Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Szalay Gábor, alias Elvisz

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Mai riportalanyom egy olyan dunaszerdahelyi fiatalember, aki minden DAC-meccsen ott van, de még nem látták őt a B-középben. Karakteres, összetéveszthetetlen fazonja a lelátónak, anno a nyugdíjas tribünön volt a törzshelye, manapság pedig a C szektor közepén. Mindhalálig rock and roll! Szalay Gábor, vagyis Elvisz, nemcsak a fociról, a DAC-ról és a zenéről mesél nekünk, hanem arról is, miért hiányzik neki a régi stadion.

Ha abból indulok ki, hogy százhúsz éve látlak DAC-meccseken, akkor mennyi is az a százhúsz év szerdahelyi időszámításban?

Pár éve találtam egy fényképet, még a DAC korábbi honlapján, melyen felismertem édesapámat, mellette pedig én ültem, kb. 2 évesen.

Egyébként nem is emlékszem arra a meccsre, amikor a fotó készült, de azóta mondhatom, DAC-szurkoló vagyok. Számszerűleg 1985-ről beszélünk.

Amire már biztosan emlékszem, az egy Slovan elleni mérkőzés, 1993-ban, ahol fordítás után 4:3-ra nyertünk. A „nagy meccsen”, vagyis a Bayern ellen apám otthon hagyott, mondván: nehogy a millió ember között valami bajom legyen.

Visszatérve az említett képre, 30 év után megkértem a Kertész Laci barátomat – akkor még fotózott DAC meccsen -, készítsen egy ugyanolyan fotót a C szektorban rólunk, mint az a bizonyos fekete fehér felvétel volt a nyugdíjas lelátón. Apunak oda szólt a bérlete, majd az enyém is.

Volt egy időszak, amikor haverokkal, osztálytársakkal kipróbáltuk, milyen máshonnan nézni a focit, de végül visszataláltam a saját helyemre.

A magunk módján ott is szurkoltunk, és gólnál a nyugdíjasoknak is kötelező volt felugrani. Abból az időből a Gőgh Árpi volt a kedvenc focistám. Apu mesélt korábbi játékosokról, sok mindenkit ismert, ahogy őt is ismerik, és ha összefutottunk valakivel az utcán, elmondta milyen poszton játszott, milyen játékos volt, hogy mellette egy csatár sem tudott elmenni stb.

Tudják rólad, hogy szereted a zenét, aki rád néz azt is, hogy mi a zsánered. Milyen a kapcsolata a focinak és a zenének az életedben?

Inkább csak rajongó vagyok, tizenéve belecseppentem ebbe a rock and roll dologba, azután valahogy benne is maradtam. Koncertekre járok, de tudják rólam, hogy a meccsnap szent és sérthetetlen. Nem megyek sehova, vagy ha mégis, csak addig, míg nem kezdődik a meccs, esetleg csak utána.

Pontosan ezt akartam kiprovokálni, nem direkt módon. Arra voltam kíváncsi, hogy a foci, avagy a zene-e az első az életedben?

Egyértelműen a foci, a DAC az első. Hobbi szinten egy budapesti bandának vagyok a menedzsere, ami a Felvidéket illeti. Nem hivatásszerűen, csupán jóban lettem a srácokkal, és felkértek, ha van igény rá, szervezzek valamit. Hívtam őket, voltak már párszor Dunaszerdahelyen is fellépni, idén is jöttek volna, csak közbeszólt a járvány.

Se koncert, se foci, csak elvett tőlem ez az év. Mehettem volna egy BL-meccsre is ingyen, de végül nézők nélkül játszották le.

Ne is mondd, beszéljünk inkább kellemesebb dolgokról. Új stadion, új célok, új helyen kell ülnöd például, hol is van ez pontosan?

Nagyjából a C szektor közepén, de míg állt egyidejűleg a régi főtribün is, mindig odapillantottam, irigyeltem az ifistákat, hogy ők ott ülhetnek, én meg már nem. Azt szoktam mondani, hogy

a szurkoló azért szurkoló, mert mindig remél, várjuk a nagy áttörést, hogy végre egyszer összejön. A kupagyőzelemre és a bajnoki címre gondolok természetesen. Aztán ha egyszer sikerült, akkor talán többször is.

Szimpatikus csapatunk van, még ha a Vida Máté nem lenne sérült igazán brutál lenne. Esetleg, ha a védelmet sikerülne jobban összecsiszolnunk, ott elég sok hibát vélek felfedezni. Mire a Besko kezdett volna beilleszkedni, ő is kiesett. Nem tudom igaz-e a pletyka, de másik szívfájdalmam, hogy nagy kedvencem, a Davis talán elmegy. Senkit sem úgy igazolunk le persze, hogy élete végéig itt marad, de most jól megy a szekér, végig tolhatná velünk. Az is igaz, Erick rászolgált a váltásra, már lehúzott nálunk pár szezont.

Sok esetben viszont idő előtt távoznak tőlünk játékosok, mire összeérne a csapat.

Akinek van lehetősége jobb helyre igazolni, ne gördítsünk elé akadályt, más részről ez kicsit lojalitással is párosulhatna, ha nálunk bizalmat kapott, nem kéne az első adandó alkalommal dobbantani. Davis ahogy mondtam más kategória, csodálkoztam, hogy eddig nem akadt kérője.

Úgy tudom szeptemberben zárul az átigazolási időszak, bizakodjunk… csak honnét szereznénk balhátvédet? Storck mester mondta az elején, hogy minden posztra két egyenrangú játékost szeretne, de mit gondol erről a sportigazgató, vagy a tulajdonos úr? És hát a pénz ugye…

Eddig még minden évben volt valami kibúvó, hogy most miért nem, most ezért, most az a fontosabb. Lassan kezdünk hozzászokni, hogy mindig újat építünk, fogy a türelem. Bár, ha el is fogy a türelem, meccsre akkor is kell menni, remélni, bízni a jövőben. Igazából csak kétfajta nap létezik, a meccsnap és a nem meccsnap.

Van az a mondás, hogy Magyarország 10 millió futballedző országa, akkor Dunaszerdahely meg a nagyjából 20 ezeré. Mindenkinek van véleménye, mindenki jobban tudja.

[Nem mondunk nevet, de] a pub-ban ahol legutóbb találkoztunk, azt mondtad, most az lett a törzshelyetek. Milyen ott, kik járnak oda?

Miután megszűnt a Zerda [ez talán maradhat] oda mentünk át igen, követtük a jóbarátunkat. Meccs előtt, meccs után kvázi ugyanaz, mint a Zerdában volt, ugyanazok az arcok, ugyanannál az asztalnál. Ez hiányzik a C szektorban nekem, a nyugdíjas tribünhöz képest. Ott is mindig ugyanazok az emberek ültek, a Tiborbá, Medgyesék, Poór Tibi, Milan Vrábel… A fater is csak ritkán jár ki, mindig szól előre, hogy szerezzek jegyet erre vagy arra a meccsre neki.

Amikor otthon marad, megkér, ha gól van, hívjam fel.

Egy sztori jut eszembe, mikor egy újságíró megkérdezte tőlem, hogy kit hív minden gólnál? Mondom apumat, ő otthon izgul, otthonról szurkol. Csak azért kérdem – jött a válasz, mert hamarabb leadja a drótot, mint én a szerkesztőségnek.

Oké, hogy nem vagyok a B-közép tagja, de ahogy már mondtam, a magam módján végig szurkolok minden találkozót. Azért megyek ki, hogy követni tudjam a meccset, a játékra koncentráljak. Elég volt kibírni most a karantén alatt nélküle. Bojkott alatt is – bár nem értettem egyet én sem az akkori vezetőséggel –, ha meccs volt akkor mentem, mert az én csapatom játszott.

Szerintem ezzel nincsen semmi gond, a hűséges szurkolóknak megbecsülés jár, nem lóghat mindenki a kerítésen. Szóval, haverok, koncertek, rock and roll, és persze Hajrá DAC! Köszönöm a beszélgetést Elvisz.

(Roberto)

ELŐZŐ RÉSZEK:
BEMUTATKOZNÉK, DAC-SZURKOLÓ…