sem kellett volna hozzá, mindenki focin volt. Egyszer eltörtem a lábam és nem tudtam kimenni a stadionba. Lementem a ház elé, síri csend, csak a stadion hangját hallottad, gólnál meg hatalmas hangorkánt.
Nyugodjék Stadtrucker volt az orvos, Mondok Árpi bácsi meg a gyúró, engem is kezelésbe vett. A birkózóedzések után a stadion szaunájába jártunk, úgy alakult, hogy együtt lehettünk a focistákkal, mások voltak, sokkal közvetlenebbek, mint a maiak. Erősebbek, izmosabbak, eleve a mai focisták közül nem tetszik, ha valaki nem küzd 100%-ig. Pedig akkor még nem volt olyan „körete” az egésznek, mint ma.
Például én olyan dresszben lettem országos bajnok, amire festékszóróval volt ráfújatva, hogy DAC. Ma meg azért nem fejel a focista, nehogy elrontsa a frizuráját.
Diňát ha felrúgták, felpattant és futott tovább. Pezsgővel ünnepeltünk a 100. gólja után a pályán őt, akkor még nem féltették úgy a stadion gyepszőnyegét. Ha a Mohseni-éra alatt nem került volna fel a DAC az első ligába, talán ma sem tartanánk itt, ahol tartunk. 3:0 az első meccsen a Nagyszombattal, úgy, hogy nem is ismertük azt a csapatot…
Sanyi: Úgy volt, ahogy a Tomi mondja, a birkózást mi a Zolival abbahagytuk, egyedül a Tomi aktív még, azon kívül gyerekeket edz. Én világbajnokságon is jártam kadetként, de fociztam is a DAC-ban. A Jano Hodúr íratott be, viszont választanom kellett, és én a birkózást választottam. De ott maradt a foci:
nagyapámmal a nyugdíjas lelátón ültem oldalt, volt egy füzetem tele aláírásokkal, nemcsak DAC-játékosok voltak benne, hanem pl. Spartások is. Mindig lementem a pályára, hogy újabb autogramokat szerezzek, az újságokból pedig kivágtam hozzá a képeket.
A kassai szurkolókkal szokott gond lenni a városban, volt, hogy a blokkok pincéjébe menekültek előlünk. Provokáltak mindenkit, idősebbeket is, de velünk megjárták.
Érzem, hogy ez egy kemény riport lesz, talán térjünk át a jelenre is.
Figyeld, én az YBS vezetőjének is megmondtam, hogy mit keresnek gyerekek a B-középben, de ugyanígy az „idegenek” is? Manapság már nem oldom a helyzetet, inkább az idegenbeli meccseken is oldalra állunk a fiúkkal. Az volt a legalja, amikor saját szurkolóink egymásnak estek az autóbuszban. Egyébként fogadni merek, hogy idén bajnokok leszünk, minden adott hozzá, és a bírók sem tudnak már elnyomni minket. Szép is lenne, régebben konfettiket meg pénztárgép-szalagokat dobáltunk a pályára, nagyon tetszett. Több volt a hazai tehetség a csapatban, ma már sokat számít a pénz.
Melyik meccsre emlékeztek vissza a legszívesebben?
Sanyi: Három busszal mentünk 2014-ben Rózsahegyre, az jó túra volt, előtte a Nagyszombat ellen odahaza a pályán ünnepeltünk. Krakkóban is jártunk, Bayern München otthon, sok szép emlék, vagy a régi stadion búcsúztatója.
Csak a MACH korszaki bojkott alatt nem jártunk meccsre. Bennem maradt még egy vesztes meccs a Vítkovicével, pedig rengeteg helyzetünk volt.
Zoli: 3:0-ra vezettünk egyszer a Spartával, de a vége 3:3 lett, egymás mellett álltunk a lelátón a prágai szurkolókkal. Mostanában sok szó esik a közös csehszlovák bajnokságról, én mindenképpen támogatnám. Aztán a Salzburg ellen az a srác, a Varga Árpi 90 percen át futkározott a kerítés alatt egy hatalmas sárga-kék zászlóval. Egy lépcsőházban laktunk a Jano Hodúrékkal, a fiával osztálytársak is voltunk, együtt kezdtünk birkózni. Nagymamám egy sárga-kék sálat kötött nekem, abban jártam meccsre. Szép időszak volt.
Szerintem a Csallóközben ma is futkározik pár ügyes játékos, csak náluk olykor az a lényeg, hogy ugyanolyan „kopacskijuk” legyen, mint a Ronaldónak.
Plusz még a szaunázgatások a DAC-stadionban, amire szívesen emlékszek vissza.
A Cseh testvérek a B4-es szektorban érzik jól magukat manapság, családostól néha húszan is vannak egy-egy meccsen. Mi kell ennél több? Hajrá DAC!
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
BEMUTATKOZNÉK, DAC-SZURKOLÓ VAGYOK…
